Új privát üzeneted érkezett!

Tami, Wera: annnyira édesek a csemeték!

Akata: éljen Apa! :)

Megyek zuhizni, aztán megpróbálok életet lehelni Apába (elment Otit altatni). Nehéz lesz, ilyenkor rettentő mogorva :roll:

Kép
Kép
bondi
 
 


Csajok, nagyon köszi amiket írtatok. Tényleg néha szakad a cérna, de szerencsére általában hamar sikerül megfoltozni. Még nem túl erős a csomó, de már megvan. :)

Andi! Szocpol. Ha felújítani akartok, akkor csak fél jár, az is csak meglévő gyerekre, így most 600.000-at kapnátok. És nem teheti ki a felújítás egészét, hanem csak valamennyi százalékát. Tehát itt beígérni nem tudtok. Mi is ezzel szívunk, mert hiába lesz teljesen új a tetőtér az aljzatbetontól a tetőig, akkor sem számít újnak, úgyhogy meg kell vele várnunk a második gyereket is mire bele tudunk fogni. Ja, pont ma költöztünk ki a hálóból, és lett az a gyerekszoba... :) Ja, és balról jobbra, ha észak van fölfelé, és dél lefelé. Tehát minden viszonyítás kérdése. :) De egy olyan óránál, amit rendesen tartasz, tehát 12 felelé, akkor mindenképp balról jobbra, mert arra indítod a karod, és teljes köröket írsz le. Szerintem. A kérdés mindenesetre egy kicsit a tojás volt előbb vagy a tyúk kategória. Bár arra is megvan a meggyőződésem... :)

Márti, remélem a szemed már okés. :)

KépKép
muffin
 
 


Evelyn: orulok! Epp iment Rolatok beszelgettunk Alekoval, es feltem most nagyon magadba zuhantal! Jo hogy kapaszkodsz kifele a godorbol!



Wera: ANNYIRA jo volt! Koszonjuk!
Az elso lecket fogtam, rajta leszek, hogy eszembe vesodjon :wink:

Kepzeljetek Annanak nagyon bejott Wera foztje! Szo se rola igennagyon fincsi volt, es a draga fogyis kajat keszitett( nagyon figyelmes vagy)Annam csak ugy repdesett az ujabb falat pipiert, meg paradicsomert....
Szoval beiratom hozzajuk menzara:)
Ugy fel volt turbozva a kicsi lany hogy szinte vegig sikongatott( neha megijesztve Norit, bocsanat Norika!).
De irto edesek voltak egyutt! Es Bugri is tok jo csaszi volt, szepen evett, meg az alvas is sikerult neki!


MArti: gyogyulj meg hamar!


Andi: ez nagyon jo hir! mArmint hogy csaladi hazba tudtok koltozni!
Felujitasra csak fel szocpol jar!
Orajaras : micsoda kerdes? eszembe nem jutott meg ezen gondolkodni, de szerintem jobbrol balra, mert mikor kartyazunk akkor az osztotol jobbra ulo kezd, ez hat mindig az orajarasavla megegyezo iranyba haladnak a jatekosok
:oops:


Kike; hidd el a legegyszerubbenk tuno megoldas( problemat nemmegoldani hanem kulon menni) csak elszo ranezesre "egyszeru" es "megoldas" hosszu tavon kin nehezseg....
NEm az egyetlen es elso megoldas a valas!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1: beszelni, meg ha neha vita is lesz!
2: figyelni egymasra
3: kompromisszumokat kotni
4: adni es adni = minden nap tenni azert hogy a szeretet eljen, a kapcsolat boldog legyen
5; nem feladni es onvadaskodasokba bocsatkozni
7: hinni abban van jovoje a hazassagotoknak!
HAJRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A nehezsegek nem feltetlen szetvalasztanak ket embert, lehet annak epito ereje is!!!!!!!!!!!!!!


Kata: orulok ferjed eppsegben hazaert!

