Újra itt... Barátok közt
Ágikám!
Azt tudod-e, hogy nagggggyon hiányolunk ám Téged
Remélem, majd lesz olyan, amikor gyakrabban tudsz jönni...
Együttlakás: hát, egyetértek veletek, de sajnos, mi patt helyzetben voltunk anno. Ugyanis az én fizum iszonyú kevés volt a bíróságon (23.000,- 10 éve)
Bár, emiatt nem nekem kellen pirulnom
A lényeg, hogy anyagilag sem az albérlet, sem a lakásvétel nem ment volna. Még hitelre sem. Így belementünk aba, hogy külön konyha, külön fürdő, külön minden, de egy ház. Mert anyagilag ez az egy volt akkor kivitelezhető. És kezdetben jó is volt. Aztán amikor kevés lett a hely, muszáj volt ráépíteni. És akkor is azért nem újba mentünk, mert a ráépítést is csak úgy bírtuk el, hogy hitelt kellett felvenni + az összes spórolt pénzünket belefeccölni + Apa csinált mindent. De még így is több millióba került, hát még, ha költözni kellett volna. Szóval kényszerből, de ez a megoldás tűnt a legjobbnak.
Jó oldala is van persze, mint mindennek, és én igyekszem megtalálni ezt a jó oldalát, hogy jobb kedvem legyen: Anyu csak karnyújtásnyira, gyerekeket bármikor rá tudom bízni Anyura, ha kell. Az más tészta, hogy ezzel sosem élek vissza, és ritkaság számba megy, ha elmegyek valahová, és Anyunak kell bébiszitterkedni. De jó tudni, hogy van segítség, ha kell
Amúgy meg, ahogy nőnek a gyerekek, szerintem úgy fogunk egyre jobban elkülönülni, mert amég kicsik, mindig valamiért majd jönnek-mennek, hívják a Mamit-Papit. Így nagy az átjáróház.
Na, Apa bejött, megyek, csinálok neki finom vacsit a drágának
Ja, Lilut jól fogadták a napköziben
Kaptunk is tőle valamit! Majd holnap megmutizom, hogy mit!
Véda