Sziasztok!
Megvagyunk, jól vagyunk, csak nem olyan egyszerű időt találni mindenre (nem irigylem az ikreseket), folyamatosan olvaslak titeket, csak mire írhatnék már mennem kell.
Sejtettem én ezt előre, de valaki felvilágosíthatna hogy más hogy csinálja. Most is, Dana 9-11-ig aludt, akkor reggeliztam. Azóta viszont ha elalszik és leteszem felébred, 1 kézzel meg az ebédemet is alig tudtam megenni. Pedig kihordatom a kaját, ma milánói sertésborda volt, már 2x megmelegítettem de mielőtt lecsengett volna a mikró már ébren is volt a kisasszony. Az ágynemű meg kint van a kötlre csipesz nélkül feldobva, 1 párnahuzatot már le is fújt a szél, mert míg ment a mikró ki akartam teríteni, de az sem sikerült. Végül már majd éhen haltam, elővettem 1 nagyon éles konyhakést és 1 kézzel nyiszáltam el a husit, hogy enni tudjak, le is ettem magam, még jó hogy nem Danát, aki békésen szundikált a karomban, mint ahogy most is.
Az érzékeny pocak a ludas, ugyanis hasfájós a leányzó. Szerencsére az Infacol mellett kevesebb kimondottan hasfájós napunk van, de amikor az van, akkor aztán áll a bál! Akkor teljesen kikészülök a nap végére. Amikor nem fáj a hasa, akkor is csak vándorolnak benne a szelek és függőlegesen érzi jól magát. Ezért aztán fogjuk, úgy alszik el. Ha viszont még nincs teljesen mély alvásban amikor le akarjuk tenni, akkor elkezdi húzogatni a lábát, kalimpál a kezeivel, forgatja a buksiját (gondolom a vízszintesben másképp áramló levegő a pocakban) és nyekereg, majd teljesen felébred, sír, később üvölt. Úgyhogy nem egyszerű letenni. Ma is 5x vettem fel 2 perccel azután hogy letettem és azt hittem ehetek végre.
Humi!
Elmúlt már hogy 5-6 órát alszik éjszaka, 2-3 óránként kel, és volt 1 hét amikor éjszaka kakilt, a pelenkázás után meg persze nem akart elaludni, gondoltam is rád sűrűn!
Ez most úgy hangzik, mintha milyen rossz lenne, pedig dehogy, ennyi az összes bajunk. Bár még csak most kezdtem igazán élvezni az anyaságot. Az első 2 hétben ugyanis anyukám, aztán anyósom volt itt segítségnek, ami nagyon jó volt, de azért csak voltak súrlódások, meg kicsit sok volt bennük a jóakarat. (Tegyem le, mert elkapatom, de mnég nem alszik elég mélyen, higgyem el jó lesz az már, felébredt, kezdhettem a 20 perces altatást elölről. Meg egy csomó ilyen.) Hétfő óta vagyunk kettesben, tegnap még valami kis házimunkára is futotta az időmből.
Kedden voltunk gyerekorvosnál, 3600 g, 53 cm (3050 g, 49 cm-el született, 2940g-ra fogyott vissza). Láttam én hogy fejlődik, de ez nagyon megnyugtatott, hogy nem hiába küzdöttem végig a szoptatásokat amikor hasfájós volt és vízszintesben üvöltött a pocak miatt, függőlegesben meg azért, mert éhes volt, én meg sírtam mert nem tudtam mit csináljak. (Megtanultam függőlegesben szoptatni, de az sem mindig válik be és nagyon fárasztó.)
De mostmár összeszoktunk, ritkán nem tudom, hogy miért sír. Számomra ez volt a legkétségbeejtőbb.
Amúgy nagyon édes, ahogy a kisbabák mind, nagyon jó hogy végre itt van velünk. Amikor kis nyugodt, órákon, napokon keresztül tudunk benne gyönyörködni. Csuda pofikat tud vágni!
Na, most ennyi, menni kéne a teraszra, hogy levegőn legyen 1 kicsit, mostmár bealudt a monoton pötyögtetésre (elég rossz 1 kézzel gépelni, a gondolataim száguldanak ehhez képest) lehet, hogy le tudom tenni a babakocsiba.
Jó hosszú lett, sok pótolni valóm volt.
Szöszi!
Pár hónap nem akkora korkülönbség, hogy pisisnek tartaná őket, manapság már nem fontos, hogy a fiú legyen az idősebb! Biztos szívesen fogadja majd az udvarlókat, de vigyázzatok, jól megnézem majd, hogy kik legyeskednek a lányom körül!!!
Majd még jelentkezem!
Puszi mindenkinek!
Leone és Dana (ma 5 hetes)