VKata: Dori igen ugyesen eszik mostansag!
Fogyisba miert nem jossz?


Csilla: olyan edes bohoc Oti! Meg jelmezben is arad belole a szelidseg es a josag!


No megyek alukalni!

GYermek jo nagy uvoltes utan aludt el....ki tudja meddig marad a csend :roll:
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Köszi Csajok mindenkinek a segítséget és a tanácsokat!

Bondi:nagyon édes a kis bohócod!Nagyon ügyes vagy!!

Muffin:nagyon örülök hogy már van csomó a cérnán!Erős Csaj vagy!!

Óramutató:szerintem is balról jobbra..

Domi négykor szopizott,aztán azt mondta kukurikú reggel van!
Na ja,persze nagy nehezen visszaaludt,csak már én nem.

És azt sem tudom hányszor keltem hozzá,kétszer vagy háromszor :roll:

Natinak,és Vivinek nagyon boldog hófordulót!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kike 2009.02.20 07:34-kor.

Kép
Kép
Kép
kike
 
 


Jó reggelt!

Kép

Öcsi tegnap fél 10kor aludt el, igaz fél 7kor kelt este. Nem ébredt fel enni és még mindig alszik.

Anna és Bugri

Kép

Áronci fülére gyógypuszkó!

Dodó!
Lacus hője mindig 37,0-37,1 körül van, ne aggódj.

Kike!
Klasszak a farsangolós képek.

Oti bohóc nagyon édes! Kép

Mártim!
Kép

Nattancsnak és Vivinek Boldog Hófordulót!
20150601134430
 
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.06 19:23-kor.
Vendég
 


8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.06 19:24-kor.
Vendég
 


Jó reggelt!

Atyavilág, miket olvasok!

Kike! Muffin! :cry: Azt hiszem én már nem írok nektek, minden okosságot már leírtak előttem.

Éjszakánk. Azt leszámítva, hogy csak 11 után tudtam elaltatni, egész jó volt. Teszem hozzá: a mi ágyunkban kezdte az alvást és ott is maradt. És csak egyszer kelt éjjel fél3kor, aztán fél7kor végleg.

Hát nem tudom, nem akarok ebből rendszert csinálni, de tüneti kezelésre jó.
Viszont arra gondoltam: félhet már ilyenkor egyedül? Csak a karomban hajlandó elaludni, méghozzá úgy hogy átöleli két kézzel a felkaromat és szorítja!
Nappal is, ha csak közeledek a szoba-ajtóhoz, már sír. Mi a fenét csináljak? Már WC-re is viszem magammal. :oops:

Annyira fáradtnak érzem magam már most. Testileg-lelkileg.

Megyek is, mert ahogy az orrom állítja:bekakált!

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


Jó reggelt!

Nagyon arik együtt a lányok, Nóri és Anna!

A farsangos gyerkőcök is szépek: Vercsi, Kristi és Oti!

Bondi! Ügyes vagy a jelmez készítéssel!

Kike! Mi újság? tudtatok beszélni?

Vivinek é Natinak boldog hófordulót!

Vkata! Látom Dóri tök jól eszik, és már kúszik is! Nagyon ügyi!

Viki! Én ilyen alvásról már csak álmodom, ha hagynak! De jó is volt!

Andi! Jól megkevertetek ezzel az óramutató járással. Eddig meg voltam győződve, hogy jobbról balra, de most elbizonytalanodtam kicsit. A másik is logikus! Szóval passz!

A Szocpolt most akarják variálni, úgyhogy vagy gyorsan indítsátok el, vagy nézzetek utána és a szerint döntsetek.

Bálázót nem kaptunk.

:cry: Szerintem nem is fogunk.

Kép
szly27
 
 


Ezt a szocpolt is nagy baromságnak tartom. Csak új építésű házra. Oké. Nálunk egyik kerületet hozom példának, egy két szobás téglalakás 8M, az új építésűből ugyanekkora 12,5M.
Hát jó nekem a tégla. Csak azért vegyek új építésűt, hogy szocpolt kapjak? Az meg nincs 4M, hogy megérje.

