2009.08.20 14:53
Szerző: melcsi1967
Hát üdv ujra itthon. Nem mintha nem lettem volna ott is otthon…
Az élmények tobzódása, a benyomások sokszinüsége itt oldalakat tehetne ki, hát nem is tudom, hogyan próbáljam összefoglalni.
Olyan különös érzés, mikor kb 500 km megtétele után azt érzi az ember, hogy ujra otthon jár. Minden olyan megszokott, de mégsem, mert a táj nagyon változatos, a települések hangulata meg mintha visszamennénk 30-40 évet az időben. Az uton kerülgetjük a lovas szekereket, mellettünk a réten legel a nyáj, a vasúti kereszteződésben mégcsak lámpa sincs, nemhogy sorompó, felettünk gólyák röpködnek, nagyon idilli minden. De látni az elszegényedést, a lepukkant falvakat, hogy öregszik ott is a vidék. Némelyik székelykapu épp csak ki nem dől, olyan ódon, elhagyott házak, amikben élet volt egykor és most düledeznek. Csodaszép értékek mennek tönkre. Máshol meg nem hagyják, bár öregszik a falu, de fenntartják erejükön felül is.
Olyan utakon jártunk, amiket talán el sem tudtok képzelni, a falvakat, ha letérünk az országos utról, földutak kötik össze itt az EU-ban, bizony! Tettünk meg 40 km-nyi utat kb 8 óra alatt! Na ebben volt meg-megállás is, az igaz. De milyen csodákat láttunk! Amik a buszos turákról meg sem közelithetőek! A hegyek közepén, ahol a madár is halkan jár, egy csodálatos falu, Énlaka temploma őrzi a rovásirás egyik legszebb emlékét, a majd 300 éves orgona felett, a fakazettás mennyezeten: Csak egy az Isten. A padokon az énekeskönyvek 60-80 évesek, ajándékok, hagyatékok, mind bekötve keresztszemes himzett boritóval. Egy sincs köztük egyforma! A templomkerti temetőben áll egy 500 éves hársfa, akkora lombkoronával, hogy beteriti a fél temetőt. Közel hozzá egy több mint 100 éves sirfeliratot fotóztam le, a pár sorból egy hirtelen végetért élet minden fontos körülményével kirajzolódott. Az uton tovább haladva eljutottunk egy szalmakalap muzeumhoz, mely még a Rekordok könyvébe is beirta magát akkora szalmakalapot őriz. A falu ma is a szalmakalap készités központja. Ott a kocsma előtt „lovas parkoló” van, először azt hittem, gyakori a lovas tura arrafelé. Hát nem, a lovas szekér a fő közlekedési eszköz, azért kell a parkoló! Abban a faluban egy pékség is müködik, ahol du. 6-kor forró kenyeret árulnak, pedig nincs is nyitva. Mégis mindenki tudja, hogy sül a kenyér, és mennek érte. Láttam aztán az elsüllyesztett falut, Bözödujfalut, a templom egyik oldalfala már a vizbe dőlt. Mint egy kisértetvidék. Ott most horgászni lehet, és sokan meg is teszik, hihetetlen, nekem olyan volt, mintha életet taposnék a földbe az autó kerekével, pedig mindenki vitte amije volt, a házakat, kapukat elbontották, ahogy hallom.
És a székelykapuk! Szejkefürdőn, Orbán Balázs sirhelyénél mint a katonák, állnak sorban a müemlék, 19.századból megmentett darabok. Máréfalván pedig funkciójukban megtartva több mint 200 darab! Végig a faluban, házról házra állnak. Eldicsekedhetek, hogy mi is egy székelykapus házban nyaraltunk, bár a Sóvidéken nem a klasszikus kötött kapu a divat, a nagykapuk szabadon állnak. Tudjátok-é, hogy a Sóvidék Székelyföld egyik kiemelkedően értékes tája? Föld alatt és föld felett, mindenütt só van. Ha feljövünk a sóbányából, megmártózhatunk a sósvizben a strandon, ahol az uszni nem tudó kisgyerekek sem süllyednek el, az én Emesém is szépen taposta a vizet. Én pedig nem tudtam uszni benne, mert felvisz a víz teljesen! A pancsi után pedig, ha még nincs eleged a sóból, elmehetsz a Sószorosba, ami egy varázslatos kis terület, 1-2 km hosszan kanyarog a Korond patak felett. Kiálló hatalmas, barázdás sósziklák, sócsipkék mindenütt, a patak mentén a föld sótól fehér. Különös táj, az utról persze nem is látszik, a kiváncsiak azonban járják az ösvényeit… A kicsi kiváncsi pedig meg is mássza az egyik szikláját, hogy a felmenői frászt kapnak… Lazán felment vagy 10 méter magasságba, és még tovább akart mászni!
