Sziasztok!
Bekukk egy icipicit, amíg Ádám alszik.
Mindenkinek köszi a sok dícséretet, fiamnak is átadtam.
(És a férjemnek is, akire annyira hasonlít.)
Köszönjük, jól vagyunk mindketten, jó itthon.
Egyetlen bajunk van: a cicim folyton kisebesedik és a Manócska véreset szopik.
Emiatt ki is mosták a kórházban a csöpp gyomrát, amitől rendesen kiakadtam.
Most is kisebesedett az egyik mellem, úgyhogy csak a másikkal szoptatok. Remélem, mielőbb meggyógyul! Pedig kenem egy jónak mondott kenőccsel.
Szülitöri:
Minden a hajmosással kezdődött.
Ugyanis az utsó két hétben állandóan hajat mostam, hogy hátha megindul a szülés, és Ádám szépnek lásson. A férjem mondta is, hogy tiszta kopasz leszek, ha mindennap így sikálom a fejem.
Na, pénteken nem mostam hajat, mert ez eddig nem jött be.
Reggel voltunk CTG-n, ahol Ádám végig aludt, és ahogy azt aznap reggel írtam, elég jó fájásokat mutatott. Legalábbis a doki szerint. Én persze semmit nem éreztem az egészből, csak azt, hogy ez a baba soha nem akar már kijönni, mert nekem aztán semmi, de semmi tünetem. Doki bácsi megvizsgált, ami egy picit fájt, de közölte, hogy még mindig csak egyujjnyi, na jó egy picivel több, de nem sokkal. De azért megpróbálhatunk sétálni.
Ezt nagyon viccesnek találtam, mert napok óta meg sem álltunk, csak sétáltunk, meg kádat sikáltam, meg takarítottam, meg mindent, hogy a baba egy picit megmozduljon.
Mindenesetre szép idő volt, így elmentünk. Tettünk egy nagy kört, semmi. Párom éhes lett, úgyhogy hazamentünk ebédelni. Ebéd után még rábeszéltem a férjem egy újabb sétára, és bár nem volt túl nagy kedve, azért elindultunk. Útközben elkezdett görcsölni a pocim.
Éljen, gondoltam!
De aztán csak 20 perc múlva jött a következő. Á, ez még biztos nem az, gondoltuk mindketten. Ezért aztán jól bementünk a központba, és nem hazudok, éppen, amikor a sétánk legközepén jártunk, amikor a legtávolabb voltunk a lakástól, akkor éreztem egy pukkanást, és rögtön utána, hogy folyik a magzatvíz. Ez volt fél egykor. (Doki mondta, hogy hívjam egykor, hogy mi újság, és én már készültem is hívni, hogy a mai nap storno részünkről.
Persze előre paráztam ettől, gondolom, azért folyt el.
(mármint nem a dokitól, hanem a magzatvíz elfolyástól)
Meg az is eszembe jutott, hogy vajon észre fogom-e venni.
Hát ezt nem lehetett nem észrevenni, tisztára olyan volt, mintha bepisiltem volna. Szerintem a járókelők azt is hitték, mert elég furcsán néztek ránk.
Férjem pánikba esett egy picit , de azért nyugtatgatott, hogy ne ijedjek meg, minden rendben lesz. Én persze örültem , na meg egy picit féltem is, mert tudtam, hogy most már nincs visszaút, és végre találkozom az én Ádámbabámmal!
Párom nagyon édes volt
Mondta, hogy van jegye, mehetünk BKV-val, de aztán javasoltam neki egy taxis megoldást. Szerencsére találtunk egyet az utcában.Irány haza, majd autó, és irány a kórház.
A kocsiban kétperces fájásaim voltak már, de még elviselhető volt. Sőt, inkább boldog voltam, hogy végre szülök. Na,azért ez a happység nem tartott sokáig.
Ahogy beértünk a kórházba már percenként jöttek az egyre erősődő fájások. Kezdtem elég kellemetlenül érezni magam. Fél óra múlva már fél percesek jöttek, és én azt hittem végem, ott maradok a szülőágyon. Jól elképzeltem magamnak, hogy majd hogy lélegzem, meg milyen zenét hallgatok, meg ilyenek.