Félszocpol. Ott is olyan kritériumok vannak, hogy a hajam égnekáll. Játszik a vásárolni kívánt lakás nm-e, a költözők száma, abból számolgatnak, egy gyerek, két gyerek, ja és egyik szülőnek sem lehet a tulajdonában egy fűszálnyi ingatlan sem.
Apa annakidején örökölt 1/8-ad házrészt, amiben laknak, sőt, eltartási szerződés, haszonélvezeti jog, stb:eladhatatlan. Szerintetek? Ennyi miatt már elesik az ember tőle.

De ez csak a saját vélemény, aki rászorul, vagy ő pont hogy jól jár vele, akkor persze, vegye fel!

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


JO reggelt! Az uvoltos elalvas nem vonzott magaval rossz ejjszakat szerncsere, 2kor kelt, evett, es aludt 7ig. MOst nagyon raszokott erre a 7 oras kelesre :?


VKata: Dora mindenfele maszhat, vagy a gyerek szoba a szintere?
Azt hittem valami baj van azert nem irsz mostansag olyan surun es sokat, de igy ertheto teljesen.
Nekem itt Anna szem elott van, de azert igen kell figyelnem.

Ma asszem kicsit nagyobbat takaritok, delutan bolt, aztan szerintem ennyi.
Tul sokat voltunk a heten el, es a draga lanyom megszokta kendoben alszik el es nem akarom hogy azt higyje csak ott lehet elalaudni, szovla ma min egy itthoni alvas lesz!

NAtinak es Vivinek boldog hofordulo!


Marcsi: Emma?



Veda: A Titokrol en is hasonlo jot hallottam, tevben is van az elolvasasa, csak hat 4000ft, a konyvtarban meg gondolom meg sosincs benn, de elobb utobb....
Ezt lehet tegnap is leirtam? Szita az agyam :oops:
Vendég
 


Jó reggelt!

Én is itt!
Apa ma már dolgozik, nagyok alszanak, Emma az ágyában nyüglődik. Ma reggelire megevett 150 ml tápot, ami szemmel láthatólag kevés volt neki, de nem adtam többet. Majd inkább hamarabb etetem picit...

Andika!
A szocpolt mi is most vettük fel, Emmára lakásbővítésre (mivel nekünk már megvan a házunk, így csak akkor jár, ha területbővüléssel jár a felújítás, viszont így is csak fél.)
3. gyerkőcre kapunk 700 000.- ft-ot, de ennek min. 30%-nak meg kell lenni saját erőnek.
Tehát, számlákkal kell alátámasztanunk a vásárlások tényét, összesen 1 000 000 ft-ot.
a készpénzt nem fogadja el az államkincstár, csak a számlát.
Vásárlásnál is hasonló lehet a művelet... :roll: gondolom.

Drukkolok, hogy összejöjjön!

Viszont tényleg siessetek vele, mert változtatni akarnak, és nem biztos, hogy pozitív irányba... :?
Óra: balról-jobbra

Szilvi!
Azért én reménykedem, hogy még megérkezik!
Ha nem, akkor elbuktátok a befizetett pénzt? Vagy mit lehet tenni?

A képek, amiket felraktatok, csodaszépek!

A farsangiak különösen!

Márti!
Gyógyulj meg hamar!!!
Én várlak vissza! Szeretem olvasni a soraidat!

Kike!
Beszéltetek?
hidd el, nagyon fontos lenne!!!
Tami nagyon jól leírta ezzel kapcsolatban, amit gondolok!

Most nem jut más eszembe, megpróbálok visszakapcsolódni, de még ritkán tudok jönni, mert az összes gyerekem itthon van!

