Sziasztok!
Két és fél éves a kisfiam és azt hiszem dackorszakba van. Sokszor nem lehet vele bírni és már tanácstalan vagyok!
Ha van tapasztalatotok írjatok!
Buba
Új privát üzeneted érkezett!
Oldal: 1 / 1
2003.10.31 19:32
Szia Buba!
Az én kislányom is majdnem két és fél éves. Azt hiszem ő is a dackorszakát éli, mert iszonyúan erőszakos makacs, de ez sem mindíg. Vannak napok amikor nagyon az de van hogy egy angyal.
Hát nagyon jó tanácsot nem tudok neked adni, csak max annyi, hogy én mindíg megpróbálom elterelni a figyelmét ha nagyon makacskodik és álltalában bejön, és próbálok vele nagyon türelmes lenni, ami persze nem mindíg sikerül
De azt mondják, hogy elmúlik ez is csak győzzük kivárni
Szia! Kitartást
Niki
Az én kislányom is majdnem két és fél éves. Azt hiszem ő is a dackorszakát éli, mert iszonyúan erőszakos makacs, de ez sem mindíg. Vannak napok amikor nagyon az de van hogy egy angyal.
Hát nagyon jó tanácsot nem tudok neked adni, csak max annyi, hogy én mindíg megpróbálom elterelni a figyelmét ha nagyon makacskodik és álltalában bejön, és próbálok vele nagyon türelmes lenni, ami persze nem mindíg sikerül
De azt mondják, hogy elmúlik ez is csak győzzük kivárni
Szia! Kitartást
Niki
2003.10.31 20:43
Sziasztok lányok,
hát Abigél is 2 és fél lesz 3.-án. Nagyon "akaratos", mindennek úgy kell lennie, ahogy ő elképzelte, különben visít. És nagyon bele tudja magát lovalni, de hát ismeritek.
Csak annyit tudok hozzátenni a témához, hogy ebben az évben (a 2. és 3. életév között) alakul ki a gyerek én-tudata (ilyenkor kezd 1. szám 1. személyben beszélni, már nem "baba megy", hanem "megyek"), mégpedig azáltal, hogy elhatárolja magát mindattól, ami nem ő. Ismerős, ugye, hogy mindent egyedül akar csinálni? Kifejezetten az akarat feljődik ilyenkor, és kell, hogy fejlődjön. A gyerekeknél a "nem" élettani jelenség ebben a korban, ez is az elhatárolódás része. Ismerős, hogy valamit mondasz, arra "nem" a válasz, mondod a szöges ellentétét, arra ugyanolyan heves "nem"-et kapsz? Pont ezért vitatkozni, érvelni nem érdemes, nem célravezető. Csak kiborul a gyerek tőle, aki bizony maga sem érzi jól magát ebben a helyzetben, hogy mindig ellent kell mondania. Tényleg az egyetlen megoldás az empátia (szegény, milyen sz.r lehet neki, hogy nem tudja eldönteni, mit is akar), hiszan nem NEKÜNK kell átvészelni ezt az időszakot, hanem NEKI, és ebben segítségre van szüksége. Hogyan segíthetünk? Humorral, fantáziával, kreativitással, akár trükkel.
Ez az elmélet. Gyakorlatban maradnak a hisztik, mert vannak dolgok, amiben nem LEHET kompromisszumot kötni, meg vannak a szülőknek is rosszabb napjai. Erőt adhat viszont a sikerélmény, amikor a sikerül "átjutni" a hisztin, pl. amikor mindenféle próbálkozásom után Abigélből egyszer csak kibuggyan egy pici nevetés, ami után már nem tud olyan erővel sírni...
Fontos, hogy ne próbáljunk "erővel" véget vetni a hisztinek. Itt nem erőszakot értek, hanem a felnőttek fegyvertárát, pl. a zsarolást, lekenyerezést, és minden olyasmit, aminek a végeredményeként a gyerek "legyőzöttnek" érzi magát, és ahelyett, hogy erősödött volna (az önbizalma, én-tudata), csak a saját kicsiségét és kiszolgáltatottságát tapasztalta meg.
Most hirtelen ennyit jött, bocsánat a litániáért. Jó lett volna, ha a nagyobb gyerekeimnél is már így láttam volna ezt a dolgot...
Sok sikert, :-))))
szilvi
hát Abigél is 2 és fél lesz 3.-án. Nagyon "akaratos", mindennek úgy kell lennie, ahogy ő elképzelte, különben visít. És nagyon bele tudja magát lovalni, de hát ismeritek.
Csak annyit tudok hozzátenni a témához, hogy ebben az évben (a 2. és 3. életév között) alakul ki a gyerek én-tudata (ilyenkor kezd 1. szám 1. személyben beszélni, már nem "baba megy", hanem "megyek"), mégpedig azáltal, hogy elhatárolja magát mindattól, ami nem ő. Ismerős, ugye, hogy mindent egyedül akar csinálni? Kifejezetten az akarat feljődik ilyenkor, és kell, hogy fejlődjön. A gyerekeknél a "nem" élettani jelenség ebben a korban, ez is az elhatárolódás része. Ismerős, hogy valamit mondasz, arra "nem" a válasz, mondod a szöges ellentétét, arra ugyanolyan heves "nem"-et kapsz? Pont ezért vitatkozni, érvelni nem érdemes, nem célravezető. Csak kiborul a gyerek tőle, aki bizony maga sem érzi jól magát ebben a helyzetben, hogy mindig ellent kell mondania. Tényleg az egyetlen megoldás az empátia (szegény, milyen sz.r lehet neki, hogy nem tudja eldönteni, mit is akar), hiszan nem NEKÜNK kell átvészelni ezt az időszakot, hanem NEKI, és ebben segítségre van szüksége. Hogyan segíthetünk? Humorral, fantáziával, kreativitással, akár trükkel.
