Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nagyon jól esik, hogy hiányoltok! Édesek vagytok! :D
Jelentkezem, hogy megvagyok, de irni csak később tudok. Kevés időm van mindenre sajnos. De ha minden lecsendesedik jövök igérem.

Kismamik, leendő anyucik, és friss mamik!
Vigyázzatok magatokra! Gratulálok az ügyeseknek!
Sok puszi mindenkinek!

BUÉK mindenkinek!

Kép
sapé
 
 


Kép Kép
Sziasztok!
Ilona! Az első kép Anna heverője igy néz ki, hálistennek még nem esett lett, pedig forgolódik elég sokat.
Odry! A második kép Neked Annával 35 hetes pocak. Igaz addig még én is hizhatok, de 29 hetes akkorról nincs.
Ilona és Trinky! Első időkben velünk alszik a picurka, aztán egy szobába kerülnek. Anna 10 hétig velünk volt és azóta külön szobában alszik már amikor ott alszik és éjszaka nem kell áthozni.
Kiváncsi vagyok majd hogy lesz az együtt alvás a két gyereknél. Először biztos nehéz lesz, mert ha sir a kicsi lehet Anna is fel fog ébredni. De valahogy át kell majd vészelni.
Ági! Örülök, hogy már otthon vagytok. Majd várunk a képekkel és a szüléstörténettel. Anna hogy fogadta az öcsikét?

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


gyöngyi, jól kitalálták ezt a lécet az ágy szélére, talán jobb mint foteleket odatologatni. Hú, arra én is nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz amikor egy szobába kerülnek a csemeték. Ne felejtsd el ha odajutsz, hogy mesélned kell róla nekem!

odry, na hál istennek, csak helyrerázódik az immunrendszered!

sapé, sapé!! Oh,hát ennyire futotta :( :( . Minden jót kívánok neked!

trinky, hogy te milyen kedves vagy. Meszesedek (talán öregszem :roll: ?), és valami nem oksi a nyakam körül (remélem csak valami kis elváltozás, amit gyógytornával orvosolhatunk), majd febr. 25-én mehetek nyaki MRI-re, amúgy meg sportolni kell, hoghy a gerinc terheléséből az izmok átvegyenek.

mágnes, milyen volt a fogadtatás? Gondolom jó újra otthon, pláne hogy a kis jövevény ilyen frankón viselkedik. Hogy bírod kettővel?

katata, csigaházban rendeződnek a dolgok?

Csók csajok!
bbilona
 
 

 
 

Hoztam a képeket, szüléstörténet talán holnap lesz :)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1231949956.6804.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1231949999.9662.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1231950051.1943.jpg[/img]

[/img] Kép

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, gyönyörűek a gyerekeid! Köszönjük a bájos képeket!
bbilona
 
 


Mágnes! Nagyon jó képek!
Szééép kisgyerek! Nagyon édesek Annával!
Örül neki, ugye? Nem akarja fogni????

Ilonám! nyugodtan beszámolhatsz az összes ízületi problémádról. Szeretünk, szívesen meghallgatunk. csak mesélj magadról.

Mi ma megyünk doktorbácsihoz. Vonattal... Mondtam is Lukácsnak, hogy húúú, mekkora kaland lesz ez neki. Autózni szeret, de a vonat az más.


ESIK A HÓ!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


zel, :D
Jó vonatozást! Vigyázz, minden nagyon csúszik!
Budán kérem havaseső esik.
bbilona
 
 


Mágnes!

Gyönyörűek a gyerkőcök. Bencének milyen nagy tenyere van, igazi férfi!

Ilona!
Megint fáj a hátad? Bocs, de nem tudtam visszaolvasni, ha korábban már leírtad. Mindenesetre jobbulást ha tényleg fáj!

tücsökbogár
 
 


Bence születése:

2009.01.07-én már bent feküdtem a klinikán. A du.-i áramlás vizsgálaton az ügyeletes orvos közölte, hogy a lepény nagyon rossz állapotban van, kérdezte ,az orvosomnak mik a tervei velem. Mikor mondtam a pénteki indítást, azt mondta, nem biztos, hogy ilyen lepénnyel addig várna. Így felhívtam a szabin lévő dokimat, aki intézkedett, és este már a vajúdóban voltam megfigyelésen. Egész éjjel rajtam volt a CTG, a szülést előre hoztuk csütörtökre.
A vajúdóban alig bírtam aludni, folyton jöttek, mentek, szültek, császárost hoztak,én meg egyre jobban féltem, hogy mi vár még rám.. :.. Már kezdett a migrénem előjönni, és meg is ijedtem, hogy így hogy fogok holnap szülni…
Az égiek meghallgattak, és hajnalban átvittek egy szülőszobába, mert kellett a vajúdóban a hely. Itt végre tudtam aludni reggelig.
Reggel 8-kor jött a szülésznőm, hogy akkor lássunk neki, semmi fájás, szűk 2 ujjnyi, burkot repeszt. Nem sikerült, mivel Beni keze a feje tetején volt, a buroksapkánál. Telefonált a dokimnak, aki úton volt, hogy mi legyen. Mivel ilyen pózban nem születhet meg Beni, abban maradtunk, hogy várunk, hátha elveszi a kezét onnan. Ha mégsem, akkor császár lesz. Időközben elfolyt a magzatvíz is, kaptam oxytocint, de semmi fájás nem jött.
Fél 10-kor megérkezett az orvosom, addigra kétszer emeltek az oxy adagomon, fájás pedig sehol sem.. Viszont a jó hír, hogy elvitte a kezecskéjét a fejéről, a feje viszont még nagyon fent volt.!Ekkor ijedtem meg ,hogy biztosan sokáig el fog húzódni a szülés. A méhszáj bő 2 ujjnyi volt, és ahogy megérkezett az orvosom, elkezdődtek a fájások is, rögtön 3 percesek. Így ekkor kijelentette a doki, hogy akkor mostantól szülünk :
Közben megérkezett Apa is, fájásoknál masszírozta a derekam,kértem, hogy akkor ne beszéljen hozzám, ez nagyon jó volt!
Egyáltalán nem éltem meg olyan nehezen a fájásokat, mint Annával, sokkal kevésbé fájt. Minden fájásnál becsuktam a szemem, és elképzeltem, hogy jön lejjebb Beni, és ez nekünk jó! Mondogattuk is Apával, hogy gyere csak gyere! Fájások között rettentően éhes voltam, ott nevettünk, hogy korog a gyomrom :
Apa közölte, hogy délre meglesz Beni, én meg jót nevettem rajta, mondtam is a szülésznőnknek, hogy hallotta mit mond a férjem? Erre ő is közölte, hogy ő is így számolja, délre bizony már babázunk! Na ez erőt adott!
Közben néha leesett Beni szívhangja 100 alá, két ottani orvos be is robogott, és vitatkoztak Margittal (szülésznő), hogy menni kell a műtőbe. Margit rögtön hívta az orvosomat, és nem engedték, hogy bevigyenek, meggyőzték őket, hogy hamar készen vagyunk. Ettől kezdve viszont csak hanyatt fekhettem, hogy a CTG-t folyamatosan figyeljék. Így sokkal rosszabb volt, de még mindig elviselhető.
11-kor jöttek a tolófájások, ezek teljesen mások voltak, mint Annával. Anna születésekor ilyenkor már semmi sem fájt, most ez volt a legrosszabb része a szülésnek. Beni nagy volt, és nem minden fájást tudtam kihasználni, a feje nehezen akart kibújni.Közben a szívhang már 80-ra esett. Féltem, arra gondoltam 2 nyomás között, hogy mostmár műtőbe sem tudnak vinni, ha gond van, mert itt van a szülőcsatornában. Hiába próbáltam nyomni, akkor sem haladt a fiam előre. Az orvosom mellettem egy széken állt, nyomta felülről Benit, a szülésznőm lent várta, Apa tolta a fejem, tartotta az oxigént, én pedig próbáltam nyomni.Félig kint volt már a feje, de megszűnt a fájás.Margit közölte, hogy egy jó nyomással készen lehetnénk, közben hallottam, hogy a szívhang lassul, úgyhogy összeszedtem magam, és fájás nélkül nyomni kezdtem, aminek meg lett a hatása, és Bence 11 óra 31 perckor megérkezett 3500 grammal és 55 cm-rel. :
Utólag kiderült, hogy az én kisfiam arccal fölfelé érkezett a világra, ezért fájt annyira, és ezért jött olyan nehezen a fejecskéje át a szülőcsatornán.
Bebugyolálták, a gyakornok dokik fényképeket csináltak rólunk, és Apánál máris megnyugodott :
4 napig voltunk a kórházban, 3. napon besárgult, így tartós szolibérletet váltott, 16 órát volt kék fény alatt, az arcát teljesen tönkre tették, de itthon helyre hoztuk szerencsére :

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, biztosan nagyon fárasztó és egyben aggasztó is lehetett kicsit ez a szülés, de gyönyörűséges dolog amit leírtál. Ügyesek voltatok!
bbilona
 
 


Agi!