Megyek főzni!
CSak azt kellene már kitalálnom, hogy mit is????
Valami diétásat, bár lehet, azzal kiraknak, mert tegnap nagyon éhesek voltak, én nem díjazták a salátát sem... :roll:
(Lilla husit akart, mert ő nem nyuszi..... :D :shock: )
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek!

Natinak, és Vivinek boldog hófordulót!


Viki, megmondom őszintén, irigyellek az alvásért! Most éjszaka már erőteljes agresszív viselkedés nyomai kezdtek jelentkezni rajtam! Mindig is morcos voltam, ha nem hagytak aludni, de ez kezd túlzássá válni!

Kike, beszéltetek apával? Azóta sem reagált a levélre?

Kép
Kép
patr
 
 


Natinak és Vivinek boldog hófordulót!
Vendég
 


Kép

Tamara
Mi is köszönjük h eljöttetek, szuper nap volt! Gyertek máskor is, bármikor!!! Remélem a hazafelé úgy is zökkenőmentes volt! :wink:

Lányok!
Anna elképesztő volt ahogy ette a szilárd kaját azzal a 2 szem fogával! :shock: :shock: :shock: Eszméletlen ügyes! Csak úgy csúszott le neki a sült husi, a sali + a rizs!!!! :lol: Mozgásban meg még Nórit is lehagyta, pedig... :lol:
És amikor sikongattak egymásnak, hát az haláli volt! Mint akik beszélgetnek! Biztos jól kibeszéltek minket babanyelven, nem? :lol: :lol:

Kriszta
Nemtom ilyenkor félhetnek-e már egyedül. :? De Nóri is sikít ált ha otthagyom. Bár most bömböl a rádió, megy a tv (némán), körbe van pakolva játékokkal és pillanatnyilag egész jól elvan.

Viki
Azta, Öcsinek milyen alvókája van! :shock: Irigyellek bakker! Nemhogy Te is aludnál még! Nekem meg se fordul a fejemben h bármikor előbb keljek mint Nóri. Persze ő újabban már f7-kor fent van, ritka a 8 órás kelés. Későbbiről pedig csak álmodozom!

Evelyn
Veled vagyunk, ha kell egész nap csomókat kötünk a cérnádra!!! :wink:

Kike
Remélem Apa gondok megoldódtak/megoldódnak, tudom milyen rossz fasírtban lenni :( . Norbinak is voltak dolgai amiket imádott a fejemhez vágni, aztán egyszer durván kibuktam, megfenyegettem és megeskettem mindenre ami szent a világban, hogy SOHA többet nem fog ilyeneket mondani. Azóta bírja! Nagy szó! :P Remélem nálatok is eljön majd ez az idő! :wink:



MA jön az Anyukááám!!! Kép Olyan jó lesz, már több mint egy hónapja nem láttam! :D
Vendég
 


koles golyot eszek
Kép
Vendég
 


Egy kis vidámság mára:
-A sovány kutyát? AnoRex.
-A borostás papot? Szőrzetes
-A fémszálas intimbetétet? Havi metál.
-A tréfás kávéfőzőt? Mokkamester.
-A vízsísportokat űző kopasz nyomozót? Kojak-kenu
-Azt a cápát,amelyik állandóan az Antarktisz körül úszkál? DéliSHARK!
-A jós legkisebb fiát? Jóska.
-A hullajó buli? Kopor Show.
-Azt a nőt, aki nem vette be a tablettát? Anyu!
-Az elefántok társadalmi krízisét? Ormányválság
-A félelmet elűző sámánt? Nefossámán!
-Az első ősembert,aki süteményt sütött? Almáspitekus.
-A vallásos szuperhőst? Á-Men
-A cukrásztanulók vizsgadolgozatát? Desszertáció
-Az erős WC pucolót? Budi Bilder.
-A sivatagi kocsmát? Porozó.
-Oroszul a Speedet? Uzsgyi.
-Péter Pán öccsét? Marcipán.
-A papok edzőjét? Tréningatya.
-Szent István szellemét? Vajkrém.
-Az orosz számítógép-hálózatot? Nyet-work.
-A tetováltbálnát? Ábráscet
-Röntgen úr feleségét? Röntgenné Ultra Ibolya

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon szépen köszönöm a tegnapi köszöntéseket, aranyosak voltak! Druszáimat, Zsuzsát és Patr Zsuzskáját utólag Isten éltesse, hófordulósoknak is boldogat!