Ez az elmélet. Gyakorlatban maradnak a hisztik, mert vannak dolgok, amiben nem LEHET kompromisszumot kötni, meg vannak a szülőknek is rosszabb napjai. Erőt adhat viszont a sikerélmény, amikor a sikerül "átjutni" a hisztin, pl. amikor mindenféle próbálkozásom után Abigélből egyszer csak kibuggyan egy pici nevetés, ami után már nem tud olyan erővel sírni...
Fontos, hogy ne próbáljunk "erővel" véget vetni a hisztinek. Itt nem erőszakot értek, hanem a felnőttek fegyvertárát, pl. a zsarolást, lekenyerezést, és minden olyasmit, aminek a végeredményeként a gyerek "legyőzöttnek" érzi magát, és ahelyett, hogy erősödött volna (az önbizalma, én-tudata), csak a saját kicsiségét és kiszolgáltatottságát tapasztalta meg.
Most hirtelen ennyit jött, bocsánat a litániáért. Jó lett volna, ha a nagyobb gyerekeimnél is már így láttam volna ezt a dolgot...
Sok sikert, :-))))
szilvi
2003.11.01 09:09
Eszembe jutott még valami: egy trükk, hogy HOGYAN szólunk a gyerekhez.
Nagyon sok esetben kell kérnünk, vagy utasítanunk, de egy kis odafigyeléssel ezek számát drasztikusan csökkenthetjük.
Pl. "Gyere ebédelni" helyett mennyivel más a "Kész a finom ebéd, ehetünk."
Hiába mondjuk a dolgokat kedvesen, azért mégis ütközési felület, hogy "hozd, légy szíves, a sapkádat". De "ha felöltözünk és felvesszük a sapkát, ki tudunk menni", itt a gyerek úgy érzi, hogy választási lehetősége van, hogy Ő akarja megtenni az adott dolgot.
Továbbfejleszthető a dolog, ha a "nem" helyett másképp próbáljuk rábírni a csemetét, hogy valamit ne csináljon. Bámulatos volt számomra, amikor egy barátnőmnél a nagyfiam a játék vasalódeszkán kívánt lovagolni és a barátnőm, ahelyett, hogy rászólt volna "szállj le, mindjárt eltörik, és akkor...", csak ennyit mondott csendben "nehéz vagy te annak". A 7 éves fiam megállt a levegőben egy pillanatra, szó nélkül leszállt és elkezdett mással játszani. A sértettség legkisebb jele nélkül!!!! Ez számomra egy nagy tapasztalat volt!
Nagyon sok esetben kell kérnünk, vagy utasítanunk, de egy kis odafigyeléssel ezek számát drasztikusan csökkenthetjük.
Pl. "Gyere ebédelni" helyett mennyivel más a "Kész a finom ebéd, ehetünk."
Hiába mondjuk a dolgokat kedvesen, azért mégis ütközési felület, hogy "hozd, légy szíves, a sapkádat". De "ha felöltözünk és felvesszük a sapkát, ki tudunk menni", itt a gyerek úgy érzi, hogy választási lehetősége van, hogy Ő akarja megtenni az adott dolgot.
Továbbfejleszthető a dolog, ha a "nem" helyett másképp próbáljuk rábírni a csemetét, hogy valamit ne csináljon. Bámulatos volt számomra, amikor egy barátnőmnél a nagyfiam a játék vasalódeszkán kívánt lovagolni és a barátnőm, ahelyett, hogy rászólt volna "szállj le, mindjárt eltörik, és akkor...", csak ennyit mondott csendben "nehéz vagy te annak". A 7 éves fiam megállt a levegőben egy pillanatra, szó nélkül leszállt és elkezdett mással játszani. A sértettség legkisebb jele nélkül!!!! Ez számomra egy nagy tapasztalat volt!
2003.11.01 16:19
Igen, Niki, és az a lényeg, hogy MI nyugodtak és tárgyilagosak tudjunk maradni. (Na ez az, ami nekem nem mindig sikerül...)
Meg igazából ebben a korban még nem az "intellektusukkal" értenek minket, hanem a "lelkükkel". Ha szót fogadnak, nem azért teszik, mert "átgondolták", hanem mert ÉRZIK (érzékelve a mi kisugárzásunkat, gondolatainkat, érzéseinket), hogy ez lesz jó.
Van egy könyv, Henning Köhler "Rossz gyerekek pedig nincsenek", a SzépNap kiadónál (Szeged) jelent meg, mindenkinek nagyon ajánlható. Nem rossz gyerekekről szól, hanem arról, hogy "hogyan épül fel" a gyerek, mit tehetünk MI, hogy megértsük és jobban tudjuk kísérni az úton, amin haladnia kell.
(Asszem még sok helyen fogom propagálni ezt a könyvet).
Szia!
szilvi
Meg igazából ebben a korban még nem az "intellektusukkal" értenek minket, hanem a "lelkükkel". Ha szót fogadnak, nem azért teszik, mert "átgondolták", hanem mert ÉRZIK (érzékelve a mi kisugárzásunkat, gondolatainkat, érzéseinket), hogy ez lesz jó.
Van egy könyv, Henning Köhler "Rossz gyerekek pedig nincsenek", a SzépNap kiadónál (Szeged) jelent meg, mindenkinek nagyon ajánlható. Nem rossz gyerekekről szól, hanem arról, hogy "hogyan épül fel" a gyerek, mit tehetünk MI, hogy megértsük és jobban tudjuk kísérni az úton, amin haladnia kell.