Sok szeretettel gratulalunk nagyon ügyesek voltatok gyonyoru kepek es nagyon meghato tortenet! :P

Boriskam,

Nagyon szomoruan olvastam a törtenteket nagyon sajnalom! :( Utolagosan nagyon sok boldogsagot kivanok pici lanyodnak szülinapja alkalmabol!

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Gyongyi,

Csodas pocak es az agyiko is nagyon szep! :P

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Néhány kép Csabikámról:

Nagyon laza vagyok:
Kép

Anya a hátamra tett, de én azért is hasra fordulok:
Kép

Kertész nacim van, mint a nagyoknak:
Kép

tücsökbogár
 
 


Tücsök! nagyon édes a kisgyerek! Tudnám összepuszilni azt a kis csibészt! Jóképű kis pasi!

Neeeem vonatoztunk! Apa felhívott, hogy letisztították az utakat és mehetünk autóval. Így kocsikáztunk a doktorbácsihoz.
Nagyon meg volt velünk elégedve. Azt mondta szépen gyarapszik a gyermek, és a méhszáj is zárt, jók vagyunk!!!

Mágnes! Köszi a történetet..
Az a fontos, hogy már minden rendben, otthon vagytok!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


tücsökbogár, ez a kiskrapek tündémaszat! És már forog is! Igazán remek kis kölyök eszem a szívét!

zel, :D
bbilona
 
 


Sziasztok!
Ági! Nagyon édi Bence baba. Jól megszenvedtetek szülés közben, de a fő hogy minden jól végződött és már otthon lehettek.
Tücsökbogár! Csabi is nagyon édi!
Lányok én azt hittem az éjjel hogy ennyi volt a terhesség és megszülök. Annyira fájt baloldalon lenn a hasam hogy szörnyű. Párom hozott nekem be gyógyszert. Nem tudom, hogy elfeküdtem-e vagy a gyerkőc nyomott valamit, de utána is alig aludtam valamit, mert mindenhogy rossz. Zsibbadt a lábam a gyerek mocorgott sehogy nem volt jó. Már azt vártam/figyeltem hogy mikor folyik el a magzatviz.
Most meg valahogy le kéne menni gyógyszertárba mert magnéziumot kell vennem. Pénteken megyünk dokihoz remélem minden rendben lesz.
Vigyázzatok magatokra!

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Gyöngyi!
Nem tudsz korábban beszélni az orvosoddal? Biztos ami biztos.
Ja, és nem biztos hogy most gyógyszertárba kellene menni, inkább feküdj már amennyit Anna hagy. Nincs valaki, aki tud segíteni és elmegy helyetted?
Vigyázz magadra!

tücsökbogár
 
 


Sziasztok!

Gyöngyi! Jobban vagy már? Próbálj meg pihenni!!!
Tényleg nincs egy mama a környéken, aki kicsit bevállalná Annát?

Ilonám! Jobban vagy ízületileg?

Többiek? Merre jártok???

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


gyöngyi, még a gondolatát is hessegesd el a szülésnek! Még nem lehet, 2 hónap türelmet kell kérned a lakódtól, sőt parancsold meg neki, ne vicceskedjen már!

zel, jaj dehogy.., pedig már a gyógyszert is abba kellett hagyjam. és bár most épp nem zsibbad a karom, de a nyakam be van állva rendesen.. majd febr. 25-én mehetek nyakvizsgálatra, addig vágom a centit :wink:
Örülök, hogy jól vagytok! Babakocsi ügyben született döntés?
bbilona
 
 