Mennem is kell, Brúnó nem akar elaludni, pedig olyan fáradt már, hogy alig sír, de azért kitart.... :twisted:

Zsuzsanna

Kép
brúnó anyukája
 
 


Ja, óramutató balról-jobbra.

Kép
Kép
patr
 
 


Vkata! A szocpolt azóta emelték, és most egy gyerekre 1200000 kttőre meg 2400000. AZ meg, hogy önrésznek kell lennie az újépítésűnél, én ezt teljesen igazsgosnak látom a következő okok miatt: mi ugye majd csak felet tudunk felvenni, és azt is csak meglévő gyerekre, mindezt azért, mert nem tudtunk újépítsűt venni, csak használtat. És ha felveszem a fél szocpolt, akkor is csak x százalékát teheti ki a felújításomnak, tehát itt eleve kellett is önerő. Úgyhogy szerintem csak azért mert én használtat vettem, nem igazságos, hogy csak felet kapok, csak meglévő gyerekre és még önrészem is legyen, míg ha újat vettem volna, akkor ezek egyike sem állna fenn (egyenlőre) és most is csak az egyiket akarják változtatni. Úgyhogy szerintem ez nem gáz... És itt most órákat tudnék írni arról, hogy mennyi buktató meg kiskapu van az egész hitelfelvételben meg ilyenekben... Ha nem lett volna bankos ismerősünk felsőbb körökben, akkor még használtat sem tudtunk volna venni...

KépKép
muffin
 
 


Vivinek és Nattancsnak boldog hófordulót!

Babócák és nagyobbak, nagyon cukik!

Levi elaludt rajtam. Már ilyenkor? :shock: És úúúgy kapaszkodik. Hát volna bárkinek is szíve letenni? Hát igen: Nekem! :twisted:

KépKép
KépKép
terek.krisztina
Tatabánya
 
 


Csajok, az óra balról jobbra jár, rákerestem a wikipediában, és azt írja, hogy az óramutató járásával megegyező mozgás, a folyamatosan jobbra történő mozgás. :)

KépKép
muffin
 
 


Lányok!

HOgy is van a piciknél a napi kajaigény??? Egy 5,5 kg-s babának mennyit kell ennie egy nap papírforma szerint??? HELP légszi!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.02.20 08:41-kor.
Vendég
 


Marcsi! Hát mehetünk rendőrségre, de nem tudom mit tudnak tenni. Szerintem a pénzt elbuktuk. Le sem merem írni mennyit. Amúgy após pénze volt. Én a miénkből meg sem engedtem volna, hogy elinduljon ilyen kétes kimenetelű dolog. De úgy tűnik csak én voltam pesszimista ezzel kapcsolatban, én meg nem nagyon szoktam beleszólni a földdel kapcsolatos dolgokba. Mert ugye az Gyuri földje, nekem ezelőtt semmi közöm nem volt hozzá.

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!
Én is itt! Na, nem most keltem, hanem 3/4 7-kor! Csak már felseperve, felmosva az egész lakás. Nálunk még mindig esik a hó. Ezt annyiból utálom, hogy apró kaviccsal szórják fel az utat (ezt tavasszal összeporszívózzák), de addig meg cipőtalppal, babakocsival hozzuk szépen fel a kavicskákat!

Ma csak magamnak kell főznöm meggymártást (azt apa nem szereti), és neki maradt sárgaborsó főzelék.

viki!
Oké, de Lizynek nem annyi az alaphője.... az 36,7 36,8 az alaphője. Szóval ez a 37,2 már a kezdete a hőemelkedésnek. De szerencsére utána nem lett semmi!

bondi!
Oti nagyon édes a bohócruhában.

