Lara!
Visszaolvastam egy kicsit, így már tudom, hogy kislányod lesz!
Mi lesz a neve?
És ne haragudj, hogy "fiatalítottam" a terhességed, hiszen már a 8. hónapod ez!
Látom, nagyon várod a végét, hihetetlen, hogy azt írod, 2 hónap még olyan sok, mikor utoljára "láttalak", akkor pedig alig tudtad még elképzelni, hogy egyszer majd itt tartassz!
Én is ugyanígy voltam szinte mindennel, mint Te, alig vártam a szülést, hogy végre hárman legyünk, rengeteget képzelödtem a babáról, tologattam az üres kocsit, és beleképzeltem ÖT, meg a kisányat is összeszereltük és nem szedtük szét, ott állt baldachinnal, mindennel már a 8. hónapomban nekem is!
Állandóan meghatódott voltam, ha a babaholmikra néztem, simogattam a kis ruhákat, rendezgettem, hajtogattam öket boldog képzelgéssel, hogy milyen édes lesz majd bennük!
De a valóság minden képzeletet felülmúl!!!
Ha megszületik a kisbabád, olyan gyönyörű lesz, hogy egyfolytában csak nézed, nézed, nem tudsz betellni VELE, és olyan picike és édes lesz, hogy meg tudnád zabálni, és csodás érzés lesz hogy HOZZÁTOK hasonlít, látod majd benne önmagadat is, és a szerelmed vonásait, gesztusait, ahogy nyújtózik, ásít, rád néz, annyira csodálatos érzés, akkora boldogság!!
Órákig el lehet gyönyörködni benne, mikor alszik, piheg a karodban, meg mikor szopizik, és mohón szívja a tejcsit, közben szorítja az ujjadat a pici kezével!
Tudom, hogy már így is nagyon várod, nem a szívedet akarom fájdítani..
És még annyit szeretnék elmondani, hogy bármilyen hihetetlen, de visszavágyom a kismamaságot, olyan jó volt, mikor itt volt benn a pocimban, mikor rúgott, mocorgott, állandóan a hasamat simogattam, olyan jó volt a várakozás! Ne legyetek türelmetlenek lányok, ezek a napok is csodásak, tudom hogy már nagyon szeretnétek a karotokban tartani ÖT, de eljön az a nap is a maga idejében!
Lara, még annyit, hogy Nekem a 28. héttöl mondta a doki, hogy már beállt a kicsi fejjel lefelé, és én sem éreztem mikor fordult meg, de onnantól végig úgy maradt és csak fent rugdosott!
Mi végig nem tudtuk mi lesz a neme, fiú-e vagy lány, és így mégnagyobb izgalommal vártam a szülést, amit most elmesélek, csak címszavakban: 16 órát vajudtam, de jó érzésekkel emlékszem vissza az egészre, mert végig az a gondolat volt bennem, hogy VÉGRE!
Eljött a nap, amit már annyira vártam, végre történik valami!!! (41. betöltött hetem volt, már egy hete bent voltam a kórházban "a biztonság kedvéért", mert érett, teljesen kihordott magzatnak felelt meg a terhességem az UH alapján is, és gyakoriak voltak a jóslófájásaim, ezért az orvos úgy rendelkezett, legyek benn, hogy minden nap tudjanak CTG-t csinálni). Őrületes nagy kánikula volt, a kórházban egy szobában voltam másik 3 lánnyal, akik szintén a szülést várták bármelyik pillanatban, egész nap jó hangulat volt, rengeteget beszélgettünk, hülyéskedtünk, jól kipihentem magam, mert itthon a ház felújítását a 39. hetemben fejeztük be, és addig rengeteget dolgoztam, pakoltam, takarítottam, persze teljes frászban, hogy bármikor szülhetek és a ház még "romokban"
bár a gyerekszoba kész volt, de a konyha pl. nem, még festés volt meg minden, szóval semmit nem pihentem, minden este hullafáradtan estem az ágyba, és imádkoztam, hogy csak most ne szüljek meg éjjel, mert semmi eröm nem lenne hozzá! Hát így teltek az utolsó hetek, aztán a negyvenediken mentem be a kórházba, és onnantól ott vártam, hogy történjen valami, meg jól kipihentem magam. Minden nap volt 2 CTG, a baba nagyon jól érezte magát odabent, méhszáj teljesen zárt, szóval vártam, és úgy éreztem, egy örökkévalóság volt az az egy hét, mert annyit kellett baba nélkül a kórházban töltenem, a maradék 5 napot már a baba-mama szobán!
