Kiemelt témák

Sziasztok!


Most nem tudok visszaolvasni, de fogok és irok. Még megvagyok. Kicsit fáradtan, egész nap még a gépet sem tudtam bekapcsolni.



Zaha


Hajnikának én is boldog névnapot kivánok. És neked nagy ölelést küldök.






Majd később persze megint éjjel felnézek és mindent visszaolvasok.

Ez érdekes téma, valahol kellene egy arany középút, de gondolom ez is országonként és egyénenként is változó.
Ha körülnézek a környezetemben nem sok alternatívát látok.
Tapasztalataim szerint, az anyuka a gyermek két-három éves kora körül áll munkába, ha jó munkahelye volt, akkor nem sokkal kevesebb a gyed, azt még ki lehet bírni.De utána vajon mi is van???A mi kisgyermekkorunkban ,az akkor 50-60 éves nagyszülenik már régen nyugdíjasok voltak, vagy volt nagymama, aki soha az életében nem volt állásban, illetve az állása otthon volt.Problémát nem okozott a gyermekek felügyelete, anyáknak is volt hová visszamenni dolgzoni, mert annak idején olyan nem lehetett ,hogy nem dolgozik vki, csináltak látszatmunkahelyet és passz...
Vagy,ez már a valamivel későbbi időszakra vonatkozik, amikor már nem volt nagymama, vagy nagypapa, akkor úgy (már bocsánat) időzítették a köv.gyerket, vagy gyerkeket, hogy folyamatos lehessen a gyes évekig..
Azért valljuk meg őszintén, ma Mo-n talán 100 családból egy tud megfizetni dadát, vagy olyan magánbölcsit, ahová viheti, amikortól akarja.És esetleg ezer dolgozó nőből egy beviheti a munkahelyére(Gombos Edina).A legtöbb munkahelyet fogyatékosságként kezelika kisgyermek meglétét, hátha beteg talál lenni....
Amikor Violát vártam igyekeztünk nem gondolni arra, ohgy mit is csinálunk ,ha két éves lesz.Ha bölcsibe, vagy oviba akarom adni, akkor ki tudja találok e munkát, nagyszülő kettő van, 120 és 50 km, az egyik 70 éves ,a másik aktív dolgozó még 10 évig.Testvér nincs, pénz dadára nincs..Gyakorlatilag találnék vmi minimálbéres munkát 8-4 ig, kifizetem az alkalmanként dadát, a bölcsit és marad talán annyi, mnit a gyes lenne a 3.évben.VÉleményem szerint a rendszer kényszeríti az anyákat ilyen lehetetlen helyzetbe.S, nem csak az anyákat, a családokat is!
Az apa mindeközben gürcöl, hogy eltartsa a családot, mert nem csak többen vannak, hanem anya nagyságrendekkel kevesebbet keres.
Tehát szerintem a férfiak ebben az országban is igencsak kiveszik a részüket, csak éppen máshogy.Sok olyan családod ismerek, ahol a férfi dolgozik heti 6 nap, napi 10-12 órát és este amikor hullafáradtan hazaér nyílván nem lehet elvárni tőle, hogy pelenkázzon, fürdessen dúdolva..persze vannak lusta férfiak is, de azok nem is sokáig tartják meg a családjukat..

Tünci, legmélyebb sajnálatomra egy olyan országban élünk, ahol te mint szavazó állampolgár számítasz a legkevesebbet. És amíg bőr van rajtad, amíg nem lázadsz fel, addig ez van. Kellene néha egy Petőfi.....
Vagy csak annyi kellene, hogy hagyjanak bennünket élni és mi megadnánk ami az államnak jár.

Párom fizetéséből pont a felét veszik el, mire nettó lesz. Milyen jó is ez!
És ha bemegyek a kórházba, fizetek érte, pedig az ő tb-je nem kevés.

Ez a Usein Bolt egy csúcs pasi.
Én is futottam régen 100m-et és 200-at is, kipurcantó.
Ilyen tehetség évszázadonkét egy. Szegény többieket sajnálom, ők is edzenek egy életen keresztül, csúcs futók és 3-4 métert vernek rájuk......

Na igen atb.HÁt én komolyan örültem ,amikor annak idején szó volt a magánbiztosító rendszerről..Ha belegondolok, hogy a férjemmel ketten kb évente 400-450 ezer forintot fizetünk, plussz magán bőr, nőgyógyász, plussz magán fogdoki, hogy normális legyen..hm, az cirka 600 ezer.Namármost eddigi dolgozó éveimben, a tb -től számomra kifizetett ellátás 1db császármetszés 108 ezerért, meg plussz a kórházi napok, 50 ezer, meg Viola 700ezer forintos három napos ellátása(ahol kéremszépen kreditpontként elszámolható 1 db kézzel történő szívmasszás, ami a legborzasztóbb dolgok egyike, amit leírva láttam!!!),plussz a tb támogatott gyógyszerek, szumma:egymillió.Ezt két év alatt fizettük ki...én 12 éve, a férjem 18 éve dolgozik.Le lehet vonni a tanulságot.

Sziasztok!
Ma is dolgoztam,holnap is egész nap,nem tudok jönni,csak beugrottam,de itt ragadtam,nagyon érdekes témát boncolgattok.

Betti!
Nekem is volt amnióm,ha érdekel elmondom a véleményemet.

Kisanya!
Milyen volt az út?

Zaha!
Hajnácskának én is boldog névnapot kívánok,biztos ünnepeltek a babák

Jó éjt!

Szia Bea!

Szombat -vasárnap vagy beosztva?HÁt az frankó..vagy most milyen nap van?Jaj, de hülye vagyok,péntek van..Akkor is vacak.De jó is itthon lenni kicsit.

Betti,párom nagy kedvence, ma megnézte vagy 20* a youtub-on.

Jó sokat irtatok.



Zaha


Az én apukám is alföldi származású. Neki specialitása a slambuc, az igazi káposztáshús olyan disznóvágós, és a lebbencs leves. Még soha nem ettem jobbat ezek közül sehol, mint otthon.



Tünci


Ez a barátnőtesó közeledés nagyon ok. Remélem a tali jól fog sikerülni, hátha valami mégis maradt a barátságból.





Gyes,gyed


Nekem azért nem volt nehéz a döntés, hogy maradok 3 évig Barcival, mert csak azért dolgoztam ott ahol akkor, mert volt honnan táppénzre menni. Igy kézenfekvő volt, hogy nem is fogok előbb munkába állni. Igaz anyagilag nem volt gondom, megtehettem, de az uram szinte 3 évig nem volt otthon, csak éjszaka, akkor is csak ha nem volt szoliba. Mert 24-ezett és az mellett szabadnapokon is dolgozott. Boginál is nyugodt szivvel maradtam volna itthon, mert akkor éppen nem volt munkahelyem.Persze azért az anyagi háttér nekem biztositott lett volna. Igy azért könnyebb. Ja és bölcsi, nálunk van kettő, kettőt bezártak, és nincs férőhely. Akkor hova is lehet vinni a pici gyereket?

Tünci az én nagy kedvencem is! A váltóban is megy majd, azt is nézem.
Rajt előtt mindig úgy izgulok, mint mikor én áltam ott, nem egy kategória, de a rajt az rajt.

6kor keltem, azóta nézem a Nap keltét, de már lassan nem érdekelnek a politikai műsorok, lerágott csontok már.
Délután megyünk grillpartira, még nem ér ide csak estére az eső, Melcsike, lehet nálatok már most esik is.

Bea, érdekelne.