Mary!
Azt a kölesgolyót Anna úgy meg is eszi?

kriszta!
Jót nevettem! :)

Hófordulósoknak Boldog Hófordulót!

Nekem még a fürdőszobát kéne kitakarítani. De azt asszem csak akkor, ha Lizy alszik. Mert nem akarom, hogy odajöjjön a vegyszerhez. Márpedig pillanatok alatt ott van mindenhol. Ha wc-re megyek is jön utánam.

d.dodó
 
 


Jó reggelt!

Óramutató:- szerintem is balról jobbra. :)

Vivinek és Nattancsnak Boldog hófordulót!

Mi jól aludtunk, olyan jó hogy férjecske itthon van....

Most rohanok, megyek kozmetikushoz :), de délután jövök!

Kép
andkata
 
 


Légyszi valaki segítsen! Fontos lenne!!
Vendég
 


Anna is mindig jon ha megyek a wcbe, vagy furdobe, es ezt azer is szeretem kulonosen, mert egyedul is alig ferek be nem hogy meg o is ott van :evil:


Dori: igen megeszi, marmint ugy, hogy mindegyikbe beleharapgal es egy egeszet csak akkor eszik meg, ha en adagolom neki. HA rajta mulna az egeszet a szajaba venn( nagyon nem zavartatja magat ha nagy falat van a szajaban).


WeraL asszem ugy volt hogy kgmonkent 100ml a minimum.
Vendég
 


Kg*150 ml / ahányszor étkezik 1 nap
20150601134430
 
 


szly!
Sajnálom, hogy átvertek titeket! Ez olyan szar dolog.

d.dodó
 
 


Jó reggelt!

Natinak és Vivinek boldog hófordulót!

Kike remélem apával tudtok beszélni.Kristi és Vercsi nagyon szépek a jelmezben :lol: :lol:

Bondi Nagyon jól sikerült a bohóc jelmezed,Oti nagyon édes volt benne :lol: :lol:

Anna Nóri nagyon édesek eggyütt :lol: :lol: a legjobb ahol Nóri meg akarja simogatni Anna fejét :lol:

Ami Áronnak remélem hamar meggyógyul a fülecskéje.

Linda Vivid nagyon édes a videón :lol: :lol:

Zsuzska a védőnőd :twisted:

Kubu sajnálom a kereszttesódat,Bencéd biztos,hogy érezhetett ott valamit.és sokszor nekem is van olyan érzésem,hogy nem kedvelnek itt

Véda még szerencse,hogy apusodnak nem lett nagyobb baja,Lilud pedig nagyon ügyes a sok nyomdával:lol:

Evelin örülök,hogy már jobb színben látod a dolgokat :lol:

Óramutató szerintem is balról jobbra.

Viki Lackódnak nagyon jó alvókája van :lol: :lol: :lol:

Wera meddig marad anyukád?

Mi egész jól aludtunk ,Máté elaludt 9-kor és 3-kor éredt enni,és utánna aludt 7-ig.
ma megyünk este Heninek a farsangjára,boszorkány lessz.
én ma krumplifőzeléket akarok csinálni fasirttal.

Kép
csugi
 
 


Dodó! Hát elég szar! Drága lecke volt! :cry:

Csugi! Kérünk majd boszi képet!

Kép
szly27
 
 


Szly sajnálom,hogy úgy néz ki ,hogy átvertek titeket,még jó,hogy nem a ti pénzetek volt. :wink:

Kép
csugi
 
 


Sziasztok! Szép napot mindenkinek!

Nattancsnak és Vivinek boldog hófordulót!

Az éjszakánk szörnyű volt! Tomó 4x szopizott, és fél éjszaka sírt! :( Tutira a foga! hiába adtam Viburcolt, Panadolt, dörzsiztem Dentinoxal, nem segített! :(

Kép
zsuzska72
 
 


Hát azért így is elég gáz, 5000 euro, másfél millió!