Június 29-én, (Péter napján) délután 2-kor elfolyt a magzatvíz teljesen váratlanul! Jól meglepödtem, meleg volt (a víz), mintha bepisiltem volna, csak furcsa érzés volt, hogy nem tudtam szabályozni, nem lehetett elállítani, vagy visszatartani, csak folyt, folyt, és én ott álltam a szoba közepén vigyorogva, hogy "Úristen, Úristen, asszem elfolyt a magzatvizem, jajj, micsináljak, húdejó, folyik, végre! Jajjajj, nagyon folyik, mit csináljak, kimenjek a vécére, jajj, neharagudjatok, összevizeztem itt mindent..." közben ott toporogtam, és nem tudtam hová legyek!
A szobatársaim meg nevettek és hívták a növért, hogy esemény van.
Nagyon izgatott voltam, arra tudtam csak gondolni, végre, nemsokára megláthatom a gyermekemet, szülni fogok, Úristen!!!
Lényeg, hogy ezután éjfélig még sétálgathattam, eleinte csak 10-15 percenként jöttek menstruációs görcs-szerü fájdalmak, a méhszáj nem nagyon akart nyílni. Este héttöl már erösödni kezdtek, és 5 percenként jöttek, igazán erösek, és 3 percesek hajnal 2-töl kezdödtek, amelyek hamarosan 1 percesekké sürüsödtek. Az olyan, hogy kb egy percen át nagyon de nagyon fáj, úgy, hogy azt hiszed nem bírod tovább, és egyszer csak elmúlik, és a következö egy percben nem fáj semmid, de mire erre rájjössz, már jön is a következö kín. Erre így a tudatommal ugyan emlékszem, de magára a fájdalomra nem!
Pedig tudom, hogy azok aztán nagyon fájtak! Szorítottam erösen a párom karját, és ha nem lett volna a tudat, hogy végre nemsokára megláthatom, akit már oly nagyon várok 9 hónapja, akkor bizony azt hiszem nem lehetett volna kibírni!
Nektek, akik még a nagy esemény elött álltok, javaslom, hogy a szülés alatt gondoljatok majd a babára, arra, hogy végre elérkezett a nagy nap, tehettek valamit azért, hogy ezentúl veletek lehessen, és megölelhessétek, és minden fájdalom egyre közelebb visz ahhoz a pillanathoz, mikor kint lesz, világra jön, és akkor azonnal elfeledteti veletek az azt megelözö órákat!
A méhszály elöször elvékonyodott, teljesen elsimult, és utána kezdett csak nyílni. Reggel 5-re lett olyan 3-4 ujjnyi, ezután jöttek már tolófájások is. Negyed hatkor kerültem a szülöágyra át a vajúdóból, és június 30-án szombaton reggel 8 óra 5 perckor született meg Kispeti. Tehát majdnem 3 órán át tartott a kitolási szakasz, kemény menet volt, itt írnám, hogy iszonyatos fájdalmakkal, de mégsem akaródzik leírni, mert amint a karomban tartottam a kisfiamat, minden fájdalom, szenvedés egyszerüen "elfelejtödött", képtelen vagyok "visszaidézni", mintha nem is lett volna! CSak egy kellemes emlék maradt a szülésröl, mintha nagyon gyorsan zajlott volna minden!
Ezt szívböl köszönöm a férjemnek, aki végig mellettem volt, és most a világ legbüszkébb édesapja, és köszönöm Dr. Várbíró Szabolcs doktor úrnak, aki csodálatos orvos és ember! (SOTE II. Klinika)
És most itt piheg a kisányikójában a gyönyörű kisfiam... az elöbb szopizott, megölelgettem, megpuszilgattam, nem tudok betellni az illatával, a böre finomságával, az édes szuszogásával, csodálatos érzés anyának lenni!
Katus