Leda,
nem is vitatkozol, mert egyteértek veled! Ha jobban megnézed, a 4 órás közösségbe járás is azt jelenti, hogy a nap további nagy részét a családdal tölti/töltené a kicsi. Én inkább arról a helyzetről írtam, bár nem pontosítottam, amikor reggel 7-kor kelted a kicst, hogy 8-ig te is beérj a munkába, aztán csak fél 5 - 5 körül tudod elhozni onnan (jó esetben). Akárhogy nézed, ez több, mint 8 óra távollét a családtól. Annyi, mint egy felnőtt emberé, aki dolgozik. Szerintem ez rettenetesen rossz.
És abban is iagazd van, hogy vannak kicsik, akik egészen korán igénylik a közösséget. Dehát ezért lenne jó a választási lehetőség, amiről te is írtál: dönthessen a család a saját gyermekének igényeit figyelembe véve, hogy visszamegy anya dolgozni teljes munkaidőben, részmunkára, vagy marad még otthon... De ne állam bácsi döntse el, hogy márpedig mindenkinek a kicsi két éves korában takarodó van vissza a melóhelyre.
Itt az a legrosszabb, hogy a városokban min. 1 évvel a bölcsikezdés előtt várólistára kell vetetned a gyermekedet. Ha ottani lakos vagy. Ha mondjuk egy kis faluból érkezel, szóba sem állnak veled. Az önkormányzatoknak a törvények értelmében bölcsődét nem kötelességük üzemeltetni, csak meghatározott lakosségi létszám felett (asszem 10 ezer főt jelent ez most), és mivel a közoktatási törvény hatálya sem vonatkozik rájuk (hanem külön előírások), még állami normatíva támogatást sem kapnak mindig. Az ovi már kötelező és kozoktatási, hiszen 5 éves kortól kötelező.
Mi egy kis faluból járunk be a megyeszékhelyre dolgozni. Bencét úgy vették fel bölcsibe, hogy a párom kolléganője szívességből bejelentett magához engem is, és Bencét is (kiskorút egyedül nem lehet). Ha nem tudunk ilyet szerezni, akkor egyetlen bölcsőde sem fogadott volna minket, és legközelebb csak ott van bölcsi. Így is necces volt, és szerencsénk, mert január 4-én tudtam meg, hogy többé már nem számítanak a munkámra (feketén dolgoztam, és az volt az ok, hogy még babát szeretnénk), és január 5-én találtam helyet az egyikben, ahonnan éppen elvitték az egyik kisgyermeket. Ha nem érek be Bencével 12-ig aznap, akkor mást vesznek fel... KÉTSÉGBEEJTŐ a helyzet. Tovább fokozták az idegességemet, hogy már márciusban kérdezgették, mikor lesz már munkám (másfél hónapja kerestem a munkát, mint az örült), mert ha nincs, kirakják Bencét, ne foglalja a helyet olyan elől, akinek "rendesen dolgozik az anyukája" (ezt mondták). Megalázó volt, és őrjítő. Tényleg 22-es csapdája. Ha nincs bölcsi, esélyed sincs a munkára. Ha van, akkor pedig legyen melód is, mert akkor a gyerek bölcsiztetése nem indokolt. Hát ez van most kis hazánkban. A kormány ígért valami 7.000-rel több férőhelyet a bölcsikben (ami szerintem ígéret marad, vagy statisztikában majd kihozzák, de a valóságban ki fogja ezt leellenőrizni?), mégis, szerintetek hol fognak férőhelyet csinálni? A mi kis 3.900 lélekszámú falunkban? Vagy a 10-20 ezres nagyvárosban, ahol már van is, és ott lehet még plusz helyeket szorítani. Vagyis megint nem mehetünk oda, mert lásd a körforgást: teljes egészsében a helyi önkormányzatnak kell fenntartani (pályázatok alig vannak nekik), és a helyi önkormányzat nem fogja odaadni a helyet annak a kis falusi gyereknek, akinek az "önkormányzata" egy fillérrel sem járul hozzá a kicsi "eltartásához".

Tünci,
teljesen igazad van, hasonlóan látom én is.

Képzeld Lyly itt van bölcsi, de csak akkor teheted be a babát, ha napra pontosan elmúlt két éves.HÁt ez is mekkora baromság??!!
Őszintén szólva szerintem az volt a legjobb, amikor a nagyszülők jól megérdemelt pihenésüket töltötték és közben vigyáztak a kisgyerekekre ,amíg a szülők munkában voltak.Amennyire vissza tudok emlékezni, majdnem mindig a Papáék vittek oviba, Anyu hozott haza, szönetekben a Papáékkal voltunk és mégis a családban.És akkoriban simán felvettek az oviba szeptemberben úgy, hogy csak februárban töltöttem a hármat.Nem volt a bürökrácia ilyen gáncsoskodó.

A bölcsik fejnormatívája 3 éve nem változott. És nem gyerekre számáít, hanem a gondozási napok számára, mikor beteg, ami sokszor van, nem jár.
Országos pályázat most volt tavaly, Eu-s én is nyertem a városnak, kötelező volt a kapacitásbővíéts, csak úgy lehetett.
10e fő fölött kötelező önkormányzati feladat, alatta nem, megoldás lehet a kistérségi fenntartás, persze az plusz hozzájárulás a községnek.
Nálunk fogadják a kistérség településeiről is, ha a szülőnek a városban van munkahelye, egyébként meg úgysem hozza be ha otthon van.
A két évet nem tudom kiköthetik-e, elvileg már fél éves kortól szól a törvény. És nem oktatásnak, szociális ellátásnak minősül.

leda2002tt Amerikában 6 hét után vissza mennek dolgozni, ennyit kapnak szülési szabadságot. Ha akar az anya otthon maradhat 6 hónapig, de akkor fizetetlenen, utána vagy vissza megy, vagy elveszíti az állását. A legtöbb állás itt úgy van kialakítva, hogy a kismama beviheti a babáját, akár az irodájában kialakított baba barát részre, vagy van helyben blcsöde, ahol óránként 15percet biztosítanak szoptatásra.. (egyébként minden nő esküszik itt hogy egy évest szeretnének otthon maradni, de többet nem). Én a magyarországi 3 év gyed/gyes tartottam soknak és nevetségesnek, a 2 év bőven elég otthon maradni a gyerekkel..

A három év nem kötelező, hanem LEHETŐSÉG volt (amíg még volt), mindenki maga dönthette el, hogy igénybe veszi-e.

Az Egyesült Államokban nagyon más a mentalitás, mint Európában (bár már sajnos ide is átgyűrűzött valamelyest). Amennyire én tudom (másodkézből), Amerikában semmiféle személyes KÖTŐDÉST nem nagyon támogatnak, pl. az iskolákban nem járnak együtt 8-12 évig a gyerekcsoportok, hanem évente újraválogatják az iskolai csoportokat. (a sok, ámde felszínes kapcsolatot preferálják) Nem a gyökerekre helyezik a hangsúlyt, hanem a változatosságra. Mintegy rákényszeríteni a felnövekvőket arra, hogy jobban feltalálják magukat új közegben, új helyzetekben. Ez is egy mentalitás, ennek is lehetnek előnyei, de nekem nagyon nem szimpatikus.

leda2002...Ahogy nem hiszek a 6 hetes, 6 hónapos, 1 éves bölcsözésben, ugyanúgy nem támogatnám a 4 évig otthon maradást a gyerekkel. Én pl.. már a 2 éves Baraknak nem tudok közel annyit sem nyújtani mint amennyit egy kis közösségben kap, ha elmegyünk együtt.

Én, bár a számokkal messzemenőkig nem értek egyet, mert ugyan kitől is tanuljon egy kisgyerek, a szülője helyett egy másik kétévestől??? - de a lényeget az utolsó félmondatban fogalmaztad meg: "ha elmegyünk együtt". Egy kisgyereknek nagyon sokáig (a lyly által írt 4 éves, vagy még annál is idősebb koráig) úgy van szüksége gyerektársaságra, hogy az anyja folyamatosan ott van a háttérben! Hogy 2-3 évesen ne neki kelljen "megküzdenie" a dolgokért. Ennek a képességnek az elsajátítása nem ennek az életkornak a feladata.
Nekem elég fura az, ha egy anya/apa nem érzi magát tökéletesen kompetensnek az akárhány éves gyereke nevelésében, "fejlesztésében". (kétszáz éve, amikor még nem léteztek gyermekintézmények, akkor is képesek voltak a gyermekek felnőtté fejlődni, sőt, jobban mint manapság! - ma egyre később érnek meg az emberek, számtalan harmincas "érzelmileg gyerek" szaladgál a "fejlett nyugati társadalmakban"; míg a "primitív" társadalmakban - ahol sokáig szoros az anyai közelség - tizenéves korukban felnőtté avatják őket, és VALÓBAN képesek is felnőttként helytállni)
A "nevelés" nem más, mint "minta nyújtása". Nem "tutujgatni" kell őket, egyszerűen élnünk kell mellettük. Tőlünk tanulhatják a legtöbbet. Például a szociális kapcsolatokat is, amire egyébként előszeretettel hivatkozva dugják be a gyerekközösségbe a lurkókat.

leda2002nnyira kíváncsi a világra, az emberekre, hogy én kevés vagyok neki. És nem hiszem, hogy ezt eröltetve 4 éves kóráig segíteni fog a fejlődésében.

Attól függ, hogy ki mit ért "fejlődés" alatt. Az élet első három-négy (de mondhatnám azt is, hogy hat!) évében az érzelmi fejlődés alapozódik meg, és ez olyasmi, ami - ha a megfelelő időben nem tökéletes -, akkor az élet során SOHA TÖBBÉ nem pótolható! Ismereteket, "tudományokat" az élet folyamán bármikor el lehet sajátítani, senki nincs lekésve semmiről, az emberek nem attól szoktak boldogtalanok lenni, mert nem három évesen - intézményi keretek között - tanulták meg mondjuk a körjátékokat. Ha "kíváncsi a világra", azt legjobb, ha én mutatom meg neki.
A specializációk (matematika, kémia, idegen nyelvek...), amelyekben esetleg már valóban nem kompetens a szülő, az meg még odébb van...

leda2002ajnos Magyarország a 22es csapdája. Nincsenek bölcsödék, ovódák, viszont dolgozni vissza kell menni.. Hát kardinálisan kellene a rendszeren változtatni.

