2009.01.05 16:16
Szerző: oroszági
Szüléstörténetem
2008. december 16. reggel 5 órakor keltünk, reggeliztünk, Gyuri megborotvált, hogy a kórházban ne kelljen, jókat röhögtünk közben, mert a nagy hasamtól azt sem tudtam hogyan terpesszek a kádszélén hogy hozzámférjen. Meg is vágott egy picit, de mondtam nem gond lesz ott még nagyobb vágás is. Háromnegyed 7-re értünk be az ambulanciára, doki még sehol, várunk. 7 körül megérkezik Spánik, bemegyünk megvizsgál. Bő 2 ujjnyira nyitva vagyok. Hurrá!!! Még 2 ujj és nyomhatok!!! Felveszi az adataimat és felmegyünk a szülészetre ahol várni kell szülőszobára. Gyuri a PSP-t nyomkodja én nézelődök, van ott egy labda ráülök, de ott se jobb. Egy nő hangosan nagyokat nyög én meg már annyira félek, hogy elsírom magamat, Gyuri próbál vigasztalni. Találkozom a szülésznőmmel és végre bemehetünk a szobámba. Még takarítják, az ágy alatt is vér van ami eléggé felkavar, mi lesz itt?!?! Mészárszék?!?!
Át kell öltöznöm hálóingbe majd bekötik a kanült a ball kézfejembe. Eléggé kényelmetlen de lesz ez még rosszabb is. Lefolyik egy adag antibiotikum ami a strepto miatt kell, utána átmegyünk az előkészítőbe ahol beöntést kapok. Nem rossz érzés, lefolyik az egész üveg víz. Közben a szülésznővel, Julcsival beszélgetünk, hogy nem is kell akkor borotválni mert egész jól sikerült
Wc-zek, közben felhívom anyámat, hogy épp hol tartunk és számolgatjuk, hogy kb. 3-ra kint is kell lennie a babának.
Vissza a szobámba, letusolok, addig Gyuri kiment a közértbe, mire végzek itt is van.
Felraknak CTG-re majd 10 körül Spánik burkot repeszt. Elég hosszú vékony tűt vesz elő, kérdezem rögtön, hogy mire számítsak, persze nem fog fájni. Amint kiszúrja meleg víz folydogálni kezd, nem kell félni egész szülész alatt folyni fog, van belőle bőven.
Fájások semmi, bár a gép jelez vmit, de én nem érzem. Járkálok, labdázok, picit kezd fájni. 11:30 körül bekötik az oxitocint, kezdődik a móka. Közben Spánik behoz egy párt akik megakarják nézni a szülőszobát, már megijedtem, hogy engem akarnak nézegetni.
Fájások semmi extra, emelik az oxi szintjét. Na ez már ér vmit. Kezdenek 10 majd 5 perces fájások lenni amik kb 20 másodpercig tartanak, Gyuri nézi a gépen és szól mikor jön és mennyi volt. Telik az idő én meg nem tágulok, a szülésznő a rövid ujjaival próbál vizsgálni hát csillagokat látok tőle annyira fáj. Barbi is megérkezik hozzám, addigra 3 percesek vannak és fél percig tartanak, nézi az óráját és számoljuk a fájásokat, amik 2 percessé változnak már.
Telnek az órák, de semmi változás. Közben elromlik a CTG papírkinyomó része és behívják a szerelőt, hogy csinálja meg. Én ott vajúdok ezek meg szerelik azt a szart. A többi szobában potyognak ki a gyerekek, mikor megint vki akkorát szenved és ordít, hogy Barbi nem bírja és inkább hazamegy. Gyurival szenvedünk tovább. Kapok egy méhszájtágító injekciót, persze az sem használ.
Beindulnak az egyperces fájások amik 40 másodpercig tartanak, na itt már Gyuri is lerakja a PSP-t és simogatja a fejemet. Julcsi kérdezi kell-e EDA, mondom még nem, mire ő, hogy egy hős vagyok ha ezt így bírom. Így is gondolom, mert Gyuri mindig piszkál, hogy nyámnyila vagyok, csak hogy ő eddig nem tudta, hogy a nagy, szenvedős fájdalmat jobban bírom, mint amikor belerúgok a kislábujjammal vmibe. Nem viccből élvezem a küzdősportokat amikor majd szét szakadsz úgy hajtanak és utána mozdulni sem tudsz az izomláztól.
Délután 5 órától 6-ig tartanak az egypercesek, úgy megy az idő.