(Asszem még sok helyen fogom propagálni ezt a könyvet).
Szia!
szilvi
2003.11.09 09:25
Szia Szilvi!!!
Én onnan jöttem rá, hogy az egyik topikban (már meg nem mondom melyikben) van egy kép a kislányodról.
Nagyon ismerős volt és gondolkoztam, hogy honnan lehet olyan ismerős.
És akkor jöttem rá, hgy az uszodából. Csak akkor még jóval kisebb volt. Mi már nem járunk de jártunk sokat és mi is a gézengúzzal.
Az én kislányom is szöszi volt és kis husi.
Gondolom te már em emlékszel annyira mert nagyon sokan jártak oda.
Téged azért jegyeztelek meg mert nagyon segítőkész voltál és a kislányod hasonló volt picinek mint az enyém
Szia: Niki
Én onnan jöttem rá, hogy az egyik topikban (már meg nem mondom melyikben) van egy kép a kislányodról.
Nagyon ismerős volt és gondolkoztam, hogy honnan lehet olyan ismerős.
És akkor jöttem rá, hgy az uszodából. Csak akkor még jóval kisebb volt. Mi már nem járunk de jártunk sokat és mi is a gézengúzzal.
Az én kislányom is szöszi volt és kis husi.
Gondolom te már em emlékszel annyira mert nagyon sokan jártak oda.
Téged azért jegyeztelek meg mert nagyon segítőkész voltál és a kislányod hasonló volt picinek mint az enyém
Szia: Niki
2003.12.07 19:14
Nagyon ki vagyok borulva, még most is remegek. Két órája történt, hogy el akartunk menni sétálni, au egész család. A közel négy éves fiam valami banalitáson kiverte a hisztit az utcán. Én soha nem tudom jól kezelni az ilyen helyzeteket, de most egészen ijesztő módon dühbe jöttem. Felkaptam az ordító gyereket, szinte elborultam, elindultam haza vele, közben rácsaptam, belecsíptem és szinte belöktem a kapun.
Itthon beküldtem a szobájába. Utána én is elsírtam maggam.
Szörnyű indulatok éledtek fel bennem,teljesen megijedtem, hogy mennyire kijöttem sodromból.
Azután kicsit lehiggadva bocsánatot kértem tőle, hogy ne haragudjon, hogy bántottam. Most béke van csak én sírok.
Megdöbbentem magamon.
Margó
Itthon beküldtem a szobájába. Utána én is elsírtam maggam.
Szörnyű indulatok éledtek fel bennem,teljesen megijedtem, hogy mennyire kijöttem sodromból.
Azután kicsit lehiggadva bocsánatot kértem tőle, hogy ne haragudjon, hogy bántottam. Most béke van csak én sírok.
Megdöbbentem magamon.
Margó
2003.12.15 12:02
Helló!
Mikortól kezdődhet a dackorszak? Fiam 14 hónapos és mindenért visítás és hiszti van kb 2 hete, de már azért is, ha nem hagyom, hogy arra menjen amerre ő akar (ki az úttestre pl.), peluscsere, öltözés, ha valamit nem azonnal kap meg, csak fél perc múlva. Újabban a fürdéssel és a fogmosással is gondok vannak. Jó a fogmosás még annyira nem régi dolog, de 12 fogat valahogy tisztán kell tartani. Meg egészen apró dolgokért is visitozni kezd. Ha nem emelem fel, vagy ha épp felemelem...
Prbálok nem foglalkzni vele ilyenkor, de hacsak ki nem szaladok a világból, addig áll a hátamon a szőr, mert olyan ráérzéssel találta meg azt a hangszínt amitől falnak megyek, hogy nagyon.
Szóval van ellenszer? Sajnos egy ilyen kicsinek még hiába magyarázok, vagy kérdezek, a lényegen nem változtat, mert azért próbálkozom én is, de hát nem sok sikerrel. Ja újabban ha az apja felveszi néha akkor is dobja magát hátra, a nagyiknak (együtt lakunk) meg mégjobban hisztizik. Annyit elértem, hogy nekem néha előbb abbahagyja mint a nagyiknak, de ha 2-en vagyunk, mint általában akkor semmi se használ.
puszi
sasha
Mikortól kezdődhet a dackorszak? Fiam 14 hónapos és mindenért visítás és hiszti van kb 2 hete, de már azért is, ha nem hagyom, hogy arra menjen amerre ő akar (ki az úttestre pl.), peluscsere, öltözés, ha valamit nem azonnal kap meg, csak fél perc múlva. Újabban a fürdéssel és a fogmosással is gondok vannak. Jó a fogmosás még annyira nem régi dolog, de 12 fogat valahogy tisztán kell tartani. Meg egészen apró dolgokért is visitozni kezd. Ha nem emelem fel, vagy ha épp felemelem...
Prbálok nem foglalkzni vele ilyenkor, de hacsak ki nem szaladok a világból, addig áll a hátamon a szőr, mert olyan ráérzéssel találta meg azt a hangszínt amitől falnak megyek, hogy nagyon.
Szóval van ellenszer? Sajnos egy ilyen kicsinek még hiába magyarázok, vagy kérdezek, a lényegen nem változtat, mert azért próbálkozom én is, de hát nem sok sikerrel. Ja újabban ha az apja felveszi néha akkor is dobja magát hátra, a nagyiknak (együtt lakunk) meg mégjobban hisztizik. Annyit elértem, hogy nekem néha előbb abbahagyja mint a nagyiknak, de ha 2-en vagyunk, mint általában akkor semmi se használ.
puszi
sasha
2003.12.15 12:55
Szia Sasha!