Ezzel nagyon egyetértek, változtatni kellene az országos szemléleten. Sajnos a mai szemlélet az, hogy aprópénzért "eladjuk a jövőt".

lylyz, hogy egyes országokban milyen gyorsan visszakényszerítik az anyákat a munkába, szerintem eszméletlenül nagy kitolás mindenkivel. Ha lehet így fogalmazni. Az ún. jóléti társadalmakban annyi a később pszichológusra, pszichiáterre szoruló fiatal és felnőtt, amennyit az összes természeti nép 10 év alatt sem tud kitermelni (pedig számszakilag ők vannak túlerőben). Az elfogadás, élményfeldolgozás (negatív, pozitív élmények) képessége kizárólag kisgyermekkorban alakul ki, még akkor is, ha ez nem látványos. Persze lehet nevelni a gyermeket későbbi életkorban is, de az ún. csírák ekkor alakulnak ki. Ebben egyértelmű vezető szerepe van a gyermekhez érzelmileg legközelebb álló embernek, aki ugye szerencsés helyzetben az anya. Ha ez nincs meg, nem mondhatjuk azt, hogy ebből a kicsiből már csakis sikertelen, a kudarcait feldolgozni képtelen felnőtt lesz, de jó esélye van arra, hogy EGYEDÜL a felnőtt életben sem tud boldogulni, ha az átlagosnál nagyobb problémája lesz.
Bármilyen szuper egy bölcsi, egy ovi, az ott dolgozó igazán lelkes és odaadó pedagógus, gondozó sem tud annyit törődni az egyes kis palántával, amennyit az ebben az életkorban feltétlenül megkíván... Egyáltalán nem véletlen, hogy a vezető - magyar - pszichológusok is azon az állásponton vannak, ha lehet, egy kicsi 4 éves koráig az anyukája, apukája mellett legyen, családi környezetben, mert azt az "elmaradást", amit a korai bölcsis-ovis kortársaival szemben szerez, iszonyú rövid idő alatt "hozza be" a későbbi óvodába lépésekor, mivel ÉRZELMILEG, befogadó oldalról sokkal-sokkal fejlettebb szinten áll. És ezt a családtól, a családban tanulja meg.

Lyly-t csak azért másoltam be ide, mert nagyon sokban az én gondolataimat, tanulmányaimat, tapasztalataimat tükrözi.

És akár Tünciét is idemásolhatnám, a nagyszülők fontos szerepét illetően...

Erről a "társadalom neveli a gyerekeket", szovjet típusú, Makarenko módszerről is már bebizonyosodott egy ideje, hogy nem annyira működőképes.

Sziasztok!

Lyly, Jázmin, a mai naphoz nagy erőt Nektek.

Jövök még később.

Lylynek és Jázminnak nagy ölelés mára!

Annyira jó olvasgatni titeket lányok,most inkább nem is
szólok semmit,csak olvaslak titeket csendben....

Még annyit az előző hozzászólásommal kapcsolatban:

Az egy dolog, hogy bizonyos családok (és ma, Magyarországon, sajnos a családok többsége) egzisztenciálisan bele van kényszerítve abba, hogy időnek előtte közösségbe adja a gyerekeit, de hogy ezt a helyzetet a gyerek "fejlődésére" való hivatkozással támogassuk és érveljünk mellette, és "kívánatos" jelzővel illessük, azt túlzásnak tartom.

Legjobban az intim, kicsi közösségekben, és személyreszabottan lehet nevelni/nevelődni/fejlődni, az érzelmeket, az alkalmazkodást, a kommunikációt, az önérvényesítést ott lehet és kell megtanulni, és ebben a környezetben megerősödve lesz képes az ember KÉSŐBB, a nagyobb közösségekben hatékonyan működni.

Sokakat zavar, de én nagyon szeretek az állatvilággal példálózni, mert ők TUDJÁK, hogy hogyan kell csinálni a dolgokat. Minél fejletlenebben jön a világra egy utód (márpedig a legfejletlenebbül az ember-utód jön világra), annál nagyobb szerepe van a szülői gondoskodásnak és annál hosszabban zajlik ez náluk. És bár a különféle állatfajoknál akár léteznek is "állat óvodák", de azért "éles helyzetekben" minden kicsi a saját anyjához szalad. (és az "ember óvodákban" ugye, nincsenek ott az anyák)
A "gondozás" (amit egy intézmény is megadhat) és a "gondoskodás", nagyon más fogalmak!
Mi, a "fejlett nyugati civilizációk" gyermekei nagyon kiestünk abból a szerepből, amit a természet (amivel nem célszerű nagyon szembehelyezkedni, mert ő az erősebb, és nem kétséges, hogy hosszútávon az ő szabályai érvényesülnek) "rendelt" nekünk.

Viszont a "nyugati típusú társadalmak"-at mozgatóknak az az érdekük, hogy lehetőleg gyökértelen, intim kapcsolatokban szegény (és ezáltal nagyon sebezhető), a "csordaszellemet" elfogadó, a "divat"-ot fenntartások nélkül követő, józan önmérséklet nélküli FOGYASZTÓKAT neveljen magának, Mammon örömére.

Aarnika, sok-sok igazság van a szavaidban, jól összeszedve.

Rendkívül nagy jelentősége van az érzelmi érettségnek, az érzelmi felnőtté válásnak, nem pedig a biológiainak.
Magamon tapasztalom, én a szüleim példáján keresztül nem tanultam meg a tisztelést, becsülést, elfogadást, türelmet, a harcot, gyűlöletet, egymás lenézését annál inkább.
Bölcsibe nem járam, az első 3 évemre egyáltalán nem emlékszem és ami megdöbbentő volt, mikor rájöttem, kb 12 éves koromig nincs gyermekkori emlékem. Olyan van, hogy visszaemlékszem, hogyan nézett ki a házunk, a szobám, az osztályterem, de családi, együttes, pozitív emlékem nincs.
Mostani állapotomban fogalmazódott meg, hogy mit is fog tőlem a gyermekem tanulni, milyen példa is leszek neki? Bevallom őszintén 30 éves vagyok és érzem, hogy érzelmileg nem vagyok még abban a korban. Mintha két sík lenne az életemben. Okait, miértjeit soha nem kerestem, csak egyre többször fordul meg bennem, hogy valami nincs rendben és defektestől, görcstől, ahogy Csernus mondaná, csak görcsöt tanulnak.
Iszonyatosan nagy a felelősség, nem a fizikai nevelés terén, mert felnőnek azok, hanem a lélek terén, hogy milyen értékeket visz el tőlünk. Egyenlőre még nem találtam olyat magamban, amire azt mondanám, erre büszke lenne a gyermekem vagy szívesen átadnám neki. Lehet én tanulok majd tőle.

Betti! A gyerekek - ha a szülőkben van erre hajlandóság - egy kicsit segítenek ám fejlődni/felnőni a szüleiknek, ha nem is mindig úgy, hogy a nagy veszi a mintát a kicsitől (bár az is előfordul sokszor!), hanem a "mosolyával" vagy éppen a "sírásával" vezetgeti a szülőt. És mivel a mosolyt kellemesebb látni, mint a sírást hallani, hát a szülőkben kialakul a "Pavlovi reflex".
Na jó, ez így viccesen hangzik, de valami ilyesmi...
(a mosolyt és a sírást, itt természetesen tágabb értelemben használtam, az elégedettség és jólét, valamint a rossz közérzet szinonimájaként)
Az a legnagyobb lépés (nem csak szülőként, hanem úgy általában, az életben), ha az ember tisztába jön a saját tulajdonságaival. Ha ez megvan, már könnyebb ezeket alakítgatni, a környezeti és a saját szükségleteknek megfelelően.
(én azért tudok olyan dolgokat, amiért máris büszke lehetne rád a gyereked, ha már tisztában lenne ilyen elvont fogalmakkal)
És az érettség és a naptári életkor nem mindig korrelál egymással, láttam én olyan tízévest, akitől harminc évesen - "érettség" terén - volt mit tanulnom, és láttam olyant is, aki hatvanévesen is gyerek módjára viselkedett (a fenenagy IQ-ja és iskolázottsága ellenére is).

Véleményem szerint az igazi probléma abban rejlik, hogy egy anya nem döntheti el, hogy otthon marad és főállásban édesanya és feleség lesz, vagy a szülés után akármennyivel visszamegy dolgozni. A mi társadalmunk alapvetően a kétkeresős családmodellre épit és szinte elképzelhetetlen, hogy egy nő nem akar feltétlenül karriert épiteni, hanem "megelégszik" a családanyai szereppel. Nekem hatalmas szerencsém volt, mert 12 évig otthon voltam és neveltem a három csemetémet. Az enyémek nem voltak kulcsos gyerekek, soha egy napig sem jártak napközibe. Oviba is csak a délelőtti fogalkozásokra mentünk. Mindezt annak köszönhetem, hogy a férjem el tudta tartani egyedül is a családot és én igénybe vehettem az un. főállású anyaságot. De ez sajnos nem sokaknak adatik meg. Pedig életem talán legcsodálatosabb 12 éve volt és biztos vagyok abban, hogy mindaz, amit a gyerekeim a mai napig elértek, sokban annak az első 12 évnek köszönhető. Szerintem ez lenne a lényeg, megteremteni a lehetőséget, hogy mindenki kedve szerint döntsön és ne a kényszer vigye rá arra, hogy a gyereket bölcsibe, oviba járassa.

