Sziasztok!
Jól eltűntem
bocsánat! De sajnos nagyon sokat vagyok egyedül, Peti rengeteget dolgozik. Múlt héten szabin volt, de így is be kellett mennie + rohangált a hülye papírjaimmal.
Most, hogy nagyjából már kialakul a napirendünk, próbálok sűrűbben jelentkezni!
Szülés sztorival is adós vagyok még:
Június 20-án reggel negyed 7- kor tízperces fájásokra ébredtem, tudtam, hogy EZ már az lesz, hiszen írtam is Nektek, hogy ez az én napom.
Petit elküldtem dolgozni, mert tudtam, hogy ez nem kétperces folyamat lesz, ráadásul hugom itthon volt velem. A nap folyamán a fájások erősödtek, de nem sűrűsödtek. Este tízkor már annyira fájt(am), hogy Petit hazarendeltem és bementünk a kórházba. Vizsgálat után kiderült, hogy még mindig nem vagyok eléggé kitágulva, azt mondták, hogy ebből csak másnap délre lesz szülés- úgyhogy Petit hazaküldték, engem pedig betettek a közös vajúdóba. Nekem ez volt a rémálmom az egész kilenc hónap alatt, és tessék, bejött… A sok vajúdó lány jött- ment, én maradtam, de már borzasztóan rosszul éreztem magam. Aztán egyszer csak kizúgott (szó szerint!) belőlem a magzatvíz, és én már annyira holt kóma voltam, hogy … kerestem egy nővért és kértem tőle felmosó cuccot, merthogy összedzsuváztam a zuhanyzót.
Nem tudom hogy nézhettem ki, de eléggé szörnyen, mert elborzadva néztek rám, becipeltek egy vizsgálóba, ahol kiderült: nemhogy másnap délben, de Azonnal szülök.
Király.
Se dokim, se szülésznőm, se párom!
Bevittek egy szülőszobába (ott dekkoló csajt kipaterolták, mert az én babám gyorsabban akart jönni, mint az övé
), ott még egy órát várnom kellett, és ez volt talán a legszörnyűbb: visszatartani a babát.
Aztán egyszer csak megérkezett mindenki, és … ne nézzetek hülyének, de nem akkor könnyebbültem meg, mikor párom már fogta a kezem, hanem mikor megláttam a dokimat. Tudom, hogy banálisan hangzik, de a következő fél óra életem egyik legszebb élménye, most is könnybe lábad a szemem, ahogy felidézem magamban… kemény küzdelem volt, mert csóri babámnak a nyaka köré tekeredett a zsinór, és mikor kibújt volna, mindig visszarántotta. Én életemben még ilyen erőt nem éreztem magamban, de küzdött mindenki…
Utólag mondta az orvosom, hogy már a császin gondolkozott, de nem tudta volna a műtőt sem ilyen gyorsan előkészíteni, mint ahogy megszültem Adélt.
Kétszer is kezet fogott velem és gratulált, hogy nagyon ügyes vagyok, Peti könnyezett, hogy Apa lett, és én is borzasztóan boldog voltam!
Azért a fél óráért azt mondom, hogy törölve a 9 hónap „hányattatása”, jöhet a következő baba…