Kispici!
Nekem két fiam van, és kétféleképpen kellett velüka dolgot megoldani.
A nagyobbik nem volt hajlandó 1,5 éves kora után du. aludni, vagy ha el is aludt (mert nem kellhetett fel, az ágy persze unalmas volt), akkor nagyon későn, emiatt későn ébredt, ráadásul nagyon nyűgös volt. Este persze letehetetlen volt. Nála megpróbáltam, hogy nem alszik du. és ez bevált. Ugyan sokan mondták, hogy milyenen dolog, ha egy ekkora gyerek nem alszik (meg okos könyvek is azt mondták, hogy kell aludnia, jó kis lelkiismeretfurdalást keltve). De mindannyiunknak így volt jó, a mai napig (5 éves) 7-8 körül kel és este 8-kor ágyba lehet küldeni és elalszik.
A pici viszont egészen más alkat. Vele voltunk úgy, hogy nem akart délután aludni, ha bennmaradtam, ha kimentem mindig hiszti, sőt már az ágyig sem akart elmenni. Nála is próbáltam, hogy hátha neki sem kell a du. alvás, de nála nem vált be, kellett neki, mert ha nem aludt, akkor 4-5 óra körül dőlt ki magától és bárhol. Úgyhogy nála kénytelen voltam "anyai szigorral"
rendszert vinni az altatásba. Volt tiltakozás eleinte (nem igazán szigorral próbáltam megoldani, de pl. az ágyról nem volt szabad lemászni, amúgy nem kellett rögtön lefeküdni), de most már magától tudja, hogy ebéd után megyünk fel.
1. nem hagyom magára amíg el nem alszik (néha utána sem, ha én is elalszom
), az altatási idő ált. 1/4 óra, ezalatt lehet, hogy az elején még játszik, szórakozik, de aztán ált. kidől
2. eleinte volt rituálénk (éneklés, bár ő is ordított tőle pár napot (ahogy nálatok is, tudta, hogy ebből bizony altatás lesz) de olyan dalt választottam (Vuk), amivel még picit játszottam is vele (csikizés)
3. van két (időnként több is) "segítőtársam": egy ikerkacsapár, akiket nagyon szeret, és ha azt mondom, hogy "látod a kacsák is alszanak", akkor hajlandó odajönni az ágyra, és betakarni őket, bebújni melléjük. Még hisztinél is segítettek, mert ha ő elutasított a simogatást, akkor a kacsákat simogattam, ez persze felkeltette az érdeklődését, és ő is hagyta magát.
A két kacsa egyébként nagy kincs nekem is, már sok problémát megoldottunk közösen (hiszti, nem akar pelenkát venni). Most itt rajzol mellettem a földön, és a kacsák ülnek mellette (egyébként már tudnak olvasni
, időnként szopiztak, szeretik a kakaót és az almát
).
Szóval a hosszú mondanivalóval csak egyre akartam utalni: minden gyerek más (még a testvérek is). Nem lehet sablonokat húzni rájuk, hanem meg kell találni az a megoldást, ami mindannyiótoknak jó. Lehet, hogy neki már tényleg nem kell a délutáni alvás (nekem ebben szerencsém volt, mert viszont a nagyfiam egyedül is el tudott játszani, tehát nem hiányzott az én "gyerekmentes" időmből), de lehet, hogy egy kicsi segítséggel még aludna délután...
Beszti