Na ideértem. Óriási zabálás volt tegnap is, ma is. Tegnap az öhöntől nem bírtam szinte aludni, ma meg húst sütöttek másik szomszédék, ott is ment a kaja, úgyhogy kész vagyok. Jönnek ki a szemeim és pihegek.

A férfiakkal kapcsolatban: igen, sajnos vannak olyan családok, ahol az apukának gürcölnie kell éjt nappallá téve, hogy amíg az anyuka otthon van, meglegyen minden. Ilyenkor teljesen normális, hogy az anyáé a dolgok oroszlánrésze, ami a gyereket illeti, és megérthető, hogy az apa fáradt, de szerintem akkor is jelen kell lennie valamilyen szinten a család életében. Amikor pedig már mindketten dolgoznak, ugyanakkora a nyomás a férfin és a nőn, ma Magyarországon még mindig az a természetes, hogy anyu rohan reggel, délután a gyerekekkel, ő megy táppénzre ha valamelyikőjük beteg, mindent ő csinál körülöttük, az ő öröme és az ő gondja a család. És ez jól kereső, képzett embereknél is így működik, nem csak ott, ahol tényleg megélhetési gondokkal küzdenek.
Engem ez a kőkorszaki alapállás idegesít, ami alól azért persze vannak kivételek szép számmal, és remélhetőleg egyre több lesz. Ez akkor volt ok nagyjából, amikor a nőknek nem volt munkahelyük.

Aarnika, úgy tetszett, amit a "nevelésről" írtál. Én utálom ezt a szót, nekem is az a véleményem, hogy nem nevelni kell, hanem együtt élni a gyerekkel, példát mutatni, hitelesnek és őszintének lenni és annyi melegséget, szeretetet adni, amennyit csak lehetséges. Hiába sulykolom, hogy fiam, ne hazudj, ha én hazudozok összevissza.

Betti, igen, valószínűleg külföldön ezzel a melóval igen-igen jól keresnél, és ez azért elég szomorú, hogy itthon így állunk.

Szia Kisanya, ha visszaolvasol, látod majd, hogy voltunk, vagyunk...
Inkább Te mesélj, milyen volt Nektek? Hogy tetszett a gyerkőknek?

Leda, én is akkor mentem vissza dolgozni, amikor Vinyó kétéves volt. Hiányzott a munka, a felnőtt társaság, én is úgy éreztem, már kevés neki, hogy csak én játszom vele. Az is hozzátartozik, hogy még akartunk gyerekeket, viszont egyben 5-6 évet képtelen lettem volna itthon maradni, ezért úgy döntöttem, dolgozom egy évig és megint eljövök...
Idegesített, hogy voltak bezzeganyák, akik hüledeztek, hogy miért nem maradok három évig otthon. Nem tudom, én megértem, ha valaki három évig otthon marad, itt a faluban ez az általános, és dühített, miért nem lehet felfogni, hogy nem vagyunk egyformák és a gyerekeink sem azok.
Nagy-nagy szerencse volt, hogy akkor nyílt itt egy magánbölcsi, ami baromi olcsó volt kezdetekben, kevés gyerekkel, lelkes, melegszívű dadusokkal, bölcsisnénikkel és egy bölcsisbácsival. Vinyó nagyon szerette őket és viszont. És nekem is jó volt visszatérni a melóba.

zaha..hitelesnek és őszintének lenni és annyi melegséget, szeretetet adni, amennyit csak lehetséges. Hiába sulykolom, hogy fiam, ne hazudj, ha én hazudozok összevissza.

Hát ez az!

És ha valaki nem tud "hitelesen" otthon maradni X idő után, mert mondjuk nem érzi jól magát abban a szerepben (nincs ezzel semmi gond, ha azért az az X nem olyan túl kicsi), akkor ne tegye, mert az senkinek sem jó. De akkor vállalja fel, hogy ő dönt így, és ne a gyerek érdekére hivatkozzon. Az őszinte szülő gyereke meg fogja tanulni, hogy a véleményünk, az érzéseink felvállalhatók, akkor is, ha az nem tetszik mindenkinek.

zahadegesített, hogy voltak bezzeganyák, akik hüledeztek, hogy miért nem maradok három évig otthon. Nem tudom, én megértem, ha valaki három évig otthon marad, itt a faluban ez az általános, és dühített, miért nem lehet felfogni, hogy nem vagyunk egyformák és a gyerekeink sem azok.

Zaha lez nagyon érdekes, én meg pont azzal küzdöttem meg, hogy hogyan vagyok képes ilyen sokáig otthon ülni, nem féltem a karrieremet, beszűkülök, nem leszek elég érdekes a férjemnek, stb. stb. Én is azt kérdezem, miért nem lehet felfogni, hogy nem vagyunk egyformák és vannak akiket kielégit a háziasszonyi szerep. Engem folyamatosan megszóltak ezért, vagy a férjemet nyaggatták, hogy miért nem enged dolgozni. Ez volt a legjobb ! Soha nem tiltott meg semmit az uram, nem vagyok az alárendeltje, egyenrangú partnerek vagyunk. Megbeszéltük ezt is, mint mindent. Mégis félremagyarázták.

Lyly, hihetetlenek ezek a testi reakcióid...
És a bölcsimizéria, nem is mondok inkább semmit.
Köszi Hajna nevében is.

Melcsike, Bea Nektek is.

Melcsi, ezek mind fincsi kaják. Na a következő talin lesz már mit főzni. Bár úgy emlékszem, azt beszéltük, rakott krumplit csinálunk bográcsban...

Aarnika, ezt nem értem. Szerinted az mire vezethető vissza, hogy sok az érzelmileg gyerek harmincas? Lehet, az én logikám nem jó, de én épp úgy látom, hogy azért ilyenek, mert egyszerűen nem tudnak leválni a szüleikről, ami sok esetben a szülők hibája. Nem gondolnám, hogy az az oka, mert valakit túl korán bölcsibe adtak.
Az állatvilág anyái is igen különbözőek, így általában róluk példát venni...hát nem tudom, én inkább nem. És a természeti népekkel sem érdemes párhuzamot vonni, egyszerűen nem is lehet.

Zsuzsa, hát ezt sem lehetett könnyű hallgatni. Nagyon jó fej a férjed, hogy így fogta fel.
Tényleg mindenki maga tudja, érzi, hogy jó a gyerekének és neki.
Egyik ismerősöm 8 évet volt otthon a három gyerekével, élvezte minden percét, és gyűlölte, hogy ezt nem hiszik el neki mások, és azt gondolják lusta dolgozni.

Betti, igen, Bolt ellenfelei rossz korba születtek. Szegény Powell-nek is sok időbe került, míg elfogadta, és annyira sajnáltam Gay-t is.

Olyan szívszorító, amit írtál magadról, nem is tudok most mit mondani rá, mert csak ócska közhely lenne minden. Erre csak az mondhatna valamit, aki igazán ismer, a barátaid.
Illetve de, mégis, amit én is tapasztaltam, hogy egyenes vagy és szorgalmas, talpraesett és kitartó, ezt például mind látni fogja a gyermeked is, és még sok más jót biztos, amiről én most itt nyilatkozni hitelesen nem tudok.

húú..Ezt az egész oldalt egy az egyben érdemes lenne ezerszer átolvasni, átbeszélni, annyi jó gondolat és tapasztalat van benne é s annyi ezer órákon át tudnék,szeretnék beszélgetni veletek.Egek, hogy ez mennyire hiányzik a hétköznapjaimból, sajnos senki sincs,aki a legszűkebb környezetemben partner lenne ebben.Nem is hiszem ,hogy valaha így átgondolták legtöbben.

Szertnék majd néhány dologra reagálni hosszabban,de majd csak holnap.Nagyon hosszú, összességégben jó napom volt, de eszméletlen fáradt vagyok.

Addig beszélgessetek, olyan jó olvasni!

puszi

zahaAarnika, ezt nem értem. Szerinted az mire vezethető vissza, hogy sok az érzelmileg gyerek harmincas? Lehet, az én logikám nem jó, de én épp úgy látom, hogy azért ilyenek, mert egyszerűen nem tudnak leválni a szüleikről, ami sok esetben a szülők hibája.