Mintha a saját fimaról irtál volna, csak az a különbség, hogy ő 16 hónapos. Én idáig úgy tudtam, hogy 2 éves kor környékén kezdődik a dackorszak, ehhez képest az én fiam kb. 2 hónapja belépett a dacosok táborába. A tesóm kisfia majdnem 2és fél éves, őt is kérdeztem erről. Azt mondja a fia kb. 1 éves kora óta dackorszakban van. Azóta már többektől is hallottam, hogy nem szentirás ez a 2 éves kor, és az sem, hogy 3 éves koráig tart. Van akinél jóval korábban kezdődik, és jóval tovább tart. A mi fiaink amúgy is sok mindenben hasonlitanak egymásra, ezt már egyszer megállapitottuk, hogy ugyanolyan ördögfiókák! Szóval totál át tudom érezni a helyzeted, ám tanáccsal egyenlőre nem tudok szolgálni, még én is csak kisérletezgetek. Próbálom neki elmagyarázni a dolgokat, és próbálom gyorsan elterelni a figyelmét a hiszti tárgyáról. Van mikor bejön, van mikor nem. De azért általában egy rögtönzött játék segit. Szóval fel a fejjel, és ha van valami használható ötleted, akkor légy szives oszd meg velem is!
Pusz
Banyóci
Mintha a saját fimaról irtál volna, csak az a különbség, hogy ő 16 hónapos. Én idáig úgy tudtam, hogy 2 éves kor környékén kezdődik a dackorszak, ehhez képest az én fiam kb. 2 hónapja belépett a dacosok táborába. A tesóm kisfia majdnem 2és fél éves, őt is kérdeztem erről. Azt mondja a fia kb. 1 éves kora óta dackorszakban van. Azóta már többektől is hallottam, hogy nem szentirás ez a 2 éves kor, és az sem, hogy 3 éves koráig tart. Van akinél jóval korábban kezdődik, és jóval tovább tart. A mi fiaink amúgy is sok mindenben hasonlitanak egymásra, ezt már egyszer megállapitottuk, hogy ugyanolyan ördögfiókák
! Szóval totál át tudom érezni a helyzeted, ám tanáccsal egyenlőre nem tudok szolgálni, még én is csak kisérletezgetek. Próbálom neki elmagyarázni a dolgokat, és próbálom gyorsan elterelni a figyelmét a hiszti tárgyáról. Van mikor bejön, van mikor nem. De azért általában egy rögtönzött játék segit. Szóval fel a fejjel, és ha van valami használható ötleted, akkor légy szives oszd meg velem is! Pusz
Banyóci
2003.12.16 16:42
Sziasztok!
Pocok, nagyon jó tippeket adtál, köszi!
Margó, átérzem, amiket írsz, mert nekem is szokott "elborulni az agyam", és olyankor persze rettenetesen bánom, hogy már megint üvöltöttem.
(Én speciel pont a kicsi hisztijeit bírom, és a nagyokon szoktam kiborulni (mert miért harap bele a 6 éves a díszített, barátnőmtől kapott mézeskalács mécsestartóba?! Még a mécses is benne volt. De legalább nem égett.)
Ezt azért írtam, hogy a most következő nehogy "magas lóról" hangozzon.
Szóval azt olvastam erről a "gyereken kiborulásról", hogy úgy tudjuk kontrollálni a legjobban, hogy a robbanás előtti tizedmásodpercben feltesszük a kérdést, hogy MI AZ, ami VALÓBAN feldühít, mert nem a GYEREK az.
A te utóbbi esetedben az, hogy "szabotálta a tervet", mármint a sétát. Nálam gyakran van, hogy a pluszmunka miatt vagyok dühös (pl. kiszórt virágföld), vagy az anyagi veszteség zavar (pl. eláztatott méregdrága biomosópor), vagy egy-egy dolog eszmei értéke (kedves könyv lapjának kitépése). Most direkt kisgyerekes példákat mondtam, ezeket inkább tudom "kezelni", de a szőnyegen tört diót-mogyórót, az összefirkált emeletes ágyat vagy pakolás címén mindennek az ágy és polc alá söprését és mindenzek miért-jére a "nem tudom"-ot kevésbé. Pedig kellene, sőt.
És ott vannak a gyerekkel nem kapcsolatos okok is: párkapcsolat, munkahely (ha van), fáradság, stb.
Ami nekem már mindig megy: UTÓLAG megtalálni a dühöm valós okát. Szerintem ez az első (megvalósítható) lépés.
Ja, és nem a düh elfolytásáról beszélek, mert a gyerek azt ugyanúgy megérzi.
Mint ahogy megérzi őszinte szomorúságunkat is, ami dühkitörés esetén nem tud látszani, és az maradandóbb "lecke" számára, mint a szülő kiborulása.
szilvi
Pocok, nagyon jó tippeket adtál, köszi!
Margó, átérzem, amiket írsz, mert nekem is szokott "elborulni az agyam", és olyankor persze rettenetesen bánom, hogy már megint üvöltöttem.
(Én speciel pont a kicsi hisztijeit bírom, és a nagyokon szoktam kiborulni (mert miért harap bele a 6 éves a díszített, barátnőmtől kapott mézeskalács mécsestartóba?! Még a mécses is benne volt. De legalább nem égett.)
Ezt azért írtam, hogy a most következő nehogy "magas lóról" hangozzon.
Szóval azt olvastam erről a "gyereken kiborulásról", hogy úgy tudjuk kontrollálni a legjobban, hogy a robbanás előtti tizedmásodpercben feltesszük a kérdést, hogy MI AZ, ami VALÓBAN feldühít, mert nem a GYEREK az.
