Sziasztok!
Akkor hát íme a szül(et)éstörténetünk:
Talán emlékeztek, hogy egy pénteki napra behívott minket reggel a doki vizsgálatra, de már cuccal, én meg azon izgultam, hogy nehogy megindítsa valahogy a szülést. Nem indította meg, szépen hazajöttünk. Viszont addigra már mégis eléggé beleéltük magunkat, hogy itt a hétvégén baba lesz, hogy egy kicsit még csalódottak is voltunk, amikor mégsem.
Így aztán vártunk két napot, és megpróbálkoztunk házilag a szülésindítással.
Aminek az eredménye annyi volt, hogy szinte rögtön utána nagyon elkezdett fájni a derekam. Mondtam is a páromnak, hogy erről ennyit, fájások sehol, csak a derekamban. A derékfájások éjjel is folytatódtak. Poénból elkezdtük mérni, néhány percenként jöttek, de úgy voltunk vele, hogy mégsem mehetünk be a kórházba azzal, hogy háromperces derékfájásaim vannak...
Alhasi fájdalom még mindig sehol. Este 11 körül elment valami folyadék, de nem sok. Telefonáltam a szülsznőnek, aki a leírásom alapján mondta, hogy ez nem a magzatvíz. Hajnali 4 körül ez megismétlődött, akkor már bementünk, hogy hátha mégis a magzatvíz szivárog.
Bent az ügyeletes doki megvizsgált, közölte, hogy a méhszáj szűk egyujjnyi (már egy hete is annyi volt), és a magzatburok teljesen ép. A szülésznőm, aki szintén bejött, mondta, hogy akkor valószínűleg téves riasztás volt, még azért nézzünk egy CTG-t, aztán hazamehetünk.
A CTG viszont rendszeres fájásokat mutatott, a szülésznő kérdezte nem érzek-e fájdalmat, mondtam, hogy továbbra is csak a derekamban.
Ennek ellenére közölte, hogy márpedig ebből szülés lesz, úgyhogy mégis maradunk...
Ismét megvizsgált, félóra alatt a méhszáj már kétujjnyira nyílt. Fájdalmat még mindig alig éreztem. Így vajúdgattam 6-ig, akkor behívták a dokimat (aki szegény éppen szabin volt), mert úgy tűnt, hogy elég gyorsan nyílik a méhszáj. Ekkor még mindig nagyon vidám voltam, csak kicsit álmos. Hogy felgyorsítsák a folyamatot, megrepesztették a burkot, onnantól azért már kezdtek bedurvulni a fájdalmak, de még mindig elviselhető volt. Párom folyamatosan masszírozta a derekamat, az nagyon sokat segített. Sétálgattam a folyosón, zuhanyoztam (bár ez viccesen rövidre sikerült, ugyanis a lefolyó el vol dugulva, és abba kellett hagynom, amikor már állt a víz az egész fürdőszobában). Közben persze rendszeresen vizsgáltak, és próbálták kézzel is tágítani a méhszájat. Ekkorra már félperces fájásaim voltak. Viszont a végére elkezdtek ritkulni a fájdalmak. Oxitocin infúziót kaptam, és lassan elérkeztünk a kitolási szakaszhoz. Eddigre már azért eléggé elfáradtam, a lábamat már nem tudtam rendesen tartani. A doki és a szülésznő nagyon kedvesek voltak, iszonyatosan sokat segítettek, párom a fejemet tartotta. Így közös erővel reggel 9 előtt kb. az ötödik kitolásra, 10/10-es Apgarral megszületett a kislányunk, Flóra. Sajnos kellett gátmetszést végezni, és szakadtam is, persze mindebből akkor semmit nem éreztem. A köldökzsinór túl rövid volt, így nem tudták a hasamra tenni, csak megmutatták. Aztán bebugyolálták és megkaptuk a kis csomagot. Amíg engem a doki összevarrt, a párom babusgathatta őt.
Nem állítom, hogy amikor megláttam, rögtön elöntötek az anyai érzelmek és a túláradó szeretet. Inkább csak azt éreztem, hogy mostantól felelősséggel tartozunk ez iránt a hihetetlenül pici lény iránt és nagyon kell rá vigyáznunk. Még csak szépnek sem láttam...
Azóta ez persze már megváltozott - de ez már egy másik történet.
Összességében nagyon jó élmény maradt számomra a szülés, azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy ennyire gyorsan és viszonylag könnyen sikerült. Sokat jelentett az orvosom, dr. Bánhidy Ferenc, és a szülésznőm, Berényi Gyöngyi kedvessége és profizmusa.
PP
