Gyorsan csak írok rólam, Kami nyűglődik a fogával, nem tud elaludni, felriad, bocsi, most nem tudtam visszaolvasni, majd holnap!
Szóval van egy 5 mm-es, dobogó szívű kismanócskánk...
Doki bácsim nagyon őszinte volt, mikor elmondtam a dolgot, mondta, hogy Ő nagyon gyerekpárti, de nem lesz könnyű... mondtam, hogy tisztában vagyok vele, későbbre is terveztük 4évvel, de az élet másképp alakult. Mosolygott, Ő is járt így. Megnéztük uh.-on, napra egyezik a mérete a korával (persze, pontosan tudtam én, hogy június 13-án fogant).
Aztán elmondta, hogy irígyel, nagyon és őszintén gratulált vagy 5x!
Azt mondta, azért a 2 nagyfiú már úgysem olyan pici, meg fogjuk oldani a dolgokat...és búcsúzóul megkérdezte, adhat-e 2 puszit...komolyan nagyon sokat jelent, hogy így állt hozzá! Úgy értem, hogy nem a nyakamba ugrott olyan sziruposan, hanem igazán őszinte volt. Lehetett neki hinni.
Ő egyáltalán nem félt a terhességtől-szüléstől, hisz gyorsan regenerálódtam minden szülés után, neki is köszönhetően simán szültem az összes babát, egyáltalán nem látja úgy, hogy kockázatos lenne ez a terhesség.
3 hét múlva megyek újra!
És képzeljétek egyenlőre alábbhagyott a hányinger is!
Bár így maradna!
Köszi a drukkokat!
Márti