A te utóbbi esetedben az, hogy "szabotálta a tervet", mármint a sétát. Nálam gyakran van, hogy a pluszmunka miatt vagyok dühös (pl. kiszórt virágföld), vagy az anyagi veszteség zavar (pl. eláztatott méregdrága biomosópor), vagy egy-egy dolog eszmei értéke (kedves könyv lapjának kitépése). Most direkt kisgyerekes példákat mondtam, ezeket inkább tudom "kezelni", de a szőnyegen tört diót-mogyórót, az összefirkált emeletes ágyat vagy pakolás címén mindennek az ágy és polc alá söprését és mindenzek miért-jére a "nem tudom"-ot kevésbé. Pedig kellene, sőt.
És ott vannak a gyerekkel nem kapcsolatos okok is: párkapcsolat, munkahely (ha van), fáradság, stb.
Ami nekem már mindig megy: UTÓLAG megtalálni a dühöm valós okát. Szerintem ez az első (megvalósítható) lépés.
Ja, és nem a düh elfolytásáról beszélek, mert a gyerek azt ugyanúgy megérzi.
Mint ahogy megérzi őszinte szomorúságunkat is, ami dühkitörés esetén nem tud látszani, és az maradandóbb "lecke" számára, mint a szülő kiborulása.
szilvi
2003.12.17 12:09
SZilvi! Köszönöm a válaszodat. Ebben már én is gyakorlott vagyok, utólag rájönni, hogy miért borultam ki. Az okok is hasonlóak, mint amiket te leírtál.
Néha már dühöngés közben is tudom az okokat, de nincs erőm megállítani a folyamatot. Sokkal egyszerűbb a rutin szerint cselekedni, mint változni. Sajnos a változtatás rengeteg energiát igényel, pedig tudom, hogy kéne.
margó
Néha már dühöngés közben is tudom az okokat, de nincs erőm megállítani a folyamatot. Sokkal egyszerűbb a rutin szerint cselekedni, mint változni. Sajnos a változtatás rengeteg energiát igényel, pedig tudom, hogy kéne.
margó
2003.12.31 01:07
Sziasztok lányok!
Végig olvasván a leirtakat,kissé megnyugodott a lelkem,bár ez nem megoldás az adott eseti idegbaj kezelésére!Föleg itt Margó utolso hozzászólása volt az, amivel szinte sajna azonosulni tudok.Fél pillanattal azután miután borul a bili,már tudom hogy igy nem lenne szabad.Több türelem kellene,nálam ez sajnos főként kiabálás szinten tör föl,de volt már olyan hogy tehetetlenségemben földhözcsaptam a cumisüveget!Ez utóbbi pont a tegnap eseménye mivel a pici fiam mindehová hurcibászná!Lassan 2 éves,éppen ideje lenne letenni és nem folyton rágni,de ezt olyan szinten müvelte hogy öltöztetni sem lehetett!Aztán besokalltam egy de.sétához való készülés közben,és durr.-szégyellem magam,és nagyon sajnáltam a meglepődött kis arcát látni,de azóta nem is kéri az üveget.Ma is jön és olvadok ahogy mondja "anya kérek inni pojárból"
Szóval emberek vagyunk,anyák,-és esendőek!Próbálunk a legjobban cselekedni,és közben hibázunk,de ettől szerintem minden más tökéletes a gyermekeimmel kapcsolatban!-és szerintem ezt mindannyian tudjuk!Köszi hogy meghalgattatok!evetke
Végig olvasván a leirtakat,kissé megnyugodott a lelkem,bár ez nem megoldás az adott eseti idegbaj kezelésére!Föleg itt Margó utolso hozzászólása volt az, amivel szinte sajna azonosulni tudok.Fél pillanattal azután miután borul a bili,már tudom hogy igy nem lenne szabad.Több türelem kellene,nálam ez sajnos főként kiabálás szinten tör föl,de volt már olyan hogy tehetetlenségemben földhözcsaptam a cumisüveget!Ez utóbbi pont a tegnap eseménye mivel a pici fiam mindehová hurcibászná!Lassan 2 éves,éppen ideje lenne letenni és nem folyton rágni,de ezt olyan szinten müvelte hogy öltöztetni sem lehetett!Aztán besokalltam egy de.sétához való készülés közben,és durr.-szégyellem magam,és nagyon sajnáltam a meglepődött kis arcát látni,de azóta nem is kéri az üveget.Ma is jön és olvadok ahogy mondja "anya kérek inni pojárból"
Szóval emberek vagyunk,anyák,-és esendőek!Próbálunk a legjobban cselekedni,és közben hibázunk,de ettől szerintem minden más tökéletes a gyermekeimmel kapcsolatban!-és szerintem ezt mindannyian tudjuk!Köszi hogy meghalgattatok!evetke
2004.03.13 22:10
Sziasztok!
Mindenben csatlakozom az előttem szólókhoz! Az én Gergőm is már kb egyéves kora óta igen akaratos, de kedves sorstársak, ne gondoljátok, hogy ez már a dackorszak. Kétéves korára sokkal rosszabb lett!! Sokszor azt gondolom, rosszat teszek neki azzal, hogy jót akarok neki: ugyanis járunk babaklubokba, ahol kortársaival lehet, együtt játszhatnak és mondókákatis tanulnak. Ám ez azzal jár, hogy hetente háromszor időre kell mennünk valahova. Jó ötlet a "sportos vagy a röfis pulcsit akarod felvenni?", én is sokszor használom, de sajnos nem mindig válik be. Ha Gerus nagyon nem akar valamit, akkor hajthatatlan. Pocok más ötletei is tetszenek, pl "na jó, ha nem akarsz öltözni, nem megyünk a babaklubba" vagy a "ha hamar felöltözöl, a kismotorral tudunk menni", de sajnos nem mindig használhatók a fenti ok miatt. Igen ám, de ha ilyenkor azt ráhagyom, és tényleg nem megyünk vagy nem motorral, akkor amiatt van a balhé.