Gyöngyi:
így én is voltam ,csak én a 39. héten. A szülésznőt is felhívtam, lefürödtem, hogy megyünk, de azt mondta, ezek nem vajúdási tünetek. Aztán 2 nap múlva a dokinak is mondtam, és azt mondta, hogy helyezkedik a gyerek, és elnyomott egy ideget, vagy szervet, ezért volt olyan fájdalmam...
Rendben lesz minden!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Köszike lányok a nyugtatásokat.
Beszéltem a dokival és emlitettem neki. Azt mondta, hogy pihenjek és péntek megnézzük, hogy mi van. De azt is mondta, hogy az időjárástól is lehet.
Ebéd után aludtam Annával egy kicsit, de a lábam nagyon elzsibbad egy idő után és alig tudok megfordulni.
Voltunk gyógyszertárban is. Egy darabig jó volt, de utána alig tudtam már lépni. Tök lassan kellett mennem.
Ági! Anna hogy viselkedik Bencével?
Ilona! Ha jól értelmezem meszesedésed van neked is?
Nekem is évek óta meszes a nyakcsigolyám és elég sokat fáj a nyakam (szinte mozditani is alig tudom) és a karom is zsibbad. És az az érdekes, hogy egész terhességem alatt egyáltalán nem fáj sem a fejem sem a nyakam.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Anna egy tündér :) Féltem nagyon,hogy fogadja majd Benit, de nagyon pozitívan jött le a dolog. Tegnap pl. reggeli után sírt Beni. Én bementem kezet mosni a fürdőbe, addig Anna bement a szobába, felemelte a rácsvédőt, és simogatta az öccse kezét, mondta, hogy nyugi :)
Segyt etetni, ha cumisüvegezni kell, fejni is ,ő nyomja a kart (én meg csillagokat látok :) ), pelusozásnál ott áll és nézi, közben mondja, hogy aranyos :)
Valamennyire nála is lecsapódik a változás, nem féltékenykedésben nyilvánul meg, hanem türelmetlenebb, nyűgösebb most :) De ez legyen a legkevesebb :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, aranyos lehet a kis hercegnő, ahogy anyáskodik a tesó felett. Reméljük marad is a jó viszony! :wink:
Amúgy minden ok? Tej van elég, hízik rendesen,jól alszik?
Ti is magatok mellé tettétek a csöppet éjszakára, és Cacának külön szobája van?
Amúgy meg szerintem a tesók sokat veszekszenek, verekszenek, csak a szülők elfelejtik, hogy gyerekként ők is ugyanazt csinálták. Talán nem kell annyira megijedni, ha a nagy szeretetbe egy kis harc is be- becsúszik.

gyöngyi, remélem jobban vagy már és a kisember már jobb helyre feküdt!
Tényleg neked is van ilyen vacakságod :shock: ? A meszesedés miatt lehet? Hurrá, azon nem lehet segíteni, jaj de örülök! :x
Zöldkagyló kapszulát mondott a doki, azt kell szedjem a meszesedésre. Amúgy pazar a helyzet, ugyanis uszodabérletünk van, márpedig ha van akkor menni kell (amúgy is kell az orvos szerint, az izmokat erősíteni), de félig béna karral igen nehéz és szó mi szó fájdalmas, no és milyen mókás látvány lehet! :roll: :wink:

katata, nincs hideg a csigaházban?

sapé, ugye rendeződnek a dolgaitok és lehet, hogy azóta már P2 a leleted? Ágota, hogy van, milyen az új helyen?

dita, hamarosan szoríthatunk?

domo, trinky, boriska, reni???
bbilona
 
 


Lányok, Ilonkám,

csigaház megvan még, mostanában nincs túl hideg benne. Az elmúlt két ciklusom 22 napos volt, így a káosz még megvan. Ha ebben a hónapban is ez lesz, akkor rákérdezek a dokinál, hogy most mi van... :?
Még nem tudom, ha megjönne rendes időben, akkor elindulunk-e megint. Majd akkor kitalálom. Most még mindig nem érzek erőt a folytatáshoz. :roll: Addigra?? Ki tudja??

Mágnes,
hatalmas gratula a kislegényhez. Tündéri együtt a két manó!!!!
katata
 
 


katata, jaj mit is mondjak vígasztalót neked! :) Jól felborították a hormonrendszeredet! Sokat gondolok rád, hogy fátylat tudj borítani a sok fájdalomra és megtaláld az utadat.
Ezerszer ölellek.
bbilona
 
 


Sziasztok lányok,

Katám, ez még simán lehet a gyógyszerek mellékhatása. Remélem most már kiürül annyira, hogy beállnak a dolgok. Úgy örülök, hogy benéztél, sokat gondoltam rád.

