Köszi!
Az a baj, hogy nem vagyok valami fegyelmezett, és ha valami fizikai kellemetlenség ér, akkor eléggé képtelen vagyok távlatokban gondolkodni, kizárólag az lebeg a szemem előtt, hogy hogy tudnám elkerülni vagy megszüntetni azt, ami fáj vagy rossz. Nagyon durva fájdalom-fóbiám van (ezért is lesz császárom), de félek, hogy ennek ellenére is tuskó leszek a személyzettel, ha hozzám akarnak nyúlni. A dokimat már úgy-ahogy megszoktam, előre elmondtam neki, hogy mi a helyzet, de nem tarthatok hosszas előadást az összes nővérnek minden percben (és nem is lepődnék meg, ha egyáltalán nem érdekelné őket).
Ha fájdalom ér, akkor a lehető legkomolyabban úgy érzem, hogy én most inkább azonnal meg akarok halni, de ezt nem bírom ki. Így hiába mondják, hogy a baba érdekei, mert ilyen helyzetben azt se hiszem, hogy hatna. Ha nekem valami fáj, akkor olyanná válok, mint egy állat