Más pl: nem mindegy, hogy melyik pohárba töltöd neki a "bubuvizet" (=ásványvíz), adjál hozzá szívószálat, és csak az adhatja oda neki, akit arra megkér, ha mástól kapja, képes visszavinni a konyhaasztalra. Ezt mind ráhagyom, csak ne nyafogó hangon adja elő a kéréseit, mert attól felmegy a pumpám, főleg, ha már sokadik órája hallgatom ezt a hangszínt. Ilyenkor mindig elmondom neki (napi kb ezerszer), hogy elég értlemes, és eléggé tud beszélni ahhoz, hogy érthető, normális hangon mondja el, mit kér.
A leginkább egyébként olyankor nem lehet vele bírni, ha fáradt. Azaz minden délután, mert hiába holtfáradt, nem hajlandó aludni. Mesélek, énekelek, megszoptatom (2 1/2 éves!), meglepit ígérek, fenyegetem - semmi nem használ. Délután meg pesze hozzá se lehet szólni. Meg hozzám se, mert kiakadok attól, hogy még fél órám sincs gyerek nélkül, meg el is fáradok, úgyhogy ilyenkorra én is beszámíthatalan vagyok. Legrosszabb a pocsék idő, amikor nem lehet kimenni játszótérre vagy csak úgy, a szabadba, madarakat, fákat, autókat lesni, otthon meg már nem tudunk mit kezdeni magunkkal.
Szörnyű, de én is ki tudok fordulni önmagamból, pedig megretenek attól, amit a kisfiam arcán látok olyankor. Igen, Szilvinek igaza van a tipikus okok felsorolásakor, és mégegyet hozzátennék: az utcai/közlekedési eszközön eljátszott hiszti esetében a vadidegen közbeszólók, akik vagy azzal bosszantják a tehetetlenül vergődő anyukát, hogy segíteni akarnak(mintha én nem tudnék magamon, hát olyankor nem is), vagy azzal, hogy szidnak, amiért ennyire nem tudok bánni a kölkömmel.
Azt hiszem, ilyenkor semmi mást nem érzünk, csak tehetlenséget és félelmet, hogy még ennyit se tudunk megtenni a gyerekünkért (mert ő nem hagyja), akkor mi lesz komoly helyzetekben. Attól tartok, a düh, a dühből elkövetett csapkodás és kiabálás nem használ. Gondolom, Evetke, a Te kisfiad is inkább azért kéri a poharat, mert FÉL a cumit kérni, nem azért, mert BELÁTTA, hogy neki már inkább a pohár való. Szörnyű, hogy a gyerekünket dühünkben épp nem akként az értelmes emberként kezeljük, akinek ismerjük és akivé nevelni akrjuk.
Pocok és Szilvi, a Ti gondolataitokat tartom jó megoldásnak: nagy levegő, és megmondani a gyereknek, hogy "dühös vagyok, amiért pluszmunkát okoztál nekem" vagy "bosszant, hogy elkésünk", és a fenyegetőzésről, zsarolásról leszoktatni magunkat. Amit én még mellőzni szeretnék a magatartásomból, az a megtorlás, pl "te nem teljesítetted, amit kértem tőled, ezért én se teszem meg, amire kérsz". Ezt még a mondat vége előttmeg szoktam bánni, hiszen éppen azzal kellene példálóznom, hogy "tessék, én is megtettem, amire kértél, légyszíves te is teljesítsd, amit kérek" - természetesen az általánosságok (amiket a gyerekek nem értenek), szabadon behelyettesíthetők a konkrét helyzetekkel, pl játékpakolás.
Tök jó látni, hogy más anyuka szernit is a gyereknevelés az önneveléssel kezdődik! Tudtok még valami módszert a saját dühkitörésünk megfékezésére?
Mindenkinek sok sikert kíván sorstársatok: Niki
Mindenben csatlakozom az előttem szólókhoz! Az én Gergőm is már kb egyéves kora óta igen akaratos, de kedves sorstársak, ne gondoljátok, hogy ez már a dackorszak. Kétéves korára sokkal rosszabb lett!! Sokszor azt gondolom, rosszat teszek neki azzal, hogy jót akarok neki: ugyanis járunk babaklubokba, ahol kortársaival lehet, együtt játszhatnak és mondókákatis tanulnak. Ám ez azzal jár, hogy hetente háromszor időre kell mennünk valahova. Jó ötlet a "sportos vagy a röfis pulcsit akarod felvenni?", én is sokszor használom, de sajnos nem mindig válik be. Ha Gerus nagyon nem akar valamit, akkor hajthatatlan. Pocok más ötletei is tetszenek, pl "na jó, ha nem akarsz öltözni, nem megyünk a babaklubba" vagy a "ha hamar felöltözöl, a kismotorral tudunk menni", de sajnos nem mindig használhatók a fenti ok miatt. Igen ám, de ha ilyenkor azt ráhagyom, és tényleg nem megyünk vagy nem motorral, akkor amiatt van a balhé.
Más pl: nem mindegy, hogy melyik pohárba töltöd neki a "bubuvizet" (=ásványvíz), adjál hozzá szívószálat, és csak az adhatja oda neki, akit arra megkér, ha mástól kapja, képes visszavinni a konyhaasztalra. Ezt mind ráhagyom, csak ne nyafogó hangon adja elő a kéréseit, mert attól felmegy a pumpám, főleg, ha már sokadik órája hallgatom ezt a hangszínt. Ilyenkor mindig elmondom neki (napi kb ezerszer), hogy elég értlemes, és eléggé tud beszélni ahhoz, hogy érthető, normális hangon mondja el, mit kér.
