Edit, amikor Bence újra bepisilt a bölcsi kezdetekor (beszoktatták a többieket, és a régi barátai nem voltak sehol), én is Coryhoz fordultam, ő is ugyanezt mondta, mint neked.
Utólag rájöttem, hogy ő nem játszmázott, hanem nála a bölcsis dolgok borították fel a dolgokat. Mi két hétig sokat szerepjátékoztunk, esetleg próbáld ki, hátha kijön egy játék során, hogy mi lehet a gond. Aztán ha semmi, tényleg próbáld meg, hogy úgy teszel, mintha mi sem történt volna....hátha abbahagyja.
Nálunk két hét volt ez, aztán mint ami sosem volt, elmúlt, azóta sem volt egy baleset sem.
Melitta, amióta gyerekem van, én is mindig úgy érzem, hogy a saját születésnapomon inkább az anyukámat kellene köszönteni, vagy legalább is őt is, az tuti. Ehhez az kellett, hogy legyen sajátom...
Gyöngyi, a céltudatosság, vagy a határozottság nem zárja ki, hogy valaki ne legyen szorongós, depresszóra hajlamos. Én az vagyok, voltam mindig is, ennek okai nagyon sokrétűek, egyrészt tanultak a szülőktől, örökölt tulajdonságok is, meghát meg kellett tanulni nekem tudatosan szorongatós szituációkat elkerülni.
Illetve elfogadni, hogy ez nekem van, ezt nem lehet levetkőzni, vagy elhagyni, ezt kordában lehet tartani, sokszor újradolgozni, átírni szorongást előidéző szitukat. Ehhez kellett nekem a pszichológus, hogy ezt megtanuljam, illetve a terápiával feloldjuk ezeket a szorongásaimat.
Sikerült.
Érdekes, hogy Bence születése hozta ki belőlem azt, hogy tovább nem akarok így lenni, hogy a napjaim azzal telnek, hogy ezért szorongok, azért, mikor miért. Valahogy éreztem, hogy ezt nekem meg kell oldanom, különben ő is ezt fogja rólam mintázni.
Ma már tudatosan tudok ezellen tenni, és először van olyan munkahelyem, ahol nem nyom a maximalizmus, ahol nem nyom az, ha hibázok, ahol már nem az a lényeg, hogy 100%-ot teljesítsek.....és, sokkal hatékonyabb vagyok.
Érdekes felfedezés. És persze ezek nagyban rajtam múlnak. Például nem engedem, hogy a főnök a saját szorongásait rajtam vezesse le, pedig ő szívesen gyakorolná.
Hát nagyjából ez van. Azért tény, hogy ehhez kellett egy olyan férj is, mint Peti, aki nem nézett ki ezért, nem nézett rám furcsán, vagy nem mondta azt, hogy mit nyavalygok, hanem támogatott és amikor kellett, ő is eljött a terápiára. Bezony.
Egyébként alig ismerek olyan embert, aki ne küzdene ilyen-olyan szorongással, depresszióval, és szinte tuti biztos, hogy ez a legnagyobb oka a sok válásnak, szétment családnak. Ezeket lehet elmismásolni, de csak ideig, előbb-utóbb kiütnek.
Na, már ennyi elég is pszichéből....
-------------------
Angi, jáááj, szegény Lidi. Miért nem oldódik meg ez a köhögés?