sziasztok
Berni, jól látod, sajnos Magyarországon állandósult a pesszimista hangulat, olyant is láttam, hogy testvér testvérnek ment neki, csak azért, mert eltérő politikai nézeteket vallottak. Sajnos otthon most már nem azt számít, hogy milyen a tudásod, mit teszel le az asztalra: szintén láttam profi szakembereket, akiket azért távolítottak el a helyükről, mert politikailag nem oda tartoztak, mint az aktuális városvezetés.... Nagyon szomorú, hogy a politika ennyire meghatározóvá vált az emberek mindennapi életében. Az örök pesszimizmust nem a magyar mentalitás számlájára írnám, azt hiszem mindenki belefáradt a mindennapos harcba a talponmaradásért... Otthon az a fogalom, hogy "egy átlagos család havi megtakarítása" szóba se jöhet, senkit nem ismerek, aki képes lenne a havi kifizetni valók után félretenni (sőt, legtöbb esetben fizetni se minden számlát!). Az utolsó fél évben (akkorra már eladtuk a házunkat) egy három szobás lakást béreltünk otthon. Csak a gázszámlája (távfűtéses lakás volt, mivel nem értettem az ilyenekhez, soha nem éltem távfűtéses lakásban, sőt igazából lakásban sem
havi 40 ezer forint volt (nyári hónapokban 20 ezer!!!!). És akkor még hol van a villany, vízdíj (lakás lévén közösköltség), tévé (ne adj ég luxusként internet...). Mindez a XXI. századi Magyarországon, ahol a minimálbér 68 ezer (ha jól tudom, most emelik valami 72 köré) forint bruttó!! Sőt, mindez Keszthelyen, ahol azért az átlagbérek jóval a pesti alatt vannak... Persze már nem írtam, hogy esetleg autó, nem írtam, hogy teszem fel két iskoláskorú gyerek, ami szintén iszonyat pénzeket emészt fel... Szóval nem csoda, hogy az emberek szörnyen kimerültek, elfáradtak, csalódottak otthon....
Más: lányok, tegnap 10 évet öregedtem
, szörnyű dolog történt. Marcikával az emeleten pakolódtunk Petykó szobájában.... pár másodperc alatt zajlott le minden... Marci hirtelen odarohant az ajtóhoz, KILINCCSEL kinyitotta.. hiába rohantam utána, nem értem utol, már csak azt láttam, hogy a lépcső felé rohan.. tudtam, hogy le fog zuhanni
Aztán már csak az esés hangját hallottam és mire odarohantam már lent feküdt a lépcső aljában, és sírt.. rohantam... óvatosan mozdítottam, láttam, hogy csont- és egyéb sérülés nincs.. végignéztem rajta mindent, semmi... Attól aggódtam, hogy a buksiját belül megsérthette. Azonnal hívtam Gábort, hogy jöjjön, nagy baj van, kórház... Mire hazaért, Marci olyan volt, mint máskor, rohangált, rötyögött, lépcsőt akart mászni.. egész nap figyeltük, semmi.... Képzeljétek, egy hatalmas esést (nagyon meredek lépcső és 14 fokból áll) egy karcolás-, lila folt-, buksisérülés nélkül megúszott. Most már látom, hogy vannak csodák, biztos vagyok benne, hogy az őrangyalkája ott volt mellette és ő vigyázott rá. Éjjel alig aludtam valamit, tudom, hogy hajszál választott el minket (és egy óvó kéz valahonnan) a tragédiától; borzalmasan haragszom magamra, hogy hogy lehettem ilyen figyelmetlen, rám van bízva ez a pinduri kis baba és nem vigyáztam rá rendesen
. Mindenesetre délután mentünk és megvettük a biztonsági rácsot a lépcsőhöz....
Azóta még inkább érzem, hogy ajándék minden másodperc, amit a gyerkőceimmel tölthetek.
Megyek is, mert ébredezik...