Kép
szly27
 
 


Zsuzsa! Sajnálom a rossz éjszakát! Ezek a fogak a legtöbb gyereket megkínoznak. Mióta nekünk kijött a két fogunk(mármint J-nek) talán két éjszakát aludtunk át. Pedig előtte este fél kilenctől reggel 8-ig aludt.

Kép
szly27
 
 


szly úúúrrrriiissttteeennnn :wink:

Kép
csugi
 
 


Na sziasztok!

Köszi szépen a szoc.pollal kapcs-os hsz.-at! (na ezt szépen lerövidítettem :lol: )

Az óramutató dologban én azt mondtam, hogy balról jobbra, apa az ellenkezőjét!
Egyébként abból indult ki, hogy megkéredztem merre kell kinyitni a tank sapkát, mert szorul és nem akartam erőltetni ha véletlenül nem is arra nyílik! Na ebből jött ki, hogy akkor miért mutatod a balról jobbrát, ha az Ó.M. járásával ellentétesen nyílik :lol: :lol: :lol:

Na ennyi a lényeg, de tényleg nézőpont kérdése! De nekem logikusabb volt a balról jobbra!


Kike! Sikerült beszélnetek? Egyébként az én véleményem szerint, a sex nagyon sok dolgot megoldana. Ha ott minden rendben van, akkor sztem sok feszültség eltűnik köztetek és az apró dolgokon nem húzzátok fel magatokat!
Megértem apát, és ne haragudj, hogy ezt mondom, de én a helyében már tuti elintéztem volna máshol! Bocsi, de rohadt szar érzés, ha a párom nem bír hozzám nyúlni! Nem tehetnél szemrehányást, ha másfelé nézne.
De most erről szó sincs, ne haragudj, hogy ezt leírtam, de csak gondolj bele!
Az én véleményem, hogy próbálj meg visszavenni magadból, mert olvasom, hogy Te akarsz irányítani! Na ha eddig nem Te voltál az "irányító" akkor rettentő szar lehet neki!!
Próbáljatok meg kompromisszumokat kötni, hátha úgy menne! Azért 3 gyerkőccel nem tudsz nagyon ugrálni!
De szorítok Nektek, rendben lesztek!! Kitartás!

Evelyn! A csomó kötözgetésben én is benne vagyok, ahogy Wera írta!!! :wink:

Szly! Azért ez nagyon rohadt dolog! Az emberek mire vetemednek...szörnyű! Tényleg elbuktátok a lét? Nem lehet semmit tenni? húúú, sajnálom!

A farsangos képek nagyon jók!! Már alig várom, hogy én is kreáljak valami jelmezt Vikinek!! :P

No a kisasszony felébredt, ma már volt ébren, de visszaaludt. Mennem kell.

Remélem sikerül a költözés és a felújítás, de ez nem lesz egyszerű dolog! El kell adni a mi lakásunkat előbb! Na ez nem fog menni könnyen!!!

sz.andi
 
 


Zsuzska szegény Tomid.Mikor Máténak jött a fogaalól ő is sokszor volt fel éjszaka,de ő inkább csak felsírt,adtam neki egy kis teát,cumi a szájába és aludt tovább.

Kép
csugi
 
 


Natikának is Vivikének nagyon boldog hófordulót!!!

sz.andi
 
 


Kép

KépKép
muffin
 
 


Na, fürdőszoba is kitakarítva, mert közben Lizy elaludt!

Nálunk még mindig szakad a hó! :shock: Egyre jobban..... szép, meg minden, de már nagyon várom a tavaszt.

d.dodó
 
 


Dórika nagy sumák.

Patti!
Tudom h irigyelsz, már megbántam ám h leírtam. :oops:

Werám!
Ó, én mindig korábban kelek, mint Lacus. Jó hülye vagyok, tudom. De olyan jó ilyenkor a csend, a kávé és Ti.