Én is azt gondolom, hogy ez az őket felnevelő nemzedék felelőssége.
Több úton-módon jöhet ez létre. Például:
Az egyik - és talán ebből van a kevesebb - hogy sokan "maguknak szülik" a gyereket: a saját meg nem valósult álmaik beteljesítőjének, öregkori támasznak... És két évtized - az ELSŐ két évtized! - mély nyomot hagy az emberben. Nem mer leválni, mert fél, mert a szülei ezt sulykolják bele, hogy ő maga egyedül még nem képes... (mert a felmenői, a saját pótolhatatlanságukat, a felette való hatalmuk örökös fenntartásaként értelmezik).
egy másik - Az a nemzedék, amelyik a valóban verítékkel végzett (de évszázadokra visszamenőleg melyik nemzedék az, amelyik ne verítékezett volna valamilyen oknál fogva?) létfenntartás teendői közben nem tud időt szánni mosolyra, gyerekre, elmélyülésre..., mert folyton dolgozik, de aki nem szereti azt, ami a munkája (ideértve a pénzkereső munkát és a családban-társadalomban végzett egyéb hasznos tevékenységeket), aki boldogság helyett mogorván piedesztálra emeli a saját teljesítményét, az a felnőtt létet nem teszi vonzóvá a következő nemzedék számára. Ha valaki azt látja, hogy "szörnyű teher felnőttnek lenni", az nem fog vágyni felnőttnek lenni. A mai huszon-harmincasok szüleinek generációja - azt hiszem - nem nagyon tette vonzóvá a "felnőtt életet". (persze, persze, voltak ennek [világ]politikai összetevői is, de azért mindenki maga felelős, hogy a saját portája előtt milyen a rend)
harmadik - A társadalmi szokások - az elmúlt két három évtizedben - meglehetősen sajátosan bánnak a gyerekek "jogaival". Valahogy azt látom, hogy a gyerekeknek nem a békés gyerekléthez, a koruknak és képességeiknek megfelelő életmódhoz van joguk, hanem jobbára csak az anyagi ellátáshoz, a fizikai "kiszolgáláshoz", valamint pl. a nekik nem való médiumokkal való ismerkedéshez, a késői lefekvéshez, tízévesen smink-készlethez, tizennégy évesen slusszkulcshoz..., a felnőtt lét olyan külsőségeihez, amelyek számukra azt sugallják, hogy "már felnőttek vagyunk", de azt, hogy a felnőttséggel nem csak "jogok", hanem "kötelességek" is járnak, valahogy nem tudatosítják bennük. Nincs "miért" felnőtté válni.
Nyilván nem mindenki esetében igaz ez, de tendencia.

Persze azért van egy bizonyos életkor, ami után "az ember már felelős a saját arcáért", és nem lehet pusztán az előző generációt emlegetni.

zahaem gondolnám, hogy az az oka, mert valakit túl korán bölcsibe adtak.

Az, hogy valakit túl korán idegen közösségbe adnak, túlmutat azon a puszta tényen, mint hogy konkrétan az anyja tanítja-e meg egyedül enni, vagy a szobatisztaságra, vagy beszélni... Ez egy légkör, egy "életérzés".
Nyilván az, aki ezt abból a kényszerből teszi, mert azok között a lehetőségek között választhat, hogy VAGY ruházza és enni ad a gyerekének, VAGY vele van egész nap, akkor meg fogja találni a módját, hogy a gyerek közösségben töltött idejét valahogy kompenzálja. (de ez is elsülhet rosszul)
A baj inkább az, hogy az egész "nyugati típusú társadalom" elment az individualista "önmegvalósítás" irányába, amiben valahogy az anyaszerep teljesen elvesztette a neki megfelelő hangsúlyt. Aki ma anyaként akar "önmegvalósítani", azt enyhén szólva is, hülyének nézik.
És nem csak az "Állam" nem vesz róla tudomást (a politikusokat le lehet váltani), de a társadalom, a közösség is (jó esetben jóindulatú) lenézéssel áll hozzá.

zahaz állatvilág anyái is igen különbözőek, így általában róluk példát venni...hát nem tudom, én inkább nem. És a természeti népekkel sem érdemes párhuzamot vonni, egyszerűen nem is lehet.

Nem kell az állatokról "példát venni" (ha eszünkbe jut, mondjuk éppen a kakukk...), csak arra gondoltam, hogy ott - általában - az életképes utód ÉRDEKÉBEN történik minden. Ahogy annak a legjobb. A teknősök sose találkoznak az anyjukkal, mert anélkül is életképesek - feltéve, ha a kedves mama megfelelő helyre rakta a tojásokat és jól beledöngölte őket a tengerpart homokjába.
Egy ember által felnevelt, elárvult kismajom viszont soha életében nem lesz képes normális párkapcsolatra és utódgondozásra. (tehát a szocializáció mikéntje már náluk sem mindegy)

A "természeti népek"-től azért nem állunk ám olyan messze! Az emberiség negyedmillió éves (na jó, nem a Neandervölgyitől számolva is, nagyjából tízezer), a "mai nyugati kultúra" pedig néhánytíz éves csupán. A változás drámai, sebességét és minőségét tekintve is, se a genetika, se az emberi psziché nem képes ilyen tempójú változásra.

Sziasztok!

Még új vagyok itt! Sajnálom az elvesztett babákat! Elkezdtem visszaolvasni de egy oldalt sem tudtam elolvasni mert elkeztem sírni!

Sajnos Én is elvesztetem 2 babát tavaly febuárban 18. hetesen kellett megszakítani a terheséget Életel összeegyezhetetlen betegsége volt útána júniusban volt egy spontán vetélésem az 5. héten! És azóta nem estem teherbe pedig eltelt már több mindt 1 év!

Remélem nem baj, hogy írtam!

Puszi!

Grácus

Szia Grácus, nagyon-nagyon sajnálom...
Hogy vészelted át, hogy vagy azóta?
És mit mond az orvos, miért nem sikerülhet?

Aarnika, értem már, mire gondoltál a harmincasokkal és az állatokkal kapcsolatban.
Engem azért ez a természeti nép-párhuzam zavar: persze, innen indultunk, de a mai világunknak, életünknek a mai természeti népekhez nincs köze. Mi itt élünk ebben a fejlett, "nyugati" világban, ők a magukéban. Őket az anyjuk a hátukon hordja gyerekkorukban, mivel ősi életformát élnek, mi pedig dolgozunk, és nem vihetjük el a csemetéket a hátunkon a munkahelyre. Most ez egy olyan egyszerű példa, mint egy bot, de szerintem érted, hogy azt akarom hangsúlyozni, totálisan összehasonlíthatatlan az ő világuk a miénkkel. Azt hiszem, talán ők a szerencsésebbek. Nekünk meg ilyen körülmények között kell egyensúlyt teremtenünk a gyerekeink kis életében, és nem értem, mikor a természeti népekkel példálóznak, hogy bezzeg ők, hát hol hasonlíthatnánk össze a két (sok) kultúrát?
És bizony a mi pszichénk már nem az a psziché. Szerintem.

zahaÉs bizony a mi pszichénk már nem az a psziché. Szerintem.

De, Zaha, a frissen megszületők pszichéje még ugyanaz, mint mondjuk az ókori Görög birodalom vagy a Honfoglalás idején születetteké. És éppen ebből a disszonanciából adódik a nehézség. A világ másfelé haladt, de az EMBER (a biologikum és a psziché) nem tud módosulni egyetlen emberöltő alatt, amikor évezredek alatt alakult ki.
Hogy a "kézzelfogható" oldaláról hozzak példát: az emberi szervezetben van néhány olyan "berendezés" (pl. egyes vénabillentyűk), ami a két lábon járással feleslegessé vált, sőt néha akár hátrányos is, és mégsem volt elég az a párszázezer év, amióta az emberiség két lábon jár, hogy átalakuljon az új funkciónak megfelelően.

Lányok,
nagyon köszönöm. A párom ma délelőtt felnyalábolt, és elvitt Bakonyszentlászlóra a második Rám-szakadékot (Cuha-völgye) megmászni egy alig három és félévessel. Egyszerűen nem volt lehetőségem magamon rágódni, nagyon hálás vagyok neki érte.

Tünci,
igazad van, ez most egy nagyon jó oldal lett. A kétéves kort nem értem, mert elvileg 5 vagy 6 hónap az alsó korhatár? Mármint rendeletileg.

Betti,
köszönöm a pontosítást, bölcsi-jogszabályban nem vagyok otthon, csak rémlett valami, azért írtam az "asszemet".

Aarnika,
sokat tanultam így is tőled. Köszönöm!

Én szívem szerint örülnék, ha a természeti népekhez vissza tudnánk egy kicsit közelíteni. Mármint erkölcsileg, társadalmi összefogásilag, szociológiai szempontokból. Azt a fajta, maximálisan a természettel összeegyeztetett módon történő együttélést, odafigyelést, ami nagyon sok népnél megfigyelhető, én bizony követendőnek tartom. Biztos, hogy belejátszik ebbe az is, hogy a saját rokonaimmal semmilyen kapcsolatom nincs, és persze hiányzik (mármint egy jó, szereteten alapuló kapcsolat).