Ilonkám, őrület ez a meszesedés ilyen fiatalon. Az úszás tényleg jót tehet, de ha fájdalmas, akkor inkább ne csináld. Az durva, hogy nincs rá kezelési mód. Néha olyan fejlettnek tűnik a világ, más esetekben meg középkor. .....

Gyöngyi, remélem már jobban vagy. Csak pislogok, hogy te is meszesedsz......

Mágnes, olyan édesek a tesók a képen. És Beni már majdnem 2 hetes :) :) Telik az idő. Nagyon izgalmas lehetett a szülés, főleg a vége. Jó, hogy erős voltál.

Tücsi, Csabika tündéri. Az első képen olyan, mintha meccset nézne. Igazi férfi.

Boriskám mi van veled? Reni????Jucmuc, te sem írtál magadról....

KépKép
trinky
 
 


trinky, te sem írtál magadról... :wink:
Hogy vagytok? Suli? Babaszoba? Babakocsi?
bbilona
 
 


Ilona!
Ha Gyöngyinek a terhesség sikeresen tünetmentesíti a meszesedését, akkor ez a legjobb gyógymód. Remélem, hogy hamarosan neked is javulni fog a helyzet, ha másért nem is, akkor majd a pocaklakó első jótette lesz anyukája felé.

Kata!
Örülök, hogy végre hallunk rólad. Hiányzol ám!!! Pihenj rá még egy kicsit a következőre!

tücsökbogár
 
 


Mágnes, nagyon édes Bence a képeken, és hát amelyiken együtt vannak :lol:

Tücsökbogár, Csabi is nagyon cuki, és mekkorát nőtt!

Trinky, Zel: ti hogy vagytok?

én még mindig nagyon jól viselem, bár egyre nagyobbak vagyunk. Rakok friss képeket is. MIndjárt itt a 36. hét (addig dolgozok), és járhatok hetente CTG-re! Kicsit már elkezdtem izgulni...

Ilona, meszesedés? hajlam kérdése, hogy ilyen fiatalon?
(nem is akarsz menni a BMC környékére mostanában? tudom, csak én erőltetem...)

Kata, jól megkavart ez a túlstimu. Örülök, hogy benéztél, jó lenne, ha gyakrabban jönnél megint.

Györgyi, elmúltak a görcsök?

Kép
domo
 
 


és a fotók:

Kép Kép

Kép
domo
 
 


Sziasztok!
Köszönöm kérdéseitek. Azt nem mondhatom, hogy jól vagyok, mert bal oldalt a hasam folyamatosan érzem, hogy fájdogál, szúr. A gyerkőc pedig folyamatosan jön-megy ide-oda és kinyomja magát.
Már várom a pénteket, hogy doki mit mond. De félek is, nehogy befektessen, inkább itthon pihenek majd ami Anna mellett nehéz lesz. De valahogy megoldjuk.
Ági! Boldog Névnapot!!
Domo! Szép a pocakod! Mennyit hiztál?
Ami a meszesedést illeti ez nekem már sok-sok éve megvan. Jártam fizikoterápiára, tornára de azok is csak addig használtak. Sokat fáj a fejem. Régen anyu maszirozta aztán pedig a párom, de igazán semmi nem használ.
Igen a terhességek alatt egyáltalán nem fáj sem a nyakam sem a fejem. De utána visszajön megint.

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Kép
30+1 hetes pocak (mai)

Kép
Kép
bgyöngyi
 
 


Hú micsoda pocakok várják itt az ember lányát reggel!
Nagyon szép lakok.

domo, le a kalappal jól bírod! :wink: Még csak most kezdesz izgulni? Bőrönd útrakész? Babaszoba rendben?
A BMC-t most hanyagoljuk, tudom telik az idő, de én úgy érzem, hogy nekünk spontán babánk lesz.

gyöngyi, sajnálom hogy nem vagy jobban, Milyen jó is lenne, ha tudnánk valami okossággal segíteni neked! Meszesedés ügyben, meg meglátjuk nekem mit tanácsol majd a doki, de ha lesz valami tuti ötlete, akkor elmesélem.

Szép napot lányok!
bbilona
 
 


Sziasztok!

Gyöngyi! Pihenj sokat. De ha kell, inkább feküdj be kicsit a kórházba, nehogy baja legyen a picinek, vagy neked.. Cuki pocika!!!!

Domo! Már én is elkezdtem izgulni. Na, azon, hogy elkészülünk-e mindennel.. Meddig leszünk 2 in 1..
Milyen hosszú a hajad! De szép a pocid!

