Sziasztok!
Életjeleimet rendbe szedtem, végre ma kicsit fel is keltem az ágyból. Terveim szerint felfedezem ma a lakás azon pontjait, amit még nem takar pókháló, aztán bejárom a teák világát, végül mégis alszom egyet.
Szóval röhejes, de 39 fokos lázzal feküdtem múlt péntek óta. Közben nem csináltam SEMMIT. Se a szeretett olvasás, se a szeretett keresztszemezgetés, se Tv, se számítógép. Pusztán az ágy, és harc a párnákkal. A ház összes párnáját megismertem ébren és alva is
Találtam egy jót, na azt megtartom. Közben voltak nálam anyósék. Apósom drága látta, hogy nem tréfa-baj van. Nagy az empatikus képessége. Anyós úgy viselkedett, mint a szállodában. Na, ehhez mit szóltok: Reggeli
A pirítóst KÉTSZER kell megsütni (biztos azt hiszi ettől lesz kétszersült), de neki nem kell tojáskrém (menye csinálta finomság, azaz én) hanem csak kis vaj. Jaj, de ha már kisült kétszer a pirítós, akkor mégsem az kell neki, hanem a joghurt. Párom beszaladt egy percre a szobámba, mire visszament, mégis megette az előtte jól megkritizált tojáskrémet. És ez CSAK a reggeli volt.
A nap közepére már olyan mértékben mérges volt rám, amiért nem tudok kiszállni 38 fokos lázzal az ágyból, hogy mindennek én voltam a hibása, de persze szembe nem támadott, csak hátulról megjegyzések szakadtak ki belőle...Mikor meg 39re rúgott elmeállapotom mérhető éne, akkor már annyit sem tudott mondani, hogy jobbulást, csak menjenek már innen. Ezt látnotok, hallanotok kellett volna, vagy legalább átélni. Mert SEGÍTSÉééééG; miért pont CSAK nekem jut mindig ilyen élmény?
Mindegy, túléltem, ez van velem. Olvasgattalak titeket, de nem kotty-kotty közbe. Majd egyszer én is átélem.