Szilvi!
Sjanálom a bálázót.

Tomónak gyógypuszi!
20150601134430
 
 


gyonyoru mosolyu Eliot!
Epp ezt mondta tegnap este Aleko is, hogy az egy dolog hogy nem ugy nez ki kicsi E mint az atlag gyerekek, de olyan jo kedvu, mosolygos, kozvetlen, hogy orom ranezni!


Szly: ez igen kemeny! Te jo eg! Es nem lehet "bosszut allni" marmint valamit tenni hogy vagy a gep vagy a penz a teietek legyen?
Vendég
 


Tami! Após most ment az ügyvédhez. De szerintem nem sok remény van. Egyébként még most is írtak, hogy a gép úton van, csak nem úgy halad, ahogy gondolták, mert túl nehéz. Nem tudom minek írogatnak, ha blöff az egész. De tegnap kellett volna megjönnie.

Kép
szly27
 
 


Natinak és Vivinek Boldog Hófordulót!

Vercsi, Kristi és Oti nagyon édesek a jelmezben! :D :D :D

Anna és Bugri nagyon arik együtt! :D

Muffin! Óriás puszi Eliot huncut pofijára! :D

Rólunk! Sikerült végre annyi pisit produkálni amit meg tudnak vizsgálni! Nem volt egyszerű mert örökké kifolyt mivel az örökmozgóm állandóan hason akart lenni! Elvittük a pisit és volt vérvétel na azt nem kívánom senkinek! A karjából vette a nőci ahonnan a felnőtteknek szokták és ki-be húzgálta a tűt, hogy vénát találjon persze Szabi üvöltött a fájdalomtól! Estére meg lesz az eredmény!

Szly! Drukk, hogy megkerüljön a bálázó!

Kike! Apa fronton mi a helyzet?

Zsuzska! Gyógysimi Tomónak!

Betegeknek Jobbulást!
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönjük Nati és Oti nevében Kép

Vivinek boldog hófordulót!!!

Csugi, neked se legyen üldözési mániád!
Sztem az a fő "gond" a topikunkkal, hogy rengetegen vagyunk, és néha akkora a pörgés, hogy ha az embernek nincs ideje jegyzetelni, vagy nem Vikinek hívják ( :wink: ), akkor óhatatlanul kimarad valaki. Ezért is szokta mindenki írni, hogy bocsi, ha nem reagál mindenre.

Amúgy épp neked akartam már írni, hogy Nati sajnos még mindig bármikor bárányhimlős lehet... most beszéltem a doktornéninkkel: hogy ha Ottón 3-4-én jöttek ki a pöttyök, akkor már 2-án fertőzhetett, és kb. még 9-én is. A lappangási idő 14-21 nap. Tehát Nati febr. 16. és márc. 2. között bármikor megbetegedhet, és ha az utolsó nap lesz beteg, akkor márc. 9-ig szobafogság... szóval elvileg még legalább egy jó hétig figyelnem kell, és addig nem is megyünk Anyuékhoz, mert nem tudjuk, voltak-e bárányhimlősek, és azért már nem fiatalok...
(belül ez kiabál bennem: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! de majd csak túlleszünk ezen is)
és persze valószínűleg idén sem fogok síelni, pedig most már annyira alábbadtam, hogy nem is akarok messzire és hosszú időre menni, csak valamelyik itthoni pályán szeretnék csusszanni egy fél délelőttöt... de persze nem mindenáron...

felébredt kis nyüszögőm, mennem kell!
Szép napot!

Kép
Kép
bondi
 
 


Szly: sajnálom, de azért remélem, még visszajöhet nektek vmi.

Kép
Kép
bondi
 
 


Eliot Kép

Babu!

Sajnálom a vv-t. Puszilom Szabikámat!
20150601134430
 
 


babuli: végre!!!
asszisztens monnyon le!!! szegény Szabi!

Kép
Kép
bondi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?