Ilonám! Úgy látom, mint meszes nyanyák összejöttünk páran. Nekem is van 3 csigolyám, ami disztálisan elkezdte a meszesedét 22 éves koromban.. Nagyon tetszik, a pozitív hozzáállásod a spontán babához! Eeez az!

Egész kedvet kaptam én is.. a fotózáshoz. A pocakképek tükörben készültek. Bocs. De látszik! :lol:

Kép

Kép

A nappali, amivel tartoztam...
Kép

Kép

Néhány új szerzemény Lukács ruhatárából
Kép

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


zel, húúúúúúú ekkora pocakot, oda sem merek nézni, nekem ez már félelmetesen nagy. Emlékszel tamarannáéra, attól is sokkot kaptam, na a tied is hasonlít már :shock: :D ! És még mennyi időtők van! :wink: Nagyon szép a nappalitok!
bbilona
 
 


Sziasztok!

Nagyon szép pocakok vannak itten..... nekem még nincs olyan nagy és nem is szép, így én ezt most kihagynám :wink:
Hála, eddig jól vagyunk, bár Dávid megint taknyos egy kicsit, de ebben az időben szinte minden gyermek.
Nagyon várom már a jobb időt. Voltam a genetikai uh.-on és minden rendben van. Kicsit kisebb méretekkel rendelkezik Bálint, mint A Dávid ennyi idős pocaklakóként.
Jó baba, sokat nem mocorog, de még van időnk....

Zel!
Szép a nappali s a cserépkályha! Mi is szeretnénk az idén csináltatni, mert jó lenne azzal fűteni. Nálatok is az egész lakást felfűti? A tv állvány Ytongból van, Jól látom? Nekünk a nappali egyik fala, szintén hasonló kialakításra vár,de még az is odébb van.

Mágnes!
Boldog névnapot! jó olvasni, hogy Anna nem vette nehezen a tesó érkezését. Jók a képek is és Bence szép baba, mint a nővére. Furi lehet, vagy annyi a dolog, hogy fel sem fogod még?

Ilona!
Hogy vagy? Drukkolok a spontán hónaphoz!!!

Odry

Kép

Kép
odry
 
 


Sokkot kaptáááál? :D
Mindenki azt mondja, milyen nagy.. Én nem t'om. 103 centi a derékbőségem, darázsderék, fészekkel! :lol:
Mindig csak azt vettem észre, hogy egyre több krém kell a tenyerembe, ha bekenem a pockot!
Tamarnak ikrek laktak benn!!! Lukács egyedül van!

Neked is lesz nemsokára ilyen szép nagy pocid!!!

Babakocsi? Eddig az ésszerűség, majd utána nekem az esztétika is egy Pierre Carden-t diktál. Kedden láttam egy bababoltban és minden van hozzá. Feléért az ilyen felszereltségű kocsiknak. Nagyon szép, kék, meg világoskék. Nagy, bolygó kerekű, van hozzá merev mózes, sportülő, ami dönthető támlás, a hordozó, táska,kosár esővédő, szúnyoghaló. Az összes részét rá lehet a vázra pattintani. Mindez 75-ért. Aztán láttam egy Graco-t is, ugyanezt tudta, csak textilmózessel adják, 30-cal drágábban. És most azt hiszem, 30 ezer nem kis pénz... Főleg, ha zsebben marad! :lol: Ha minden terv szerint megy, apa jövő héten itthon lesz szabin és akkor el is megyünk a kocsiért. Bár azt mondta,a döntés az enyém, ő majd csak tologatni akarja a fiát, de azért szeretném, ha ő is látná őket, hátha valami más szempont még eszébe jut..

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Hű! Valahogy lemaradt az üzim elejéről a sziasztok, és mindent Ilonámnak írtam... :lol:

Odry! nem ytong, sima tégla bepucolva, lefestve. ÉÉÉÉÉN terveztem, apa és apu építették! Ne aggódj, megnő a picike! Mocorogni meg bőven ráér. ( Lukács éppen csuklik....)
A kályha majdnem az egész lakást befűti! Nem hittem, hogy ennyire jó dolog.

