Akkor belinkelem a szüléstörténetemet.....
Sok-sok puszi MINDENKINEK
Hát az úgy volt, hogy 29-én hajnal egykor elkezdett fájni a hasam, de akkor még nem tudtam, hogy ez már az lehet. Körülbelül 20 percenként jöttek. Mértem őket de nem sűrűsödtek egészen reggelig. Reggel már 10 percesek voltak, de simán kilehetett őket bírni. Közben jöttek hozzánk a lépcsőhöz korlátot csinálni, szóval nagy poén volt, mert míg ők a korlátot szerelték addig én vajúdtam. De komolyan nem tudtam akkor még, hogy ez az lehet. Kezdtek aztán egyre erősödni, és így be is mentünk a kórházba. Tesóm vitt be, Viktort meg riasztottam, és hazaindult. Kórházban Nst, semmi…..babával minden ok….gyengék a fájások, nem voltam kitágulva csak egy ici picit. Hazaküldtek. De mire hazaértünk addigra már nem is 5 percesek lettek, hanem már 2. És iszonyatosak voltak. Anyukám is itt volt velem, és segített. Azt mondta h tiszta hülye vagyok, h miért nem megyek a kórházba vissza azonnal, mert tuti mindjárt itt fogok megszülni. De én meg tök égőnek tartottam, szóval még itthon szenvedtem kicsit. 1-2 délután, már elviselhetetlennek éreztem, és engedtem Anyukámnak, így visszamentünk a kórházba. A szülésznő megvizsgált, és bő 1 vagy 2 ujjnyi voltam már…nem emlékszem…. Vártuk a nőgyógyászomat, aki be is ért 4 körül és burkot repesztett. Na az nem volt semmi…….de utána jött csak az igazi pokol…..meg az oxitocin injekció, meg a méhlazító injekció. Na az infúziót 5 vagy 6-odjára tudták bekötni, mert nem találták a vénámat…nem volt semmi. De sikerült.
Jött a labdán való vajúdás 2 felvonása, mert hát azon vajúdtam. Nem volt könnyű de a végére már belejöttem. Fekve amúgy sokkal rosszabb volt. A szülésznőm közben adagolta nekem a homeopátiás bogyókat. Ami nem tudom mennyit segített, mert hát azért eléggé elhúzódott ez az egész, de azt sem tudom, hogy nélküle mennyire ment volna gyorsan. Aztán jött az a fura érzés, mikor már nyomni akartam. Fel az ágyra 3-3* kellett balról és jobbról fekve nyomnom, hogy a baba feje rendesen beékelődjön, mert hát elég nagy volt. A szülésznőm megvizsgált és azt mondta h már érzi a haját, ezt annyira jó volt hallani. Én meg csak folyamatosan azt kérdezgettem h ugye ki fog férni, mert tudtam h nem kicsi babát várunk, és nem akartam, hogy ennyi szenvedés után végül császár legyen. Ja amúgy persze menet közben és is rimánkodtam h császározzanak meg, vagy adjanak gázt vagy valamit, mert meghalok annyira fáj. De nem adtak semmit, azt mondták h jól csinálom, és nincs rá szükségem. Na ezt én persze nem így gondoltam akkor. Viktor végig bent volt, annyira rendes volt, pedig Ő mindig azt mondta h tuti nem fog bent lenni, meg hogy nem bírja végignézni ahogy én szenvedek. Persze a végén meg azt mondta mint minden férj, és apa, hogy megbánta volna ha nem lett volna bent. Na szóval nyomtam körülbelül 12őt és kint is lett Réka. Nem volt semmi, de MEGÉRTE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! IMÁDOM. Persze volt egy kis hasba könyöklés a nőgyógyászom részéről, mert már nagyon fáradt voltam estére, és nem tudta hatékonyan nyomni. De persze, hogy még nincs vége a történetnek, miért is lenne????!!! Nem vált le a méhlepényem, pedig elég sokat vártunk rá…..Így megkellett műteni, ez egy félórás műtét volt, elaltattak. Kitisztítottak odabent, meg ki is fertőtlenítettek….még az alatatás közben összevarrtak odabent is mert ott is lett sérülés…..felébredtem a varrás közben, de nekem az nem fájt. Pedig nem 1-2 volt…… Sose hittem hogy ennyi ideig kell majd „szenvednem”, azt hittem komolyan, hogy pikk-pakk megleszületik. Április 28-ra volt kiírva, egy napot váratot magára:D