Joli! Én azt mondom, ha már belevágsz, akkor viszont ne idegeskedj, hanem élvezd ki a pároddal az időt, és bizz a fiaidban. Mert ha végig aggódod az egész hétvégét, akkor nem is érte meg
Azért vagyok ilyen okos, mert én is igy szoktam
(amikor a kórházban voltam folyton a telefonon lógtam, hgoy éppen mit csinál Ártemisz és kivel, és hánykor és stb. stb....)
Szintus! Én alapvetően próbálom Ártemiszt nem felemelgetni, mert már tud járni is, szóval "nagylány". De persze van amikor muszáj, pl, kocsiba ki-be rakás, fürdetés, ágyba ki-be tevés. Ebben az első napokban mindig segitett valaki, most meg már én is emelem. Volt, hogy ülve az ölembe adták, hogy oda tudjon bújni stb. De mondom, én "csak úgy" nem szoktam felemelni, mert "elvileg" ellenzem. Az ölben altatástól meg ne aggódj szerintem. Én most úgy csinálom, hogy amig lefektetem Ártemiszt addig vagy alszik Niki, vagy ha esetleg fent van, akkor addig a férjem vagy anyu fogja (de ez ritka, csak büfiztetés, vagy ha sir), ha pont úgy jön ki. Mindenképpen kell, hogy legyél Fruzsival külön is a pici nélkül.
Berni! Hát te tényleg nagyon szentimetnális fiús anyuka vagy
De ezt jó értelemben mondom. Én is imádom, hogy Ártemisz puszit ad, meg odabújik hozzám. (de ez nem elalvás előtt van főleg, hanem inkább napközben). Nálunk az elalváskor már olyan fáradt napközben is, meg este is, hogy ő kéri, hogy tegyem be az ágyba.
Nálunk újság: tegnap voltunk doktornéninél. Niki 2 hét alatt 500 grammot hizott
, Ártemisz 9920 gramm és 80 cm. (jól megnyúlt), ő is megkapta az MMR-t. Egyelőre jól van. Én is vettem neki cipőt, kettő párat is, átmenetit meg télit, mert a nyári 19-esbe már nem tudtam belepréselni a lábát, az újak 21-esek...A kettő együtt 85 euro volt...............
Jázmin szemének gyógyulást!
Mi is egy házban lakunk anyósékkal, ők a lenti szinten, mi meg fent, külön ajtó meg minden külön szerencsére. Nekem nehéz (volt) megszokni, de el kell ismernem, hogy sok jó oldala van. És Ártemisz nagyon szereti őket, és nekem is jó, hogy rájuk tudom bizni bármikor nyugodt szivvel. De néha kicsit "túl közel vannak", legalábbis én úgy érzem. Mivel nincs választásom, ezért inkább elfogadom a helyzetet és a jó oldalát nézem.