És ha már a szorosnál tartunk. A Békás szoros, az óriási szikláival, milyen érdekes látvány! Pár méterrel előtte még fenyőerdőktől zöldek a hegyek, a másik pillanatban meg előttünk a nagy szürkeség! Az út néhol a sziklák alatt kanyarog. Fényes nappal is egész félhomályban. A Gyilkos-tó meg csöndben vöröslik a kiálló famaradványaival, minden emberi ricsaj ellenére kisérteties némasággal. A kacsák kijönnek a partra és etetni lehet őket. Gyerekszemmel fontos dolgok ezek is. Mint a többi állat is. A szomszéd néninél a „kukku”, mert ott kezdődött minden nap. Mentek önállóan hátra, át a kis ajtókon, a tyukudvarig. Megszemlélték őket, Irén nénivel elebeszélgettek, majd hazatértek a kis vándorok. Ha elindultunk, kerülgettük a lovasszekereket, mindegyik óriási élmény volt Lukunak. Utközben a nyájak látványa, a „BÚÚ” meg a „BEE”, már jól tudjuk a különbséget. Azt is, hogy a kacsák sipognak, a liba meg csipni is tud. És hogy a lovasszekér döcög alattunk, merthogy eljutottunk egy kocsis kirándulásra is. Az ugy volt, hogy az Irén néni ajánlotta a sajtost, aki aztán ajánlotta a lovasudvart, mi meg elmentünk egy 3 és fél órás hegyi turára. Utkozben erdei málnát ettünk, a hegy tetején pedig a lovacskák ettek „füt” ahogy Lukum mondja, „két” ló evett, merthogy igazságosan mindkettőt megetették a kicsikéim. Emese fel is ült a pacira, Luku kevésbé volt bátor, bár nagyon érdeklődött. Emese persze a bakon ülve tette meg az utazás nagy részét, később a gyeplővel a kezében, és kijelentette, hogy ő a főnök. Mintha eddig ezt nem tudtuk volna…
És még nem beszéltem minden vizi örömről. Hogy a Küküllőben „talpkövet” találtunk, ami „Emesének már kicsi, de Lukunak pont jó”, haza is hoztuk emlékül. A Korond patakon pedig át lehetett sétálni Apa nyakában, amig én a cserepeket csodáltam (meg vásároltam). És hogy piknikeztünk a patak partján, ezek felejthetetlen élmények maradnak.
Mint ahogy a Kalotaszeg is, bár csak pillanatok jutottak a megcsodálására. Egy néni, akinél vásároltam, teritőket mutogatott, azt mondja, menjek hátra, van ott még több is (Apa közben a gyerekekkel a Körös pataknál). És bevezetett a tisztaszobába! Abban a szobában éltek hajdanán, nevelte a gyerekeit a himzések között, és még a függöny is himzett volt! A butorok cifrák, és a párnák tetején egy gyöngyös párta! Megláttam a csodát, majd a néni körbemutatott, 3 képet a falon, nézzem meg, az egsik ő, a másik a 2 lánya, ebben a pártában, amit az anyukájától örökölt még! Egy élő muzeum, a néni meg fél órában kitárta az egész életét! És vajon lesz-e folytatása? Mit találunk 20 év mulva? Ezek az értékek nem fognak-e eltünni ugy mint a régi jól szervezett, nyugodt élet? Amiben helye volt a munkának, a pihenésnek, a beszélgetésnek. Ahol még nem volt tévé, rohanás, és nem az volt a fontos, hogy kinek mije van.
Remélem hogy nem utoljára jártam a székelyeknél, ahol Lukunak igy gyarapodott a szókincse: fü, kő, ló, fa, lepke, só. Vannak ennél fontosabb szavak? És ahol Emese közelről megismerte a kukoricát, és megtanulta hogy a répa meg a hagyma a földben terem…
Mindegyikteknek kivánok ilyen emberközeli élményeket ezek között a hegyóriások között, ahol minden falu mellett patak folyik és minden ember ismer valamilyen legendát amiről azt állitja, hogy megtörtént.
[url=https://lilypie.com]
[/url