Na sziasztok megint!
Bocsi, hogy eltűntem, de etettem, fürödtünk, ettem, és most megint itt vagyok.
Fogalmam sincs, ki van egyben és ki van kettőben, de aki túlvan rajta gratula nekik, aki meg nem kitartást, tudom milyen a türelmetlenség.
Na túlvagyunk az első fürdetésen, állati "élvezte". De ez van sajna, muszáj lesz, mert olyanokat fog továbbra is rotyogni, mint eddig, hát nem lesz az a törlőkendőmennyiség, ami nekünk elég lesz!
Szóval az elmúlt 10 nap eseményei:
Ugye szombaton bekerültem a kórházba. Borzasztó rossz volt, senkit nem ismer az ember, ráadásul rögtön éjszakára... fú nagyon kivoltam.
Semmit nem aludtam, hajnali 3-kor végre sikerült elszunyálni, mikor is arra riadtam fel, hogy jó reggelt hoztam a hőmérőt... uff, 5 óra múlt pár perccel... és ez így ment minden áldott nap... erről ennyit beküldenek, hogy pihenjek, meg nyugot körülmények között legyek, erre...
A hét unalmas volt, de sikerült összebarátkozni a csajokkal, így már nem volt olyan rossz.
Aztán 5-én reggel felküldtek ott-re... hát azt sem tudtam mi az... Szóval rákötöttek a gépre, aztán beadták az infúziót, és vártunk... A gép a 70-es fájást mutatta én meg néztem, hogy mi van, semmit nem érzek... (egyébként is tök hülyén éreztem magam, mert mindenki mondogatta, hogy itt meg ott fáj ennyi és ennyi percenként, én meg komolyan mondom, semmit nem éreztem soha, egy összehúzodást vagy ilyesmit sem olyan igazán ütőset, nem).
Megviszgáltak, és közölték, hogy a hétvégén én nem szülök, majd hétfőn jön a következő indítás...
Nehezen de beletörödve feküdtem le, hogy még egy hétvégét itt kell tölteni...
Szombat reggel 4-kor kimentem pisilni, de azt hittem meghalok mire kiérek..., olyan görcseim voltak, hogy csillagokat láttam. De folyamatos erős görcsök, nem szakasos... szinte biztos voltam benne, hogy ezek nem szülési fájdalmak voltak.
Fél nyolckor már nem bírtam tovább és szóltam, hogy nagyon fájok. Felküldek megint gépre, ahol mutatott fájásokat, de a 10-et nem érte el... Dani meg olyan zaklatott volt, hogy azt hittem a köldökömöm mászik ki...
Innentől felgyorsultak az események.... a baba szívverése folyamatosan 180 és 190 között volt, én meg belázasodtam. A főorvos (akit hadd említsek meg itt, mert szó szerint megmentett minket, Dr. Baráth Károly, örök hála neki) leküldött uh-ra, ahol kiderült, hogy a baba ráfeküdt a jobb vesémre, amit teljesen elzárt. Annyira tele volt, hogy a műtét utáni 6 órában majdnem 2 liter pisi jött le...
Aztán vissza a szülőszobára, ahol eldöntötték, hogy irány az urológia..., kettő katétert kaptam (!), nem kívánom senkinek, mert nem túl kellemes élmény... (hozzáteszem az egyik még mindig bennem van és valszínűleg, pár hétig még viselhetem...)
A főorvos még az urológián eldöntötte, hogy azonnal kiveszi a babát, mert komoly lehet a baj. Ez volt fél 1-kor. A páromnak csak annyit tudtam telefonálni, hogy indulj, mert mindjárt műtenek.
A következő fél órában előkészítettek a műtéthez, aztán 13:34-kor kiemelték a babát, akiből egy kis lila talpacskát láttam... elvitték, megnézték, és mosdták, hogy semmi baja..., na itt elsírtam magam, a mütős csaj törölgette a könnyeimet... Aztán bejött egy másik hölgy és mondta, hogy tisztára olyan haja van, mint az apukájának (én nem tudtam, hogy mikorra ért oda a párom, de azt mondta, hogy odaért, beöltöztették, és pont akkor vitték ki a babát) szóval a lényeg, hogy ott volt és láthatta...
Összevartak, áttoltak a gyerekágy részlegre, ahová már bejöhetett egy kicsit a párom is. Könnyek csillogtak a szemében és csak annyit tudott mondani, hogy olyan gyönyörű... és valóban az volt, szép sima bőr, és azt is mondták, hogy előbb is megszülethette volna nyugodtan... (csak hát valaki nem nagyon akart)
A többi nap már szinte elrepült ahhoz az egy héthez képest!
Szerencsére semmi baja nem lett Daninak, kapott antibiotikumot de csak megelőzés végett. Nekem még szednem kell, de nem baj, a lényeg, hogy vele minden rendben.
Azért sajnálom, hogy nem sikerült természetes úton megszülni, de a kis csoda kárpótol mindenért.
The End