Én is itt vagyok, bár csak olvasni jöttem, mert a kisasszony elaludt, gondoltam, gyorsan ledőlök vele én is.
De nem tudom megállni szó nélkül...
Jucikám, most biztos azt gondolod, Eszterrel összebeszéltünk, de hidd el, szó sincs erről.
Az való igaz, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk sokmindenben, és van, hogy bizonyos dolgokban nem értünk egyet. De így van ez rendjén, ami nem tetszik, azt megbeszéljük, megvitatjuk, és így nincsenek sérelmek.
Erről szól a barátság.
Én hiszem, hogy egy kapcsolat nem attól mély, egy barátság nem attól igazi, hogyha elhallgatunk dolgokat - főleg ha arról volt szó, hogy most őszintén beszéljük meg a sérelmeket - hanem ha jól kibeszéljük, és végre így nem marad tüske az emberben.
Hittem, ha kijön belőlünk, akkor tovább tudunk lépni, mint megannyi másik helyzetben.
Szerintem meglepő volna, ha egy barátságban, főleg, ami több embert köt össze - nem kettőt - soha nem volna konfliktus. Ugyanez érthető egy házasságra, szerelemre. Ott is előfordulnak viták, ami teljesen rendjén van. És milyen jó is utána megbékélni, összeölelkezni?
Véleményem szerint sokkal rosszabb elengedni dolgokat a fülünk mellett, mint hogy jól kibeszélni azt.
Én is csak azért mertem reagálni az esztergomi talira, mivel szóba hoztad, és gondoltam, ha már őszintén szeretted volna tisztába tenni a dolgokat, én is megteszem. Eszem ágában sem volt, hogy ezzel megbántalak! Azt gondoltam, végre én is elmondhatom, ami a szívemet nyomja. Mert tudod, hogy menni nem tudtam, de itt nem is rólam volt/van szó.
Hanem kimondatlanul és kiíratlanul is voltak olyan lányok, akiknek ugyancsak rosszul esett, de inkább elhallgatják érzéseiket, mintsem, hogy konfliktust okozzanak.
Én bízom benne, hogy nem vagyok azért rosszabb ember, mert nyíltan leírtam az érzéseim.
Az meg hogy a hátad mögött történt... tudod miért? Pont ezért!!! Mert én is féltem tőle, hogy megsértelek. És nem akartam! Soha elő nem hoztam volna, ha nem jön szóba ez a bizonyos tali témája, és hogy nem tudtunk menni...
Persze most nem tudom, sajnáljam-e vagy ne, hogy előhozakodtam a dologgal. Én bíztam benne, hogy tisztába tudjuk tenni a dolgokat, és továbblépünk.
Tudod, hogy - a fene egye meg - én is nyíltabb lettem mióta a manócska megszületett - néha nem túl jó ez, ezt tudom - ezért gondoltam, mindenképp meg fogom említeni, ha szóba kerül.
De soha egyetlen szóval sem bántottalak volna, és senki mást sem áll szándékomban.
Mint ahogy én is írtam már korábban, nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk ugyanúgy az élet dolgairól, nem neveljük ugyanúgy a gyermekeinket, de ez így van rendjén. Ezt el kell fogadnunk, mert az élet ilyen.
Hányan vannak itt köztünk, akik például nem értenek egyet azzal, hogy a lányom nem hagyom sírni éjszaka, aztán meg jövök panaszkodni, mert nem alszom. De eddig még sosem hánytorgattátok az orrom alá, pedig biztos többeteknek néha már a bögyében volt. (És gondolom, hogy a hátam mögött többször meg is említettétek.)
És tudod mit mondok? Ha bárki kifakadt volna rám emiatt, lehet, hogy rosszul esett volna, de nem fordítanék hátat a topiknak, hisz tudom, hogy azért jegyezné meg valaki, mert az értésemre akarja adni, hogy "Titi, térj már észhez!". Az illető nem hiszem, hogy azért tenné ezt, mert nem szeretne... a fene egye meg Juci, olyan sok időt töltöttünk el itt együtt, hogy így van ez rendjén. Vannak sérelmek, amiket helyre kell tenni, de nem megszakítani ezt a kapcsolatot.
Én akkor lennék meglepve, ha nem volnának. Mert az jelentené azt, hogy elveszett az a bizonyos dolog.
Egy tény! Mindenkinek több dolga/problémája lett menetközben, hisz itt cseperednek a lurkók, emiatt kicsit valóban lazább lett az a bizonyos kötelék, de nem gondolnám, hogy elveszett valami.
Lassan 3 éves kapcsolat köt minket össze, ahol teljesen természetes, hogy vannak konfliktusok.
Jucikám, nem Te vagy az egyetlen valóban, akinek akadnak sérelmei, ilyen áron, szerintem akkor abba is hagyhatnánk a topik folytatását.
De én például szívesen emlékszem vissza szinte mindenre. Sőt!!! Soha életemben nem éreztem még így a törődést, szeretetet, mint amikor Te és Erzsike főztetek/sütöttetek nekünk egy halom kajcsit, mikor kijöttem a kórházból. Ezt soha nem felejtem el!
Na jó, abbahagyom, mert órákat tudnék regélni, és akkor sem jutnék a végére, miért is szeretem a topikunkat.
Véleményem szerint egy jó kis össznépi tali kellene nekünk, ami nem 2 órát tartana, hanem egy egész napot, ahol tényleg mindenki részt tudna venni, és jól ki lehetne beszélni mindent, lehetne lelkizni. Vagy ugye ott voltak azok a jó kis fagyizós talik... ahol nem voltak lurkók, és tudtunk beszélgetni. (Mert én rémes anya vagyok, ha ott a lányom, lefagyok, nem tudok kommunikálni, erre már rájöttem, annyira figyelek rá.)
Jucikám, egy szó, mint száz, rémesen érzem magam, amiért így döntöttél, és mivel oszlopos tagja vagy a topiknak, természetes, hogy nem lesz minden a régi nélküled.
Sajnálom, hogy erre az elhatározásra jutottál, mert tudom, hogy ennek a döntésnek az egyik okozója én vagyok.
Én még mindig amondó vagyok, inkább fájjon sokmindent, de a hiány annál elviselhetetlenebb.
Na, menetközben eltelt az alvásidőm.