Először a lényeg: úgy néz ki, hogy a hétvégi talira lesz zárt parkolási lehetőség (szomszéd telek üres és elkerített és a szembeszomszédé és felajánlotta az útszéle helyett), szóval senkinek (és nekünk se) nem kell azon parázni, hogy valaki kocsija nincs biztonságba naz út szélén...
És most a mai esténk. Tök vártam apát, mert lecsót akartam csinálni, hazajött, én meg épp nekikezdtem volna, közben ő felhívta az anyját (aki totál kikészül, ha két napig nem hall a kisfiáról), aki MÁSFÉL ÓRÁN KERESZTÜL panaszkodott neki ránk, hogy menyire nemtörődöm módon bántunk velük hétvégén, szarba se vettük őket, pedig ő a lelkét kiteszi, és hogy mennyire éget a feje a pasija előtt, hogy apa ott ette a dinnyét, és őket még csak meg se kínáltuk (ami mellesleg nem igaz...), és hogy a pasija azt mondta, hogy ide többet nem jön, és hogy anyósom az ő gyerekeinél nem ezt kapja (hű, érzem, ahogy kúszik fel bennem a pumpa...), és hogy ő feleslegesnek érzi magát (nyilván mert nem hívjuk kétnaponta hogy jöjjön unokázni és mi sem megyünk minden hétvégén, ami egyébként fizikai képtelenség lenne), és én miért nem tudok kedvesebb lenni vele, erőltessem már meg kicsit magam, és milyen megalázó volt az egész, én nem pattantam fel azonnal a plédről, mikor megérkeztek, párom meg egyenesen bement a házba, satöbbi satöbbi, mérgemben most nem jut eszembe minden
Na, ehhez azt kell tudni, hogy úgy jelentkeztek be, hogy egész napra, aztán pénteken már csak ebéd után lett belőle, mert meglepetés aranylakodalom-ebédre voltak hivatalosak. Sikerült délután 5-re ideérniük, és ahhoz képest, hogy ma kiderült, milyen szarul érezték magukat, végigédelegték a délutánt, anyósom pasija még azt is szorgalmazta, hogy segít megcsinálni a korlátot a lépcsőre és együtt méricskéltek párommal.
Hát, basszus, bocsánat, hogy engem nem úgy neveltek, hogy belebújjak a seggébe és rommá hálálkodjam magam, és öt percenként ismételgessem, hogy kösziköszi, mert hoztak öt szál répát meg ajándékot a gyereknek. Bocsánat, hogy a saját anyámat szívesebben láttam szülés után, mint egy nőt, akit csak 5 éve ismerek. Én nem vagyok az a 3 perc után "örök barátsági és vérszerződés" típus, és nem is tudom tettetni, baromira utálom a képmutatást és az alakoskodást, szóval ezt ne is várja el tőlem. Bocsánat, hogy nem utaztatom a gyereket kétnaponta 80 km-t, csak azért, hogy ő kiélhesse magát, mint nagymama (anyámék se látják sűrűbben, pont elég lekiismeretfurdi ez nekem, de ők legalább megértik...). Bocsánat, hogy nálunk a szűk családnál nem érzem szükségét, hogy egy délutáni összeröffenésre (mert ez nem volt több, ha ebédre jönnek, az persze más) előszedjem a fehér abroszt, az ezüst gyertyatartót, az ólomkristály borospoharakat meg a herendit, öltözzek pingvinnek, és ugráljam körbe őket.
És végül bocsánat, hogy a 20 km-re lakó sógornőmet (aki mellesleg a lánya!) jobban ismeri a gyerekem, és a gyerekem nevében is bocsánat, hogy mert neki látványosan örülni és a karját tárni felé, mikor megérkezett (nabasszus, kezd szakadni a cérna).
És halálosan hálás vagyok a páromnak, akinek mi vagyunk a legfontosabbak, és szerencsére tudja, hogy az anyja egy hisztis p*csa, és a mi pártunkra állt, és borzalmasan sajnálom, hogy ezeket (és még egy csomó mindent) vagdosta a saját anyja a fejéhez.
Na, bocsi tőletek is, de muszáj volt, mert vagy kiírom vagy sikítok...
Berni: pont ez jutott nekem is eszembe, hogy így legalább a valósághoz közelibb (és finom) ízeket kap Kobi. Mert az addig szép és jó, hogy egészséges cuccokat ad neki az ember, de a lehetőségeken belül legyen finom is (néhány üveges kajától nekem is hányhatnám van
)
Manna: irigy-irigy
Mági: sütőtök-alma? Egyébként olvasgattam a babaszakácskönyvet, és semmivel nem vagy elkésve
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára gabilany79 2009.08.05 20:15-kor.