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


odry, na én azt nem hiszem, biztosan a te pocakod is gyönyörűséges, mégha nem is ilyen óriási, mint a lányoké.
Fiatalúrnak gyors gyógyulást!
Igazán remek hír, hogy minden rendben, megnőni meg ráér még odabent!
Köszi megvagyok, és én is már nagyon várom azt a spontán babát.

zel, te nem változol! Humorherold hozzád képest Kismiska :D .
Na végre, megvan a babakocsi, és hú tök jó áron!
Tudom, hogy tamarnak kettő volt benne, de ő is pont ilyen kis vékonyka volt, és elől meg az az órisi "dudor".
Na jó vásárlást, és jó hétvégét!
bbilona
 
 


örültök :?: :?: először is, végre van netem meg egy lepttopot is kaptam így bármikor írhatok nektek úúújjjééé :!: :!: :twisted: :twisted:

mindenkinek köszi a vígasztalást, már túlvagyok mindenen, nem is gondolok rá :lol:

mágnes, hát megsirattam a beszámolódat :!: teljesen átéreztem minden szót. és őszintén: nagyon szupi voltál és persze a kislegény is :!: asszem örültél nagyon amikor előbújt végre a kicsi fiacskátok :shock: nagyon szép a fotókon, köszi a képeket annyira jó érzés ilyen törékenyen látni őket,olyan nagyon édes!!! puszika

zel te tényleg egy csúcsfej vagy, a humorod... és a nappalitok is olyan jó hangulatú lett, a cserépkályha a dísze!! na és a pockód..., na az nem semmmmmmmmi!!!!!!!asszem nekem a 37. héten sem volt ekkora!!!! szupi helye van Lukácsnak :lol: készülődsz már lélekben a szülésre és arra amikor otthon lesztek LukáccsaL?

jucmuc,köszi!! de írhatnál te is magatokról!!! Lujzikánk most próbálkozik a felállással, de nem sok sikerrel....Davide miket alkot?

pandi ez a jány!!!! igazán a kis büszkeséged Dóri!!! olyan fejlett pedig két hónappal fiatalabb Lujzinál, valahogy ő olyan kis 'hejjjj ráérünk arra még" - remélem azért elkezd járni hamarosan :wink:

odry, azért rakhatnál te is pocakképet!!! nagyon tetszik a Bálint név!! és persze, nől majd még ő is, csuhhéjjj :lol:

sapé, tegyél Ágotáról képet,olyan szép kislány!!!

mindenkinek puszika

Kép
Kép
piciboris
 
 


domo azért neked sem semmi a pockód!!!! gratula!!!+hiányoltam a fejecskédet!!!

gyöngyike, te nem is híztál ugye?

reninek puszi

Kép
Kép
piciboris
 
 


Zel!
Ügyi vagy! Én is hasonlót szeretnék, de az teljes falfelületre és könyves, tv, cd, dvd és sorolhatnám, hogy miknek kell a hely. A párom tar tőle egy kicsit, mert én is azt mondtam majd ő, meg a haverja megcsinálják. Na ez nálunk még odébb van... a kandalló kell a következő télre.

Ilona!
Aranyos vagy, hogy meg előlegezed a szép pocakot, de a 2 babámmal nem olyan.... sajnos, rajtam maradt a súly és még meg is ereszkedett a hasam és már nől is megint..... érti :lol: Azért majd teszek, ha jobban kerekedek kifelé!

Boris!
Mi van veletek? Belaktátok már a lakást? lánykád miket csinál? Örülök, hogy túl vagy a dolgon. Sokat segít, hogy már van egy gyermek4 én is féltem, hogy elveszítem, hisz pici mellett nem sokat pihiztem, meg még dolgoztam is.... és éreztem ha úgy lenne, akkor majd máskor és hát a Dávid ott van.... fura ezt mondani, de így van.

Odry

Kép

Kép
odry
 
 


Nah csajok megvolt az első hármasban töltött napunk. Lehetett volna rosszabb is :) Na de tényleg nem panaszkodhatom, szerencsére jól ment minden, leszámítva, hogy Annámmal 3-kor jutottunk el az ebédig, bár ő szívesen kihagyta volna teljesen.. Olyan rossz evő lett.... :cry:
Stafétaalvás volt délután, amíg Beni aludt, Annával játszottam, csitítgattam, amikor anna ment aludni, Benivel bújtam össze, hogy ne ébressze nővérét... :lol:

zel:
hihetetlen mennyit nőtt Lukácslak a legutóbbi kép óta! :)
Na és a nappalitok gyönyörűséges!

odry:
pedig tőled is várnánk képek pocakról. Enyém aztán gázos volt, mégis tettem fel :)

boriska:
jó, hogy van net, és örülök, hogy jól vagy!! :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


odry, nagyon jót írtál nekem. azt hiszem nekem is Lujzi segített...olyan sok szeretetet adtam neki akkor és persze most is de amikor elment a baba nagyon sokat szeretgettem...
de ne már, ennyire ne becsüld le magad, tuti, hogy helyes kismami vagy :!: :!:
lujzi inkább mászik, próbálja néha felhúzni magát, de még magától nem állt fel..

