2009.08.25 14:52
Szerző: tünci28
Másfél napja keresem a szavakat, de tovább húzni nem akarom, mert már ma is elhangzott néhány kérdés, amire, ha tovább hallgatok, akkor vagy nem válaszolok, vagy nem mondok igazat..
Ezt semmiképp sem szeretném, de mégis vártam,gondoltam majd jönnek a megfelelő szavak a megfelelő időben.
Aztán egymás után úgy alakult a topikbéli beszélgetés ,hogy benntragadtak a szavak.
Aki nap ,mint nap nyomon követte az életünket, az olvashatta ahogy megjártuk a poklok poklát, hogy mennyi kétségbeesés, bánat, szomorúság ,fájdalom volt az osztályrészünk..hogy mekkora küzdés volt szakadatlanul ,hogy idáig elértünk, hogy vagyunk, hogy élünk, s, hogy néha már remélünk is..ki előbb, ki később, de valamikor mindenki.
Olvashattátok, hogy hetente jártam utóbb az orvosomhoz, hogy egyre csak találgattunk,hogy mi lehet a bajok forrása, hol ez, hol az merült fel..amit tudtunk ,hogy kisebb tünetek mellett egyszercsak elmaradt a menzeszem, nem terhesség miatt, hanem ki tudja, hogy miért..hogy az orvosom szerint valószínű peteérésem sincs rendesen, mert az uh-n így látszott.elment az orvosom táppénzre és csak vártam és vártam..megbeszéltük, hogy majd beszélünk, aztán meglátjuk mit tehetünk, hogyan tovább.
annyira reméltem ,hogy már az ősszel újra várandós lehetek, de nem afelé mutattak a dolgok, csak újabb és újabb akadályok voltak..türelmesen vártam az orvosomra, de mint tudjátok mégiscsak elmentem egy másik orvoshoz, aki az első uh alapján nem látott továbbra sem terhességet, viszont azonnali műtétet látott szükségesnek.
És itt állt meg a történetem.
Kaptam beutalót hormonvizsgálatra,elmentem az eredményért és sajnos már van némi jártasságom az értékeket illetően, ezért amikor átvettem a leletet,elég volt egy pillantás és ott helyben összecsuklottam..leírhatatlan mit éreztem,minden reményem oda volt egy pillanat alatt,két napig csak sírtam, mert az eredmény terhességet jelzett, de mivel nem látszott, ezért biztosra vettem ,hogy vagy méhen kívüli, vagy esetleg rémálom:egy hcg-t termelő tumor valahol..
Remegve mentem a következő uh-ra, ami ma éppen két hete volt.Úgy mentünk a férjemmel, hogy műtéti időpontot beszélünk meg az orvossal.
Ahogy megjelent az ultrahang kép, az orvos csak rámnézett, megköszörülte a torkát, aztán elmosolyodott és ezt mondta:HÁt úgy néz ki, jó híreim vannak, megjelent egy petezsák...látja?
Nem is emlékszem tisztán ,hogy mit beszéltem utána az orvossal, arra sem emlékszem hogy jutottam ki az épületből, csak a férjem kérdő tekintetére..és hogy nem és nem akarta elhinni ,hogy mi van most és igazán én sem..egyszerűen nem mertem örülni, azok után ,amit az elmúlt időszakban az orvosoktól hallottam.
Eltelt két olyan hét, amit képtelenség jól elmondani.Az a szó ,hogy félni, megközelítőleg sem fejezi ki azt pánikot, amit a nap 24 órájában éreztem.Hogy fejlődik-e, megtapad-e ilyen körülmények között?Hogy lesz -e embrió a petezsákban, hogy lesz-e szívműködés, hogy él-e még?Megértitek-e, ha elmondom ,hogy naponta 50* biztosan megnéztem ,hogy nem vérzek-e.Hogy állandó riadókészültségben volt/van a testem ,hogy éjjel rémálmokból ébredek ,hogy most igazából görcsöl e a hasam, vagy álmodtam, vagy beképzelem..
Hónapokon át képzelegtem,álmodoztam ,hogy milyen szép is lesz újra babát várni, felkészültem azt hittem..de annyira félek,nem tudom meddig tart ez.Erőszakkal örülök, mert örülni akarok, hinni, remélni,bízni..s végül az élet legnagyobb ajándékaként a kezemben tartani az egészséges gyermekem.
Nem panaszkodom, vágyom, akarom az egész napos hányingert, a fáradtságot, mindent, csak érezzem ,tudjam hogy velem van, jól van, él, nővekedik!
Tegnap láthattam dobogni a szívét, sikerrel vett ez a pici élet egy hatalmas akadályt!VÉgre oldódni látszi ka félelmünk, már beszélünk róla a férjemmel, naponta nem tudom hányszor megállunk egymás melett, összekapaszkodunk és suttogjuk egymás fülébe: csak rendben lesz most minden, csak nem történik meg újra...
Szeretném tudatni ,hogy most jobban szükségem van rátok, mnit eddig valaha.Mert átélitek Ti is, mindannyian újra..s egymás után megtanuljuk ezt is kezelni ,ebben is támogatni egymást.
Ugye így lesz BARÁTAIM?
Elég ritka nevünk van! Örülök, hogy a doki csak jót mondott!
)