Kérdezem, hogy akkor most ha kérek EDÁ-t segít-e a táguláshoz, de inkább hívják a fődokit, hogy ennyi idő eltelt és 3 ujjnyira nyíltam csak ki. Inkább nem szenvedtetnek tovább, császár lesz. Spánik elmegy, 2 perc és jön. Addig az oxi még mindig folyik, kérem Gyurit hogy kapcsoltassa ki mert tök fölöslegesen folyik. Spánik eltűnt, 10 perc múlva jött. Átöltöztetnek kórházi hálóingbe, jön egy srác aki áttesz hordágyra. Tolnak a műtőbe, bámulom közben a plafont, azt se tudom mi vár rám. Áttesznek a műtőasztalra, levetkőztetnek tök meztelenre és addigra annyira félek, hogy sírok és remegek. Rengeteg ember, én meztelenül, az anesztes a hátamat vizsgálja a spinális érzéstelenítéshez, közben a műtőssráchoz kell bújni és ő próbál vigasztalni.
Anesztes mondja, hogy túl izmos a hátam, nehezen talál megfelelő helyet. Na több se kell nekem, most fognak lebénítani. Olyan speckón csinálta a dolgát, hogy semmit sem éreztem belőle. Gyorsan feküdjek le azt mondják, vmit piszkálnak a kanüllel, én remegek és sírdogálok továbbra is. Lassan kezdem nem érezni a lábaimat, hideg érzés fog el. Gyorsan felhúznak egy paravánt elém.
Érzem ahogy fertőtlenítik a hasamat, vmi nem stimmel még érzek!!!! Nem jó vmi haló!!! Eszembe jut pár film amikor a pácienset rosszul altatták el és végig érzett mindent annak ellenére, hogy aludt. Velem is biztos ez történik és én most és itt fogok meghalni. Sosem féltem ennyire. Az anesztes rátesz az arcomra egy oxigén maszkot, hátha meg se tudok majd szólalni. Közben elkezdik felvágni a hasam és ő végig ott van a fejemnél és mondja mi fog történni, ne ijedjek meg, mert valóban olyan mintha éreznék, de fájdalmat nem fogok. Mikor érzem, hogy a gyomromat odébb nyomják akkor veszik ki a babát. Csak erre tudok koncentrálni. Jobbra fordítom a fejemet, de senki sincs az üveg mögött, pedig annyira jól esett volna ha látom Gyurit, de hát ő meg ehhez nyámnyila.
Nyomják a gyomrot picit később már szólnak is hogy nézzek fel mert a paravánon át megmutatták a buksiját, tiszta vér és nagyon mérges fejet vág. Kiviszik közben hallom, hogy kezd nyikorogni. Picit nyugodtabb vagyok. Beszélgetnek a dokik majd meglepődnek, hogy hát itt két lepény van?!?! Én vagyok a nap szenzációja. Lassan raknak össze, legalább is majd megveszek már, hogy mikor lesz már vége, kezeim továbbra is remegnek. Iszonyatosan idegesítő, hogy nem érzek semmit a lábaimból. Aztán meglátom Gyurit a fal mögött, be van öltözve csodaszép zöld ruciba, ott vigyorog én meg nagyon mérges leszek rá hirtelen, hogy végig egyedül voltam. Vmit mond de nem értem aztán hozzák be a babát és mondják, hogy 4400gr! Mennyi kérdezem? Most már értem mit vigyorgott Gyuri. Odahozzák, megszagolom, nézegetem, megpuszilom, nagyon fura érzés, hogy ő volt bennem, még nem érzem magaménak. Aztán megint elviszik, engem meg váratnak továbbra is, hogy folyjon az infúzió.
Később jön a műtőssrác és áttornázzuk magamat a hordágyra, visszavisz a szülőszobámba. Gyuri már ott babázik, mutogatja nekem. Anyáék is bejöhetnek. Megköszönjük a szülésznőnek az egész napi pesztrálást és az anesztesnek is adunk pénzt, hogy jól szúrt meg! Megvárják, míg összepakolunk, majd az utolsó nekem fenntartott ágyhoz tolnak a gyerekágyas osztályra. Hosszú folyosókon át tolnak, a hasam kezd fájni, pláne olyan a látogatófolyósón a burkolás, mintha macskakövön zötykölődnék, pont frissen műtötteknek való. Betolnak a szobába, ketten már vannak rajtam kívül az ágyakon. Áttesznek nagynehezen a helyemre, a katéteres zacsi meg az infúziós össze vissza esik, kérdezem a srácot, hogy meghíztam mióta letolt vagy mi van? Próbálok segíteni neki. Gyuri kipakolja a fürdős cuccomat, almalevet majd elmegy. Nem tudok aludni, a fejemet meg sem merem mozdítani, sms-ezek. Éjfél körül érzem már, hogy van lábujjam. Többször bejön a nővér, vérnyomást mér, 150-es, nem is csoda. Kapok még egy adag infúziót, abban már van fájdalomcsillapító is.
Innen már egy másik történet, most ennyire futotta időmből!