A leginkább egyébként olyankor nem lehet vele bírni, ha fáradt. Azaz minden délután, mert hiába holtfáradt, nem hajlandó aludni. Mesélek, énekelek, megszoptatom (2 1/2 éves!), meglepit ígérek, fenyegetem - semmi nem használ. Délután meg pesze hozzá se lehet szólni. Meg hozzám se, mert kiakadok attól, hogy még fél órám sincs gyerek nélkül, meg el is fáradok, úgyhogy ilyenkorra én is beszámíthatalan vagyok. Legrosszabb a pocsék idő, amikor nem lehet kimenni játszótérre vagy csak úgy, a szabadba, madarakat, fákat, autókat lesni, otthon meg már nem tudunk mit kezdeni magunkkal.
Szörnyű, de én is ki tudok fordulni önmagamból, pedig megretenek attól, amit a kisfiam arcán látok olyankor. Igen, Szilvinek igaza van a tipikus okok felsorolásakor, és mégegyet hozzátennék: az utcai/közlekedési eszközön eljátszott hiszti esetében a vadidegen közbeszólók, akik vagy azzal bosszantják a tehetetlenül vergődő anyukát, hogy segíteni akarnak(mintha én nem tudnék magamon, hát olyankor nem is), vagy azzal, hogy szidnak, amiért ennyire nem tudok bánni a kölkömmel.
Azt hiszem, ilyenkor semmi mást nem érzünk, csak tehetlenséget és félelmet, hogy még ennyit se tudunk megtenni a gyerekünkért (mert ő nem hagyja), akkor mi lesz komoly helyzetekben. Attól tartok, a düh, a dühből elkövetett csapkodás és kiabálás nem használ. Gondolom, Evetke, a Te kisfiad is inkább azért kéri a poharat, mert FÉL a cumit kérni, nem azért, mert BELÁTTA, hogy neki már inkább a pohár való. Szörnyű, hogy a gyerekünket dühünkben épp nem akként az értelmes emberként kezeljük, akinek ismerjük és akivé nevelni akrjuk.
Pocok és Szilvi, a Ti gondolataitokat tartom jó megoldásnak: nagy levegő, és megmondani a gyereknek, hogy "dühös vagyok, amiért pluszmunkát okoztál nekem" vagy "bosszant, hogy elkésünk", és a fenyegetőzésről, zsarolásról leszoktatni magunkat. Amit én még mellőzni szeretnék a magatartásomból, az a megtorlás, pl "te nem teljesítetted, amit kértem tőled, ezért én se teszem meg, amire kérsz". Ezt még a mondat vége előttmeg szoktam bánni, hiszen éppen azzal kellene példálóznom, hogy "tessék, én is megtettem, amire kértél, légyszíves te is teljesítsd, amit kérek" - természetesen az általánosságok (amiket a gyerekek nem értenek), szabadon behelyettesíthetők a konkrét helyzetekkel, pl játékpakolás.
Tök jó látni, hogy más anyuka szernit is a gyereknevelés az önneveléssel kezdődik! Tudtok még valami módszert a saját dühkitörésünk megfékezésére?
Mindenkinek sok sikert kíván sorstársatok: Niki
2005.02.20 17:39
Sziasztok!
Én kínomban először jutottam el odáig, hogy segítséget kérjek. Van egy két évet betöltött kisfiam, aki egy tündér. Igen ám, de nem mindig. Itt többetek cikkében is ráismertem a fiamra... Jó tanácsom nekem sincs, hisz azért olvastem el az ötleteket, néhányat kipróbálok. Visszagondolva az elmúlt időszakra, csak azt tudom mondani, hogy semmi sem úgy működik mint ahogy az a nagykönyvben le van írva. Minden gyerek más, minden családi háttér más, minden egyes konfliktus más. Ha sok a befoéyásoló tényező. nem mindig tudsz helyesen dönteni. Én (nem vagyok rá büszke), elég korán elkezdtem nevelni a törpikét, amikor elkezdett rám figyelni. Nagyon sokat beszélek hozzá, de volt úgy, hogy ré kellett csapni hol a fenekére, hol a kezére. Jött olyan időszak amikor ordítanom kelett, hogy egyáltalán tudomásul vegyen. Én hamarabb belefáradtam, de csak ideig óráig volt hatásos. Pár hónapja bölcsis lett. Azóta egyre okosabb és egyre agresszívabb. A nevelőnőknek is köszönhető. Nagyon nem érti amit magyarázok neki, holott már teljesen érthetően beszél, sokmindent megért, de a magyarázataimra nem reagál. Nem kizárt, hogy a családi háttér is befolyásolja, mert az apja külföldön dolgozik, így hónapok óta kettesen élünk, talán én is engedékenyebb vagyok így. A folytonos NEM-ek, az ellenkezések kiborítanak. Mondhatni belefáradtam... Tudom ez a sorsunk... Szóval marad az önkontroll és a türelem, de ez csak akkor működik, ha kipihent vagy.
További ötleteket szívesen elfogadok gyerekneveléssel kapcsolatban...
Mindenkinek csak kitartást tudok kívánni, szerintem megéri..
