Sziasztok Lyánykák!
Szabad így kibeszélni a hátam mögött????
Köszönöm mindenkinek, hogy a szívén viseli a sorsomat, írtóra rendesek vagytok............. csak ismételni tudom magamat, ami tegnap kijött belőlem, hogy baromira örülök, hogy idetévedtem erre a fórumra idén január 21-én!
Akkor hallottam először, hogy az inszemináció lesz a köv. lépés a meddőségi kezelésemben, és ennek néztem utána.
Annyira örültem amikor bejött a topicotok, és talán pont aznap volt táblicsek is. Itt állt fehéren - feketén, (de lehet, hogy lilán!
) hogy Szilvának ikrek elsőre, Boninak és Bettykének elsőre, Vikinek ugyan 4.-re, de sikerült..... és én olyan boldog voltam, hogy van segítség. Még most is hiszem. Én nem látom annyira sötéten a dolgot, mint Linácska. Én nem gondolok olyat, hogy nekem nem lehet babám, sőt, nagyon is hiszem hogy lesz, csak NAGYON TÜRELMETLEN VAGYOK!!!!
Sajnos mindennel így vagyok, és ez már elég rég megy!
Idegesített is rendesen sokáig, hogy ezt a kérdést nem tudom irányítani.
Ahogy Zsuzska is írja, vannak megválaszolatlan kérdések.
Talán tényleg mindennek megvan a maga miértje, és alapvetően nem akarnak nekünk rosszat odafent, épp hogy megvédenek.
Anyukám beszélt erről a minap, történt ugyanis, hogy az unokahugimnak úgy alakult a terhessége, hogy a kisbaba beteg lett és nem tudták megmenteni, előrehaladott terhesség volt, tehát halottan bár, de meg kellett szülnie a babát!
A srác sok évvel volt idősebb nála, nem is igazán szeretett volna babát.... lényeg az, hogy most már úgy van vele, talán jobb is, hogy így történt, mert annak a kapcsolatnak nem lett volna jó vége. A srác alkoholista, beteg. Az unokahúgom jöhetett volna gyerekkel a karján minden nélkül vissza a szülői házba ahol rajta kívül még 5 felnőtt és egy gyerek lakik, így is elég bajuk van....
Anya azt mondta, hogy a nővérem (aki meghalt) odafentről meg akarta védeni a Brigit ettől a nagy csalódástól, és attól, hogy az egész életét elrontsa egy ilyen ember mellett, és inkább magához vette a kisbabáját, hogy ne kösse magát hozzá a gyerekkel.
Nem tudom, mennyire lehet igaz, vagy mennyire lehet hinni ezekben a dolgokban, de azt elhiszem, hogy valóban mindennek meg van valahol a miértje! Dolgok nem történnek csak úgy!
Én hittem, sőt hiszek abban, hogy orvosi segítséggel előbb - utóbb sikerülni fog. Hittem a spontánban is, de ennyi év után már kételkedem, hogy így sikerülhet. Szeretnék végigmenni az úton, mert úgy érzem, már így is sok időt vesztegettem el a jószerencsére vagy a csodára várva, tehát nem akarom feladni a meddőségi kezelést. Amig bírom anyagilag addig csinálom!
Ahogy ti, és a környezetem is látja, én is úgy látom, egyszerűen nem tudom elképzelni magam egy kisbaba nélkül akire rázúdíthatom a hatalmas szeretetet ami bennem van!
Próbálok türelmesebb lenni, de olykor nagyon nehéz, de hát ezt nektek nem is kell magyaráznom, hiszen ti mindannyian már túlestetek hasonlókon.............
Nemsokára nem kell már vígasztalnotok, és erőt önteni belém, mert majd velem örülhettek........... nagyon várom a pillanatot amikor bejelenthetem nektek, és ország-világnak, hogy DITULI BÉBI BOGYÓJA MEGFOGANT!