Én egy olyan helyen dolgozom, ahol az ügyfeleink 85 %-a fiatal, 18 és 35 év közötti. És az a megdöbbentő tapasztalatom, hogy a végletekig önállótlanok, képtelenek egy adatlapot normálisan kitölteni, végigolvasni, értelmezni egy üzletszabályzatot, határidőket betartani, stb. Ami a még megdöbbentőbb, hogy ebben mi, szülők vagyunk a hibásak. Amikor ezzel szembesültem, elgondolkodtam azon, hogy én hogyan is csináltam. És igen, valóban, sokkal könnyebb megcsinálni helyette, mint elmagyarázni, és kivárni amire elvégzi azt a bizonyos feladatot. Képzeljétek amikor rájöttem, hogy a 17 éves fiam nem tudja, hogyan kell feladni egy levelet a postán, nagyon megijedtem. És nagyon odafigyelve tudatosan lefogva a saját kezemet elkezdtem hagyni, hogy ők maguk megoldják a dolgaikat. Persze ez nagyon gyerekfüggő is. Nekem a háromból egy olyan nagyon önálló, hogy már 8 évesen mindent egyedül akart csinálni. A legkisebb, aki most 20 éves, viszont a legszivesebben mindent velem intéztetne el. De most már résen vagyok. Ugy gondolom, már kora gyerekkortól tudatosan figyelni kell erre, - én nem igy tettem - és hagyni, hogy önállósodjanak, ugyanakkor ott állni a hátuk mögött, hogy időben el tudjuk kapni őket, ha zuhannak

Aarnika

Én a 3 év otthon maradás lehetőségét tartom soknak Aarnika. Ha körbe nézünk a környező európai országokban tudtommal sehol máshol nincs 3 év és azt hiszem azért elég merész lenne kijelenteni, hogy mindenhol a világon több pszihés beteg felnőtt rohangál mint Magyarországon. Azért ne feledjük, hogy Amerikában egy iskolában több ezer tanuló van, egy osztályban akár 100 gyerek is üldögél. Ugyanakkor az is hozzátartozik a helyzethez, hogy itt kevés ember éli le az életét ugyanott ahol született. Az egész ország egy körforgásban van, költöznek egyik államból a másikban, ezért az iskolák diákjai is évente cserélődnek, változnak. A másik lényeges szemrpont, hogy itt az önállósságra teszik a hangsúlyt és nem igazán arra, hogy ne legyenek gyökerek, ami természetesen a sok helyváltoztatással néha nem is lehetséges. (a tapasztalatom a sztereotípiák ellenére, hogy igenis erős családi kötödések vannak az amerikai családokon belül is, viszont a barátságok nehezebben, de annál hosszabbtávra alakulnak) Na nekem ez az ami nem szimpatikus, ennek a vándorlásnak egy fejlődő gyereket kietenni. Viszont ami nagyon szimpatikus az amerikai menatlitásban az önállóságra való törekvés. Ami valahol Magyarországon nagyon nincs előtérben. És ez sajnos felnőttkorban manifesztálódik a legjobban amikor, a 30 éves pasi az anyával él, amikor az anya nem engedi el a fiát, amikor a fia nem is akar elköltözni, mert a kötödés és megszokás olyan erős (beteges), amikor a pasi végre megnősül nagy nehezen az anyuka még mindig kontrolálja az életüket, amikor családok bomlanak fel a beteges anya-fia, vagy anya-leaánya kötödés miatt. Erről rengetek példám van a közvetlen környzetemből, személyes tapasztalatom is sajnos van, amit itt még nem tapasztaltam és nem is hallottam erről a jelenségről. Erről érdemes lenne egy felmérést, tanulmányt készíteni, hogy mitől válik egy szülő-gyerek kapcsolat ilyené és Magyarországon van erre példa elég.
Sajnos a magyar mentalitással is legalább annyi gond van, mint az amerikaival, önbecsapás lenne azt gondolni, hogy minden rendben van magyar gondolkodással és az amerikai beszűrődve az európai kulutárban tönkre teszi azt..

Én nem hiszem, hogy egy 6 hetes gyerek bölcsödében, ugyanannyit jelent mint egy 2 éves a bölcsödében. Egy 6 hetes csecsemőnek folyamatosan szüksége van az anya testközelségére, míg egy 2 éves már simán egy pár órára távol lehet az anyjától, ugyanis addigra tudja kik a szülei, már a bizalom irántuk kialakult és tudja, hogy utána mennek, hogy utána haza megy a biztos környezetében. Azzal egyetértek, hogy vannak 2 évesek, akik talán nincsenek még felkészülve akár egy pár órára is leválni a szülöktől.
Azt a szülőt én sem értem, aki nem bír megbírkozni a gyerekneveléssel és fejlesztéssel, viszont azzal egyetértek, hogy egy adott időpontban a gyereknek nagyobb az igénye annál mint anyával építsen és fessen egséz nap, vagy bármit anyával csináljon. A szociális fejlődést a gyerek nemcsak a szüleitől tanulja, hiszen a viselkedése a szüleivel és más felnőttekkel, vagy gyerekekkel nagyban különbözik. Még akkor is más, ha a szülő jelen van, vagy éppen nincsen. És egy gyereknek minden helyzetben meg kell tanulnia a viselkedési formákat, hogy ezt előbb vagy később kezdi el, egyén és család válogatja. Mindenki tudja családon belül, hogy a gyereke felkészült e a közösségi életre, azon belül mennyit bír el, 4 órát, 8 órát, egész hetes programot, vagy csak heti pár naposat stb. És hiba lenne egy kivülállónak bármilyen véleményt alkotni, arról, hogy ki és milyen indokkal adta bölcsöbe a gyerekét. Nem hiszem, hogy azzal, hogy a gyerekem beadom pár órás fogalkozásra a bölcsibe hátráltatja a szociális fejlődését, hangsúlyozom abban a korban amikor én a szülő megíltem, hogy a gyereknek igénye van és készen áll rá.

Nyílván egy 2-3 éves gyerek nem azért kerül közösségbe, hogy matematikát tanuljon. Én látom a gyerekemen, hogy amikor a kis barátai meglátogatnak az örömtől körbe ugrál, ha elmegyünk közösségben 3-4 órát örjöng úgy örül, ha mi megyünk valahova nem lehet elhozni. A társaság, a barátok a közösség fontos, az együttjátszás, az élémények egy kis gyereknek is annyira fontosak mint nekünk felnőtteknek, ez is “a világ iráni kíváncsiság”.

Zaha én évek óta vágytam egy kisbabára és semmi másra, csak hogy otthon lehessek vele folyamatosan és neveljem és programokat szervezzünk stb.. És ez tökéletesen mükődőtt, műkődik, de egy rövid ideje egyértelmű, hogy Barak igénye túlnőtt azon, hogy velem legyen folyamatosan. És igenis mi is úgy ítéljük meg, hogy elmehetne (habár nem fog még) már bölcsibe egy pár órára, semmiképpen nem hátrányára, hanem javára válna. Érdekes, hogy van aki ezt kifogásnak véli, ez azért túlzás.

Egytértek azzal is, amivel példáztam az előző hozzászólásban, hogy rengeteg gyerek van aki végkép nem tud leválni a szüleitől, vagy vica versa. Hogy ez miért is van?

Én 3 éves koromig anyummal otthon voltam, utána ovódába adtak minden reggel anyum vitt és délután hozzott, soha nem engedte apum dolgozni, hogy ne lógjon a nyakunkban a kulcs, hogy legyen meleg étel ha hazamegyünk, ne egyedül járjuk vagy idegenekkel az utcát. Ott voltak a nagyszüleim hétvégére, nagy családi összejövetelek, kirándulások, erős családi kötelék. Nem hiszem, hogy ha később adtak volna oviba, vagy 1 évvel korábban bölcsibe kevésbé lettem volna lelkilek egészséges, vagy akár egészségesebb. És itt jön be a nagyszülök nagyon fontos szerepe a gyereknevelésben és a gyerek szociális fejlődésében.

Sokkal összetettebb a gyerek fejlődése annál mint mikor adjuk bölcsibe, vagy oviba. A tágabb családi kötelék, a szülök kapcsolata, a harmonikus, kiegyenslyozott élet, a szülök lelkivilága mint befolyásolja a gyerek fejlődését. Ülhet az anya otthon a gyerekkel évekig, ha boldogtalan a gyerek fejlődésére jó hatással nem lesz és mehet a gyerek korán bölcsibe, de ha egy jó légkör várja otthon, akkor biztos, hogy nem fog visszafejlődni.

Azért kétszáz évvel ezelőtt az igények, a társadalmi fejlődés, a tempo minden más volt mint manapság, azt hiszem az akkori helyzetet összehasonlítani a mai világgal nem állja meg a helyét. Annak a kornak is meg voltak a saját problémái.

Grácus
Szomorúan, de üdv köztünk.

Most értünk haza a partiról, hulla vagyok, próbáltam olvasni, mert délutánig tudtam, de nem fogom most, majd reggel, már akartam reagálni erre-arra, csak nagyon álmos vagyok most.

Csillagos szép éjszakát nektek!

Csak annyit talán, a gyermeknevelésről dunsztom sincs, de egyvalami biztos, nem úgy akarom csinálni, ahogy az anyukám.

No, már velem lesz tele az oldal... de erre azért még reagálok.