Én kínomban először jutottam el odáig, hogy segítséget kérjek. Van egy két évet betöltött kisfiam, aki egy tündér. Igen ám, de nem mindig. Itt többetek cikkében is ráismertem a fiamra... Jó tanácsom nekem sincs, hisz azért olvastem el az ötleteket, néhányat kipróbálok. Visszagondolva az elmúlt időszakra, csak azt tudom mondani, hogy semmi sem úgy működik mint ahogy az a nagykönyvben le van írva. Minden gyerek más, minden családi háttér más, minden egyes konfliktus más. Ha sok a befoéyásoló tényező. nem mindig tudsz helyesen dönteni. Én (nem vagyok rá büszke), elég korán elkezdtem nevelni a törpikét, amikor elkezdett rám figyelni. Nagyon sokat beszélek hozzá, de volt úgy, hogy ré kellett csapni hol a fenekére, hol a kezére. Jött olyan időszak amikor ordítanom kelett, hogy egyáltalán tudomásul vegyen. Én hamarabb belefáradtam, de csak ideig óráig volt hatásos. Pár hónapja bölcsis lett. Azóta egyre okosabb és egyre agresszívabb. A nevelőnőknek is köszönhető. Nagyon nem érti amit magyarázok neki, holott már teljesen érthetően beszél, sokmindent megért, de a magyarázataimra nem reagál. Nem kizárt, hogy a családi háttér is befolyásolja, mert az apja külföldön dolgozik, így hónapok óta kettesen élünk, talán én is engedékenyebb vagyok így. A folytonos NEM-ek, az ellenkezések kiborítanak. Mondhatni belefáradtam... Tudom ez a sorsunk... Szóval marad az önkontroll és a türelem, de ez csak akkor működik, ha kipihent vagy.
További ötleteket szívesen elfogadok gyerekneveléssel kapcsolatban...
Mindenkinek csak kitartást tudok kívánni, szerintem megéri..
2005.02.20 19:13
Vicus,
Én is abba a hibába esek, hogy magyarázok neki, hisz már folyékonyan beszél. De nem nagyon működik még ebben a korban Ami jobban menni szokott: leguggolni hozzá és (nyugodtan) megkérni; minél kevesebb kérdést feltenni (egyszerűen elé teszem a kaját ha éhes); minél kevesebb utasítás ("gyere vetkőzni!" helyett "ideje ágyba menni" vagy "anya most megy fel"). Menni szokott, márha van hozzá türelmem és energiám Mert elméletben én is profi vagyok
Mi is kettesben vagyunk, ez maximum annyit befolyásol, hogy kevesebb az energiám mint amikor van velünk még valaki.
És persze, hogy megéri
Én is abba a hibába esek, hogy magyarázok neki, hisz már folyékonyan beszél. De nem nagyon működik még ebben a korban
Ami jobban menni szokott: leguggolni hozzá és (nyugodtan) megkérni; minél kevesebb kérdést feltenni (egyszerűen elé teszem a kaját ha éhes); minél kevesebb utasítás ("gyere vetkőzni!" helyett "ideje ágyba menni" vagy "anya most megy fel"). Menni szokott, márha van hozzá türelmem és energiám Mert elméletben én is profi vagyok Mi is kettesben vagyunk, ez maximum annyit befolyásol, hogy kevesebb az energiám mint amikor van velünk még valaki.
És persze, hogy megéri
2005.06.19 19:38
Sziasztok!
Hisztizik gyermeked? Hiperaktív? Rossz alvó? Gyere és változtasd meg! Csak te vagy képes rá!!
Tudom, hogy furcsán hangzik a bevezető, de nekem és családomnak megváltoztatta az életét!
A lélek hat ki mindenre!
Hiperaktív és nehezen kezelhető gyerekemnek ma már kutya baja! Családunk végre boldog, egészséges és mosolygós! Pedig válni készültem! Mindez gyógyszerek nélkül!
Ha felkeltette érdeklődésed, írj! geri@szabilinux.hu
Anikó
Hisztizik gyermeked? Hiperaktív? Rossz alvó? Gyere és változtasd meg! Csak te vagy képes rá!!
Tudom, hogy furcsán hangzik a bevezető, de nekem és családomnak megváltoztatta az életét!
A lélek hat ki mindenre!
Hiperaktív és nehezen kezelhető gyerekemnek ma már kutya baja! Családunk végre boldog, egészséges és mosolygós! Pedig válni készültem! Mindez gyógyszerek nélkül!
Ha felkeltette érdeklődésed, írj! geri@szabilinux.hu
Anikó
2009.11.15 11:45
Sziasztok!
Ha szeretnétek a gyereknek egy remek mesekönyvcsomagot nyerni, gyorsan ragadjatok billentyűzetet, és írjatok egy Mikulás-történetet - lehet megtörtént is, a családi legendáriumból, esetleg kitalált is.
További információ a Kölökneten:
http://koloknet.hu/949-mindennapi-trtneteink
A könyvcsomagban remek illusztrátorok és írók munkái találhatók meg, ráadásul még odaérhet Télapóig!
Üdv:
Dia
Ha szeretnétek a gyereknek egy remek mesekönyvcsomagot nyerni, gyorsan ragadjatok billentyűzetet, és írjatok egy Mikulás-történetet - lehet megtörtént is, a családi legendáriumból, esetleg kitalált is.
További információ a Kölökneten:
http://koloknet.hu/949-mindennapi-trtneteink
A könyvcsomagban remek illusztrátorok és írók munkái találhatók meg, ráadásul még odaérhet Télapóig!
Üdv:
Dia
Oldal: 1 / 1
Társoldalunk kínálatából
Gyermekpszichológus: "A mesék nem azonnal ható szérumok, hanem élethosszig tartó, immunitást nyújtó rejtett üzenetek"
Egy első osztályt kezdő gyereknek szinte hetek alatt kell elfogadniuk az... »
