2008.11.24 21:21
2008.11.25 17:20
2008.11.25 17:51
2008.11.26 09:12
2008.11.26 11:28
2008.11.26 20:33
[quote="nicolca"] írta:nicolcaÉn is ledöbbentem, hisz nem gondoltam volna, hogy Pocaklakó 3770 g!!! És külön kihangsúlyozta a doki,hogy inkább nagyobb, mert ez csak becsült súly.
2008.11.27 06:34
[quote="nicolca"]K írta:nicolcaöszi Dóri! De én már minden miatt cefetül aggódom. Kellemetlen, mert egyik Anya sem "hisztizett" ennyit, hogy már szeretne túl lenni rajt - vagy legalábbis nem írta senki.
2008.11.27 08:32
2008.11.27 09:04
2008.11.27 09:26
2008.11.27 09:46
2008.11.27 13:31
[quote]m írta:ondván, rengeteg dolgot kell még elintéznem, meg a következő 20 év úgyis a gyerekekről szól, másrészt viszont kezd már elég lenni ebből a partravetett bálna érzésből
[quote]. írta:..Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy „ez úgyis az ő életük” és nem éreznek semmit?
A 20-as éveimben járva egy korház folyosóján állva vártam, hogy orvosok néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem, "Mikortól nem aggódunk?" A nővér azt válaszolta,
"Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott.
A harmincas éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé. A tanár mintha a gondolataimban olvasna mondta, "Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat." Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.
A negyvenes éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól ezt hallottam, "Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak." Az édesanyám csöndesen mosolygott.
50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énemből. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk.
Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre sűrűbben ismételt kérdése,
"Haloványnak látszol. Rendben vagy?
Hívj, amint hazaérsz. Rossz a hangulatod?"
Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték? Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát? Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely a magasrendű élőlénnyé tesz minket?
Az egyik gyermekem az utóbbi időkben aggódva esett nekem, hogy, "Hol jártál? 3 napja hívlak és nem vetted fel. Aggódtam."
Boldogan mosolyogtam. Megkapta a fáklyát!!!!
2008.11.27 14:29
2008.11.27 16:22
2008.11.29 15:51
2008.11.29 22:39
[quote]2 írta: MAGZAT BESZÉLGET AZ ANYJA HASÁBAN:
• Mondd Te hiszel a születés utáni életben?
• Persze! A születés után jön az ÉLET. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik…
• Lárifári… Születés után nincs semmi. Onnan még senki sem tért vissza. S különben is, hogy nézne ki?
• Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak… S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.
• Ez már végképp ostobaság!!! Járni nem lehet. S hogy szájjal enni?? Nevetséges – hát nem látod a köldökzsinórt? Ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid…
• Igen de szerintem, valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
• Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér és kész!!!
• Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk!!
• A MAMA??!!?? Te hiszel a Mamában??!!??
• Igen Én hiszek!
• Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
• Nem mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony neki köszönhetjük, hogy vagyunk!
• Na most már hagyjál békén, ezzel az ostobasággal jó!? Majd akkor hiszem a Mamát ha látom!!
• Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni óvó kezét. Tudod Én, tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet csak ezután vár ránk!!!!!!!
2008.12.03 13:50
2008.12.03 18:07
2008.12.03 21:03
2008.12.03 23:25