Na persze!
A túlélésre játszottam.
Iszonyú nagy szerencsém volt, hogy ott volt egy doki, aki egy másik szülésnél EDÁ-t alkalmazott, és így a saját dokim jóvoltából, nekem is megcsinálta. Nem volt könnyű mozdulatlannak lenni félperces fájásokkal. De megérte. Kb. volt egy szuper negyedórám. Merthogy addigra abba kellett hagyni az adagolást, mivel ripsz-ropsz kitágultam teljesen és jöttek a tolófájások. Ez kábé háromkor volt.
Addigra viszont a baba szívhangja többször is nagyon leesett, és a körülöttem lévő összes ember sugdolózott, és iszonyú feszültség volt. Olyan szörnyű volt látni, hogy az én mindig vidám , kedves dokim arcán egy mosoly nincs, csak idegesség. Persze a szülésznőm (Margit) ,a dokim és a férjem is bíztatott, hogy minden oké lesz. Na persze, mikor láttam az arcukat! Na, akkor végképp kiborultam! Istenem, add, hogy a babával ne legyen semmi baj! Csak erre tudtam gondolni.
Toltam (próbálkoztam) kettőt, de nem sikerült lejjebb mennie a Picinek,a magzatvízbe belekakilt, és a szívhanja 50-60-ra esett vissza.
Hívtak egy újabb dokit, aki megnézett, majd V. doki közölte, hogy akkor megműt. Ekkor egy kicsit megnyugodtam, mert ha én nem tudom kinyomni, akkor azonnal vegyék ki nekem Pocakádámot!
Nagyon nagy szerencsémre (mivel előzőleg már bekötötték az EDÁ-t), nem kellett altatni.
Dr. F. azért kedvesen közölte, hogy nincs idő arra, hogy megvárjuk a hatását, úgy félig fog hatni.
(Egyébként tényleg kedves volt végig.). Na ettől nem lett jobb kedvem, de azért nem érdekelt annyira, mint a Pici.
A műtét nem tartott sokáig,15:47-kor végre megszületett Ádám!
Nem sírt fel, mert rögtön le kellett szívni a szájából meg az orrából a magzatvizet. Aztán a mosdatásnál végre felsírt!
Sosem hallottam még szebb hangot!
Először Apa látta, ami felháborító!
De aztán behozták nekem is. Persze jól bőgtem egy sort, mikor megláttam. Egy igazi kisangyal nézett velem farkasszemet. És még csak egy picit sem sírt, csak nézett azokkal a gyönyörű szemeivel.
Aztán elvitték, majd irány az örző.
Viszont még aznap este megkaptam egy picit.
Hát, ennyi. Először kicsit csalódott voltam, hogy nem úgy sikerült minden, ahogy én azt elképzeltem. Pl. nem vághatta el Apa a köldökzsinórt, elég látványosan szenvedtem, bár nem kiabáltam, de azért eléggé nyöszörögtem stb. Meg azon agyaltam, hogy vajon az én bénaságom miatt történt-e mindez, mármint, hogy nem tudtam rendesen nyomni. De aztán dr. v. megnyugtatott, hogy szó sincs róla, a Pici feje nem illeszkedett be jól, és így esély sem volt a rendes szülésre. Úgyhogy inkább hálás lehetek, amiért ilyen hamar császárra került a sor.
Mindezek mellett szép szülésem volt, köszönet dr. V.-nek, Margitnak és dr. F-nek, akik végig mellettem voltak (szülés közben és után is) és nagyon sokat segítettek kedvességükkel és hozzáértésükkel. Nagyon hálás vagyok nekik mindenért!
Elsősorban azért, amit a Picimért tettek, másodsorban amit értem, és harmadjára azért, mert jól viselték a hisztimet.
És persze hála és köszönet a férjemnek, és a Jóistennek,hogy megajándékoztak ezzel a csodálatos kisfiúval.
Na, most már befejezem, mert asszem, megint szoptatni kell.
puszi, shine