Na vajon ki van itt?
Mindenkitől hosszu elnézést kérek, a gépem döglődött Hölgyeim, és hát a kicsi fiam nem az a kapkodós tipus engem meg nyilván hülyére vennének számitógép terén.
Sajnos nem sokat kellett bibelődnöm a visszaolvasással
nem tudom megállt itt az élet?
A képek gyönyörüek, a problémák ugy látom nem sokat változtak, hát ilyen az élet...
Én sajnos visszaértem a földre az erdélyi ut után, az élménybeszámolóm félbemaradt, pedig oldalakat tudtam volna irni. Azóta meg mennyi minden történt!
Emesém uszni jár, nagyon ügyesen halad, de valamiért nem olyan lelkes indulás előtt, ott viszont remekül érzi magát. Ugyanez lett a helyzet az ovival is, többször elmondja, hogy nem szeret járni, pedig az uj csoportban lett igazi kis barátnője, rendkivül tevékeny, imád rajzolni, festeni, ragasztani, és mindenből rögtön kettőt csinál (egyiket hagnsulyozottan Lukunak), nem értem, mi baja lett az ovival. Multkor elromlott a zárunk, Dezső persze nem volt otthon, nem tudtunk kimenni, álltam a 2 felöltöztetett gyerekkel 10 perccel 8 előtt a zárt ajtóban. A kislányom rezignáltan leült a lépcsőre és megjegyezte: "Nem nagy baj hogy nem tudunk kimenni, ugysem akartam oviba menni" (Apa persze futott haza kiszabaditani, kis késéssel beértünk).Nem sir soha, integetés után vidáman fut játszani, de valamiért hangsulyozza hogy nem szereti. Miért lehet ez igy?
Lukum pedig a beszéd nagymestere lett, Emese lelkes segédletével és tolmácsolásával. Ha valamit nem értünk (gyakori) rögtön van segitség. És mondhatom nagyon eredeti a mondatalkotása.Ma azt mondta anyukáméknál: "Haza! Álmos én!" A multkor meg, ott kellet aludnia délután, a kocsiból nem akart kiszállni:" Kiszáll nem, haza alszik". Legédesebbek, amikor ketten beszélgetnek. Emese szereti ugráltatni, kerestet vele dolgokat, olyankor lazán bejelenti: "Eltünt!!!" És van már olyan, hogy nem tudom megkülönböztetni, ki mondott valamit, akkor azt mondja:"Emese nem, én beszél." A héten betegek voltak, szomoru arccal mondta: "Beteg én." (már gyógyulnak).
Na majd irok megint róluk, most a felnőttekről. Hála a magasságos égnek, befejeztük a pizzériázást, és kiadtuk az üzletet, hentesbolt nyilik hamarosan, az átalakitás zajlik. Rémes életünk lett ez alatt az egy év alatt, Dezső talán életében nem volt olyan fáradt, mint ebben az évben, de már regenerálódik. Közben terelgetjük az épitkezést (nem tudtuk megcsinálni nyáron, igy most kevésbé sürgős az átköltözés, de remélem azért nem várunk a jövő nyárig. Tevékenyen dolgozunk a Magyarok Szövetségében, most éppen vásárt szervezünk Érden, már volt egy, nagy sikerrel. Most felbuzdultunk, és kezdeményeztem egy kulturális müsor megtartását is, ami az Adventhez és a Karácsonyhoz fog kapcsolódni, lévén dec. 12-én szeretnénk tartani a vásárt. Elfogadta a városi szervezet a javaslatomat (én csak kivülről adtam ezt Dezsőnek oda), ugyhogy szervezhetek.
A kicsi fiam (a Nagy) beiratkozott és lelkesen jár a szakácsképzőbe (Melinda, külön és ezer köszönet), lehet hogy megtaláltuk végre Vele is a helyes utat. A barátnőjével szakitott, vagy félig-meddig szakitott és hazaköltözött, ujra teljes a család. Ugy nyilatkozott, hogy komoly kapcsolatot egyáltalán nem akar, szerinte soha, na ezt azért nem boritékolnám...
Még azt a kicsikről, hogy ujra elindult a szinházi évad, és nagyon helyesen Lukut is elkezdtem hordani, kicsit félve először, mert ugye mi van ha elege lesz és akkor mi lesz Emesével, ált. egyedül vagyok Velük, de nem volt gond, nagyon tetszenek az előadások Neki is, végigkérdezi az egészet, nem ugy mint Emese aki ül mint a cövek, szerintem csőlátással a szinpadra. A végén lelkesen tapsol, és mikor először voltunk, a végén mondta hogy "Függöny, szét, még!" hát nem értette miért jövünk haza... Később megszokta hogy vége lesz. És volt már olyan, hogy a látottak felidézése nem pontosan sikerült Emesének (vagy valamit Ő nem tartott fontosnak), és Luku rögtön mondta, hogy az Ózban zongoráztak is (na ezt csak elmutogatni tudta ugyan, de higgyétek el, hogy pantomimban is verhetetlen), és mikor végre megértettem hogy mit mutat, majd leesett a feje az elégedett bólogatástól, hogy a csökevényes anyja végre megértette mit akart kifejezni.
Jelenleg himzek, na ezért is nem siettettem annyira a gép javitását. A Fanny tavalyi Mikulás zsákját készitem én is, de már letettem róla, hogy meglesz 2 példányban, ezért azt találtam ki, hogy az idén a személyes ajándék megy a csizmába és ebbe a zsákba belerakom az egész családnak szánt csokoládét (amit ugyis Ők szoktak megenni). De megigértem magamnak, hogy igenis megcsinálom mindkettőt, jövőre majd már különrakva a 2 miku ajándékot. Nem is olyan kis munka ez a zsák, főleg hogy jószerével csak este tudom csinálni. Nem hiszitek el, de ahogy nőnek, mintha egyre jobban lefoglalnának, a házimunka persze megvan, de egyre jobban igényelnek, én meg imádok Velük lenni!
Na ennyit dióhéjban, tessék felébredni Csipkerózsikák és irni!