Nem vagyok benne biztos, de pl. nekem lehet, hogy ilyesmim volt, akkor amikor a második babám kb. négy hónapos lett. Az elsőnél nem emlékszem ilyenre.
Bár nagyon szerettem a családomat, beleértve a gyerekeimet, a férjemet, a szüleimet mégis mindenkivel kötözködtem semmi sem volt jó nekem és a végén már nagyon idegesített a férjem semmit tevését is.
Na nem ragozom, de nálunk pl. az hozta a megoldást, hogy a férjem ki ment dolgozni a Világkiállításra és nem volt a közelemben.
Először is piszkosul hiányzott. Akkor még nem volt Internetünk így csak telefonon társaloghattunk, de azt is csak módjával, ha nem akartunk eladósodni a Matávnál.
Másodszor nekem magamnak kellett megszerveznem az egész életünket, és így nem értem rá a sebeim nyalogatni, magamat sajnáltatni, hanem ha tetszett hanem, tennem kellett a dolgomat.
Ez volt tavasszal és mire őszre hazajött a férjem már semmi bajom nem volt.
Egyetlen egy dolog volt amit nagyon sajnáltam, egy csomó klassz dologról lemaradt, úgy mint megfordult, felállt, felült, foga nőt, szopizott ezerrel stb. stb. Igaz megpróbáltam a jó pillanatokat fényképezni neki, de az azért nem ugyan az.