Sziasztok,
Zsófi,
és anyósod ezt miért tűri el? Nem kéne a párodnak anyósoddal is leülni, hogy nagyon veszélyes lehet, ha nem áll a sarkára, és hagyja, hogy más rendelkezzen minden vagyona felett, mintha gyerek lenne?
Én meg köszi a tanácsokat, hát igyekszem a sarkamra állni, csak alkalom is kell hozzá, mert egyébként szemtől pofába nagyon mézesmázas tud ám lenni anyós, csak néha jön ki belőle, meg inkább másoktól szoktam visszahallani, azt sem direktben, csak rájövök, hogy honnan fúj a szél.
Párom szegény, úgy érzem, kicsit őrlődik. Ő is látja, hogy nagyon gáz tud lenni az anyja, de anyós nem tud közénk állni, mert a párom hozzám ragaszkodik. Csak hát ő sem úgy reagál, hogy beszóljon az anyjának, inkább elkerüli, amikor csak tudja, már alig jár át.
Múltkor, mikor én nem voltam ott, mondta a páromnak, hogy hétvégén menjen át, mert jönnek a nagybátyjáék és az unokatestvérei, majd hozzá tette, hogy nekem nem muszáj mennem, de a párom feltétlen legyen ott, mert ez családi esemény. - persze az utolsó pillanatban szólt, az a hétvége nekünk már foglalt volt (mint az összes többi, az építkezés miatt), de mondtam a páromnak, hogy ezek után én egyrészt nem mennék, másrészt meg igazán az a pillanat lett volna, mikor számonkéri rajta, mit mondott. Végülis anyósom ugyanazon a jogon a család tagja, mint én, hozzáment a férjem apjához, én meg a férjemhez. -
Végül nem merte a párom megtenni, hogy nem megy át, és engem is magával vitt (nagyon vicces volt, egész nap a telkünkön építkeztünk, hót koszosak voltunk), engem azért vitt, mert ezzel akarta jelezni, hogy hozzá tartozok, de szerintem ez anyósnak úgyse jött át, és ott az egész rokonság előtt én sem akartam jelenetet rendezni, hogy én nem is vagyok hivatalos tudtommal, mert én nem vagyok a család tagja.
Szerintem akkor nagy esélyt szalasztottunk el a helyzet "tisztázására".
Ha ugyanis abban a pillanatban nem szólnak neki még melegében, mikor ilyen állatságot mond, utána persze nem lehet visszatérni rá, mert teljes amnéziát kap, és ő bizony ilyet nem mondott soha...
Sajnos nagyon nem akarom őket összeugrasztani, hiszen mégiscsak anya és fiú, és mondom, a házasságunk stabil. De mondogatom neki ősz óta, hogy a karácsonyt egész rövidre kéne fogni náluk, semmi evészet, majd én főzök kettőnknek (illetve most már négyünknek
- szinte még fel se fogtam...) - És úgy tűnik, a férjem is támogatja az elképezelést, remélem, lesz elég bátorsága is hozzá, hogy végigvigye.
A méhen kívüli terhességről meg a rákszűrésről is felesleges kioktatni, mert ő maga is orvos, mondjuk ennek fényében különösen gáz, amit összehordott nekem. Nyilván ő is tudja, hogy nem volt igaza, és inkább őt jellemezte a viselkedése, mint engem, és azt hiszem, ezt ő is érzi, és most ezt akarja kompenzálni azzal, hogy (nem kis kárörömmel) terjeszti mindenfelé, hogy nekem nem is lehet gyerekem. Ennek hatására a lesajnálás odaáig megy, hogy nem akarták nekünk elmondani, hogy a férjem unokatestvére gyereket vár. Nem tudom, mit gondoltak, hogy ha meglátjuk Esztert egy gyerekkel, akkor mit hazudnak, hogy örökbe fogadta vagy épp csak bébiszitterkedik...? Komolyan, olyan gyerekesek.
Bocsi, hogy ennyire hosszú lettem, legközelebb visszafogom magam...
Zsuzsi