Leda, teljesen egyetértek azzal, amit itt leírtál. (azt az egyet kivéve, hogy én nem tartom soknak a 3 éves otthonmaradási lehetőséget, hanem úgy vélem, mindenkinek magának kell(ene) eldöntenie, hogy mi a jó a gyerekének, és az egész családnak)

Én is megtapasztaltam "mamáról-leválni-nem-tudó" nagykorú embereket, mondhatom, nem volt kellemes élmény, de hidd el, ez nem azon múlik, hogy kettő, négy, vagy akár hat évig van otthon egy anya. (ha konkrét eseteket gondolok végig, akkor az egyik esetben négy hétig ! volt otthon, a másikban három évig, a "le nem válási" végeredmény meg nem sokban különbözött egymástól - szóval, itt valami más a bibi)
És azért ez nem teljesen magyar mentalitás, ha elolvasod Susan Forward: Mérgező szülők-jét, akkor amerikai példákkal is találkozhatsz benne.
És persze, hogy nem minden pszichés problémával küzdő felnőtt azért beteg, mert korán adták bölcsődébe.
Valamint én is úgy gondolom, mint te, hogy egy szülő - ha jól odafigyel - meg tudja ítélni, hogy mire képes, mit bír el a gyereke. És ha valóban ez a döntés alapja, akkor jó. (de azért van egy "élettani" tól-ig határ)

Az amerikai mentalitással kapcsolatban nem merülnék veled vitába, mivel te élsz ott, az én információim csak áttételesek. De - ez olyan, mint hogy ki milyen ételt kedvel - nekem a szerteágazó és vastag gyökerek és ágak - ahová le lehet szállni, ha elfáradtunk - szimpatikusabbak (persze nagy szárnyakkal! - hú, micsoda képzavar), mint a "repülünk, mint a homok a sivatagban, és majd csak megállunk valahol, valami jó helyen, és ügyesen feltaláljuk magunkat". Egyébként van ennek a mentalitásbeli különbségnek a keletkezésére egy logikusnak tűnő és érdekes magyarázat, de az meghaladná itt a nyílt fórum kereteit.
Az iskolai "direkt csoportkeverésről" közeli, egyenes információm van olyantól, aki évekig ott tanult (általános- és középiskolában), és minden évben "szétrobbantották az osztályokat", összekeverték az egész évfolyamot, ugyanazon az iskolán belül, kinyilvánítottan azért, hogy "nyitottabb személyiségűek legyenek a gyerekek".

"a magyar mentalitással is legalább annyi gond van, mint az amerikaival" - ezt sem vitatom egy pillanatig sem. Probléma van, csak máshol szorít a cipő.

Nem a gyerektársaság ellen emeltem szót, fontos a kortársakkal való kapcsolat, de abban a korban, amikor már nem csupán egy "tárgyként" tekintenek a másikra, és egymás mellett játszanak, hanem amikor már együtt képesek játszani. És ehhez jön még az, hogy a szeparációs szorongás másfél éves kor körül a legerősebb, és három éves kor táján cseng le, valamint az, hogy az önállóság felé vezető fontos lépcsők - az önálló evés, a szobatisztaság, öltözködés... - éppen két és három éves kor között szilárdul meg. És azért egy bölcsödei lét nem azonos mondjuk a nagyszülőkkel vagy más rokonokkal - szülők nélkül - eltöltött órákkal.
De elismerem, hogy a családok életében lehetnek olyan helyzetek, amikor afelé billen a mérleg nyelve, hogy ennél korábbi időpontban teszik meg ezt a lépést.
A nézetem nem "értékítélet". És nem arról való "vélemény", hogy ki csinálja JÓL, hanem hogy a szokványos fejlődés milyen életkorokban, kb. milyen lépcsőfokon tart. És ezáltal milyen buktatókat rejt.

A szociális viselkedés - kb. iskoláskorig - egyértelműen szülői hatások függvénye, ez akkor is így van, ha - ahogy te is írod - minden kisgyerek máshogyan viselkedik a szüleivel illetve idegenekkel, és a szülei jelenlétében illetve nélkülük. Az első "idegen minta", fontos "viszonyítási személy" kb. a tanítónéni. (persze lehet, hogy nem éppen a tanítónéni személyesen, hanem mondjuk a szomszéd kamasz, de kb. ebben a kezdő iskoláskorban)
"egy adott időpontban a gyereknek nagyobb az igénye annál mint anyával építsen és fessen egséz nap, vagy bármit anyával csináljon." - ezt nem értem. Mi az a "nagyobb igény", amit ebben a korban mással meg lehet valósítani, és a szülőkkel nem?

Nálunk is volt unokatesókkal és testvéri jóbarátokkal "gyerekcsere", már kb. két éves kortól, hogy az ifjak hosszan élvezhessék egymás társaságát, de azért az nagyon más, mint egy bölcsőde, ami végül is egy - a gyerek által nem szabadon választott - "munkahely", idegen társasággal, és nem az egyedi gyerekekhez alkalmazkodó napirenddel.
Szóval, SZÁMOMRA a "néha szükséges rossz" kategóriája.
De "mindenki a maga módján üdvözül", én senkit nem akarok rábeszélni semmire, ami ellentétes az ő nézeteivel. :- )

És lényeg, ami a lényeg:

leda2002..a szülök kapcsolata, a harmonikus, kiegyenslyozott élet, a szülök lelkivilága mint befolyásolja a gyerek fejlődését. Ülhet az anya otthon a gyerekkel évekig, ha boldogtalan a gyerek fejlődésére jó hatással nem lesz...

Szia Grácus!

Ha tudsz, mesélj magatokról, mi történt, mi volt a baj?
LÁtom fejér megyei vagy Te is, kihez jársz orvoshoz?
Mit mondanak , most mért nem sikerül?

Jó reggelt!
Hát ezt az oldalt el kellene menteni és többször átolvasni, Aarnika benned egyy lélekgyógyász veszett el!

Készülök lassan, megyünk át, délután szülinapra kell mennünk. De legszívesebben maradnék most itthon inkább.
És végre, eső esik, végre hűvösebb van!

Ugye nagyon jó dolgokról beszélgettünk? én már el is mentettem az egészet!!!!

Aaarnika mielőtt féreértés történne, azért tisztázni szeretném, hogy nem az amerikai menatlitás, vagy családi model mellett érvelek és nem is akarok a védelmébe szállni, habár van elég sok pozitívum is amit érdmes megfontolni. Viszont annyi otthoni véleménnyel találkozom, no meg a sztereotipíák amik mindig arról szólnak, hogy az amerikaiak így, meg úgy, hogy úgy érzem, elfelejtkezünk a magyar gondolkodásmód és mentalitás legalább annyi negatívumáról mint az amerikaiaké.. (jól írtad a cipő szorít mindenkinél,. csak máshol).. is, És amióta itt élek, rövid ideje, azért látom a pozítivumát is annak amiről eddig én is azt hittem, hogy csak borzalom lehet....

A másik, hogy nem lehet sémákat ráhúzni és a "könyv" szerint élnie minden családnak, hiszen mások a körülmények, mások az elvárások, más a gyerekek fejlődése és stb.. Azért írtam azt, hogy szerintem a 3 év sok.. lehet, hogy a második gyerekemnél nem ezt fogom mondani, de a mostani tapasztalat alapján kijelenthetem, hogy ha a fiamat napi pár óráta beadnám a bölcsibe, vagy heti 2-3 napra az nem válna a hátrányára. (még nincs két éves, beszélni sem tud a kétnyelvűsége miatt, de már 2 hete önmagától szobatiszta lett, úgy, hogy mégcsak nem is probálkoztam vele.. azt hiszem ez azért egy fajta fejlettséget csak mutat). Hogy mi lehet egy 2 éves gyerek igénye az apa és anya társasága mellett, hát a saját kis barátaival való találkozás, pár órás játszás a közösségbe stb.. én nem értékelném alul egy gyerek igényeit, csak azért mert 2 éves.. (és arról nem esett szó, hogy de elmennék dolgozni, karier, ugyanis azt már végig jártam és nagyon jól érzem magam itthon).

Sziasztok!