Kép
Kép
piciboris
 
 


boriska:
Ne aggódj, anna 18 hónaposan indult el, Borka sincs elkésve :)
A te lányod is olyan típus, mint az enyém: ráérős, de ha elkezd valamit, akkor nagyon gyorsan beletanul :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, hát remélem, hogy azért idejében mindent behoz :wink: és nem is írtad még, hogy milyen kétgyermekes anyukának lenni? milyen érzés? nagyon jó? vagy még fura kicsit? és milyen újból ilyen törékeny kicsike édes babut fogni?

Kép
Kép
piciboris
 
 


Kép Kép Kép

Kép
Kép
piciboris
 
 


Boriska:
Tündéri a csajszi :) Az a mosolygós kép..:)
hogy milyen? egyenlőre nagyon furcsa...:) Nehéz egyensúlyt találni, hogy egyikőjüket se helyezzem túlzottan előtérbe, könnyen át lehet lendülni a ló másik oldalára...:) Beni után olyan fura nnát felemelni, tisztába tenni:) De nagyon jó érzés, pláne, ha belegondolok, hogy nemsokára együtt fognak majd rosszalkodni :)

jöttem én is pár képpel...:)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1232744037.4352.jpg[/img] lányom sétálni készül...

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1232744092.9444.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1232744150.0112.jpg[/img] kedvenc mostanim Annáról:)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, én is szeretem a mosolygósat :lol: köszi :!:
jajj, olyan fura lehet, ..Lujzi mellett egy kicsi törékeny babóka, de amit írtál, hogy hamarosan majd együtt rosszalkodnak, az szupi lesz :lol: :lol:
Anna annyira szép! olyan bájosak a vonásai, Lujzit néha fiúnak nézik, már szeretném, ha hosszú haja lenne..
Beninek meg olyan kisimult az arca, és olyan fiús :wink:

Kép
Kép
piciboris
 
 


Halihó,

Boriskám, de jó, hogy itt vagy!!! Aki Borkát fiúnak nézi, az vegyen fel szemüveget. Nyugi hamarosan futhatsz utána, addig meg élvezd ki, hogy nem kell annyit rohangálni. Semmiről sincs elkésve. Nem szabad hasonlítgatnod másik babához. Ő ilyen kis tüneményes. Látom az ősnő benne van, a kis diadém nagyon jól áll neki. :lol: :lol:

Zel, Domo, Gyöngyi, szépek a pocik. Majd teszek én is, csak nőt csinálok magamból.

Zel, szuper a kályha, gondolom jó szolgálatot tett a múltkori hidegben.

Mágnes, nagyon szépek a gyerkőcök. Beni teljesen kisimult, és már mennyire fiús a kis arca. :D Azért nem semmi lehet beletanulni a kétgyerkőcös létbe.

Ilonkám, én is hiszek abban, hogy jön a spontán bébi hozzátok. A próféta beszéljen belőlem.

Mi jól vagyunk, növünk, csak növünk és növünk. Mondtam apjuknak, hogy ha egyszer a durranást hall, akkor az én voltam, mert néha úgy érzem szétpukkan a hasam. Lotti péntek óta egyre nagyobbakat dörömböl, aminek nagyon örülök.
A hátam néha nagyon fáj, főleg egy ponton, és az a gond, hogy alvás közben is. Egyedül hanyatt fekvésben bírok aludni. Megkérdeztem amúgy a dokit is a hanyattfekvésről. Azt mondta, hogy semmi gond nem lesz, nyugodjak meg. Úgyis meg fogok fordulni, ha nem érzem jónak. Amúgy meg én leszek rosszul először, a babának semmi baja nem lesz. :shock: Na mindegy azért vigyázok, de önkéntelenül is mindig a hátamon találom magam. :oops: :oops:

KépKép
trinky
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?