2007 Májusától próbálkoztunk elég rendszertelenül szokott megjönni mindig is 2-3 havonta, október elején voltam nődokinál mert már több mindt 2 hónapja nem jött meg akkor nem voltam terhes de volt egy nagy cisztám a petefészkemen utána nem sokkal megjött 11-én és az is volt az utcsó mensim. A ciszta is felszívodott. Megint nem akkart megjönni így december elején megint furcsálni kezdtem pláne, hogy most volt 1-2 terhes tünetem is de nem mertem beleélni magam így vetem egy tesztet ami rögtön 2 csíkos lett. Nagyon boldog voltam és örömömben még sírtam is. Menten is dokihoz 10 hetes voltam már de a doki azt mondta, hogy csak 7 hetes vagyok nem is érdekel akkor, hogy mért kicsínyitet le boldog voltam mert terhes vagyok és ott van a pocimban a baba és ver a szíve is. A szülés várható ideje 2008 július 18-a lett volna. 5 hét múlva kellett mennem a 12 heti uh-ra ahol közölte velem a doki, hogy csak 9. hetes vagyok még csak és vissza rendelt 3 hét múlva Én nem értetem, hogy 5 hét alatt mért csak 2 hetet fejlődőtt mentem a védőnőhöz, házidokihoz de ők nem is törödtek vele. 3 hét múlva mikor mentem uh-ra másik doki rögtön észre vete, hogy baj van. Nyitott hasfal a belek a magzatvízben voltak a koponyatető nem ábrázolodott a szabad ágyálomány a magzatvízben úszott, és a végtagjaival is baj volt de még élt vert a kis szíve. Rögtön mondta, hogy ezt a terheséget meg kell szakítani
Másnap feküdtem be felhejezték a límináriát és utána feb. 13-án volt a műtét nem kellett megszülnöm mert a korához képes nagyon kicsi volt 50mm-es. 18 hetesnek kellett volna lenni de még csak 12 hetes volt és az orvosok nem törödtek vele, hogy mért nem fejlődik rendesen. Szővetant sem csináltak Akkor ott ismertem meg az orvosomat nagyon rendes volt ő helyezte fel a lamináriát és nagyon rendesen elmagyarázta, hogy mi fog történi és miután felhelyezte kitoltak elkeztem nagyon sírni és oda jött hozzám és elkezdet vigasztalni. Akkor döntötem el, hogy ő lesz a dokim. Ja a neve Dr Bata Barnabás!! 2 hónap várakozás után elkeztünk próbálkozni újra akkor még rendszeres volt a ciklusom a második próbálkozos ciklusban + teszteltem de az öröm nem tartott sokáig met még aznap elkeztem vérezni és el is ment a baba az ügyeleten nem látak már semmit Utána megint totál felborult a ciklusom decemberben elkeztük a hormon kivizsgálást mert nem akkart megjönni és duphastonal hoztuk meg és kiderült, hogy PCO-m van meforalt szedek. És febuár óta hormon kezelést kapok Clostival keztük volt tüsző csak nem repedt meg így kövi ciklusban már tüszőrepesztő szurit is kaptam akkor meg mensi előtt 1-2 napal nekiáltam barnázni így kövi ciklusban pé. után már duphastont is szedtem. Közben a férjemnek volt sperma vizsgálata május végén minden rendben nekem meg június elején laparascopiás átjárhatóságim volt méhtükrözésel. Minden rendben átjárható vagyok a méhem viszont szív alakú de ez nem akadály. Azóta ez már a második hormon kezeléses ciklusom de ez a hónap sem jött össze pé. után a 11. nap óta barnázgatok és enyhe rózsaszínú folyásom van a teszt is negatív ma még szednem kell a duphaston holnap reggel megint ellövök egy tesztet ha az is- akkor ennek a ciklus is annyi!

Várom már, hogy újra terhes legyek de még nagyon hiányoznak az Én kis Angyalkáim Kicsi Babócám most lenne már 1 éves és 1 hónapos Nagyon nehéz pláne, hogy körülöttem mindenki terhes szinte a szomszéd lány is
A férjem is azzal vígasztal, hogy majd össze jön de Én már nem tudok várni!

Bocsi a regényért de már jó volt kiírni magamból a fájdalmamat!
Puszi

Grácus, jó hogy ránk találtál..nagyon sokat fog segíteni ,hogy bármikor leírhatod ,amit érzel.Mi nem fogunk megrökönyödni semmilyen negatív érzelmen, keserűségen ,csalódáson, vagy éppen dühön, vagy irigységen.Nagyjából veled is akkor történt, amikor én elveszítettem a kislányomat.Borzasztó lehetett annyi héten át reménykedni, s végül elveszíteni..hihetetlen ,hogy az első pár uh-nál nem vették észre..hála az égnek, hogy megszülni nem kellett, itt akik ezen keresztülmentek, mnidenki borzasztóan szenvedett nemcsak testileg,lelkileg is.. Bata doktor valóban nagyon lelkiismeretes, csak jó tapasztalatom volt vele.
Az jó, hogy már legaláb tudják, hogy pcos-t kell kezelni,általában a Bata hamar "eredményre " jut!

Magadról is mesélsz kicsit?Mennyi idős vagy, mivel foglalkozol?
Szívesen látunk, bármikor, bármit is írsz!

23 éves vagyok férjem 34 éves Szeptember 16-án lesz a 3. házasági évfordulónk.

Abán dolgozok Mező mix 2002 kft-nél mindt fejő ez egy tehenészeti telep!

Hát úgy néz ki, hogy megjött Duphaston melett is már nem csak enyhén barnázgatok már elég sok jön bocsi a részletekért

Te merre felé laksz? Hány éves vagy?? Azóta próbálkoztatok vagy még nem dolgoztad fel a tragédiát? Bocs ha egyszere sokat kérdezek!

Ó, milyen fiatal vagy! (irigyszmájli)
Én harminc leszek,férjem harmincnégy lesz.pontos lakhelyet nem szívesen írok ki.
Arra nem tudnék egészen pontosan válaszolni ,hogy feldolgoztam-e, feldolgoztuk-e a kislányunk elvesztését, de már nagyon szeretnénk végre egy kisbabát a kezünkbe fogni, bármi áron, csak legyen akit szerethetünk, akiért érdemes élnünk!

Ha a duphaston mellett is vérzel, akkor sajnos biztos, hogy ez a hónap sikertelen volt.Nagyon sajnálom.Ahogy elmúlik a mensi, megint kapsz stimulálást, vagy ki kell hagyni egy hónapot?
Ahogy olvason minden egyéb vizsgálat rendben van,egészen biztosan sikerül hamar, így, ohgy gondolom uh -on is követi a doki a ciklusod.Így biztosan nem maradtok le a megfelelő napokról!

Szia!
Te sem vagy még olyan öreg (biztatószmájli)
Nem kell kihagyni a ciklus 3. napjától megint jön a closti utána a 11. napon uh lesz nézik a tüszőket! Csak az a baj, hogy a Dokim szabin van és nem lesz mikor megyek és félek, hogy egy álatt fog megnézni!

A gyermek-anya-bölcsöde-otthonlét témához.

Olyan sokat írtatok, s annyifélét, minden amit írtatok, mnidig elindítot bennem egy gondolatmenetet, de végül ezt meg sem tudom rendesen fogalmazni, mert keverednek bennem érzések, vágyak, remények, jó és rossz tapasztalatok a saját családomban és a környezetemben.
Így inkább leírnám néhány emlékem, aztán ezzel kapcsoltaban lehet, hogy a végén tudok egy összegzést csinálni.

Eszembe juttatátok egy réges -régi beszélgetést, ami nagyobb családi, baráti körben történt.Azt hiszem ,hogy akkor még nem voltam terhes Violával, vagy esetleg nagyon az elején voltam.A férfiak beszélgettek, s a párom egyszercsak azt találta mondani ,hogy Ő lenne a legboldogabb férfi a világon, ha olyan anyagi körülményeket tudna teremteni ,hogy nekem nem kellene dolgoni.Ahogy kimondta megfagyott a levegő a szobában, a nők mnid rámnéztek, várták ,hogy majd egy mély levegővétellel kikérem magamnak..s, ehelyett csendben azt mondtam:bárcsak, de szép is lenne..És aztán egyszerre kezdte el mindenki mondani a magátét, a nők azt ,hogy elment az eszem ,nem rabszolga vagyok, stb, a férfiak meg, hogy teljesen begyöpösödök, elhízok és igénytelen leszek..
Aztán elmondhattam én is, hogy hogyan gondolom:Egy olyan életet láttam, amiben a gyermekem, a férjem, s a saját igényeim szerint élhetünk, nem kell alkazmazkodni munkaidőhöz,hogy akkor játszom a gyerekkel amikor akarok, hogy nem hullafáradtan ,kapkodva készítek vacsorát,félkész termékekből, hogy lesz időm, a gyermekemnek esténként akár több mesét is elolvasni, hogy talán amikor már pár éves a gyermekem, akkor nem leszek állandóan hullafáradt és ideges, hogy sosem érek a munka végére..hogy nem kell veszekednem a férjemmel, hogy a kerti munkák nincsenek elvégezve a normál munkája mellett, mert a gyermekeimmel a kertben játszva elvégezzük azt is..hogy arra is lenne időm, hogy kezembe vegyem azokat a régen vágyott könyveket, amire sosincs időm, mindig csak akartam olvasni...mert nem két munkahelyen dolgozom, csak otthon élek....s még hosszasan sorolhatnám..hogy egyszemélyben megpróbálhatnám pótolni a gyemrekemnek a soha meg nem kapható nagyszülőket..hogy Ők tőlem tanulhatnák azokat a dolgokat, amit én a nagyszüleimtől ,mint anyatejet szívtam magamba.Az állatok, növények szeretetét, gondozását.. a kisfiúk a barkácsolást, a kislányok a varrást, hímzést, sütést.amit most úgy lebecsülnek sokan, s amivel a velem egykorú nők, asszonyok, mnid egyedül küszködnek, ha egyáltalán akarnak....

Grácus,nem szokott ilyenkor a dokid "átadni" másiknak?
Kiket ismersz még a kórházból?Van vkivel negatív tapasztalatod?

Sziasztok!



Grácus


Én is üdvözöllek Téged. Nagyon sajnálom, ami veled is történt. Tényleg nagyon fiatal vagy még.


Lehet ám egy hónapot pihentetnéd a szervezeted, lehet gyorsabban eredményre jutnátok. Főleg ha most a dokid is szabin van. Persze tudom ilyenkor sürgetős, én is mindig azonnal folytatni akartam, hátha a következő hónapban már sikerül. Hogy minél előbb terhes legyek.



Volt aki segitett feldolgozni a történteket. Vagy sikerült már egyáltalán. Nekem most lett volna Bogikám egy éves 17-én, de még most sem érzem azt, hogy teljesen elengedtem.