Gabi! Én miközben toltak a műtőbe kaptam savmegkötőt fecskendőbe amit meg kellett innom. Nem is öklendeztem és csaszi után sem jött a gyomorsavam fel a torkomban, mint az előző altatásos csaszim után.
Snoopy! Végül spinállal csasziztak, beírom neked ide, hogy történt. Mégegyszer köszi a válaszokat.
SZÜLETÉSTÖRTÉNET
2004.09.13. Délelőtt. Bevásárlás, posta, bank majd hazajöttem. Ebédelni már nem akartam, mert fájdogált a hasam. Gondoltam, hogy megint csak jóslófájások, de elég gyakran jöttek és nem múltak. A harántfekvés miatt mindenképpen császármetszésre készültem, ezért ideális volt, hogy reggel 8-kor ettem utoljára. 4-re kellett volna bemennem a kórházba CTG-re, de fél 3-kor szóltam a páromnak, hogy most aztán indulás. A kocsiban kezdtem el nézni az órát, és akkor jöttem rá, hogy 10 perc alatt 5 fájásom volt. Alig vártam, hogy beérjünk a kórházba. Közben felhívtam a szülésznőm, aki várt volna 4-re, hogy egy órával korábban jövünk, mert kétperces fájásaim vannak. Ő szólt a dokimnak, aki szintén a kórházban volt ultrahangozni a kismamákat. Így nem kellett senkire várnunk. Felraktak a CTG-re, ami gyönyörű hegyeket rajzolt. Bejött a főorvos és ránézett, majd közölte: ez teljesen egyértelmű készítsenek elő a császárhoz. Fél füllel hallottam, hogy 1/4 5-kor várnak minket a műtőben. Bea bekötötte az infúziót, amitől kicsit enyhültek a fájások. Tegyem hozzá csöppet sem bántam. A katétertől nem kaptam röhögőgörcsöt, de nem volt olyan szörnyű. Némi fazonigazítás és már csak várnom kellett. Közben anyukám és a párom is bejött még pár szóra. Akkor már kellőképpen be voltam rezelve és ezt láttam anyum és a párom arcán is, akik persze folyamatosan bíztattak, minden rendben lesz. Nem voltak túl meggyőzőek, de mit tehettem volna, hát hittem nekik
Megérkezett a műtősfiú, akit inkább neveznék bácsinak. De a nagyobb problémám az volt vele, hogy durván 60kg lehetett. Igazán küldhettek volna egy bodysabb fickót értem. Hát hogy fog ez elbírni??? -gondoltam magamban, de persze nem mertem hangosan véleményt nyilvánítani. Közölte, hogy ő bizony át tud tenni az ágyra, de akkor össze kell hajtogasson.
Jajjjjjj. Inkább átmászom egyedül. Ekkora pocakkal már csak ne csináljon belőlem galacsint.
A műtőbe érve a számhoz tettek egy 10 ml fecskendőt, hogy igyam meg, ami benne van. Savlekötő, mondták, és én engedelmeskedtem. Egyrészt, mert szomjas voltam, másrészt, mert még emlékszem az előző császárom után a gyomorsav okozta borzalmaimra. Úgy megittam, mintha valami finom koktélt kaptam volna. Meg is jegyezték, hogy semmi fintor? De hát ez rossz ízű. Aztán átmásztam a műtőben lévő ágyra. Valamiért nem emlékeztem, hogy pont olyan, mint a nőgyógyászati vizsgáló szék. Előrehajoltam és kértem az anesztest, ha lehet elsőre találja el a spinált, mert a múltkori 5 sikertelen próbálkozás után elaltattak, aminek most nem örültem volna. A kislányomnak, aki a "B" magzat, túl sok altató került volna a szervezetébe. Az anesztes egy fiatal és nagyon kedves srác volt. Megnyugtatott, hogy márpedig sikerülni fog elsőre. És tényleg a következő pillanatban már bizsergett a lábujjam és nem telt el 5 másodperc már döntöttek is hanyatt, nehogy elájuljak. Annyira gyorsan hatott az érzéstelenítő, hogy magam is meglepődtem. Bekenték a pocakom fertőtlenítővel. Szerintem az a mennyiség amit rám elhasználtak legalább 5 másik anyukára elég lett volna.
Letakartak egy zöld lepellel aminek az egyik oldala papírból a másik műanyagból volt. A császármetszés helyén volt egy lyuk, ott fértek hozzám. A másik felét paravánként az arcom elé emelték. Az anesztes csipkedte a vállam, hogy érzem-e, majd a derekam magasságában is próbálkozott, de ott már csak tudtam, hogy hozzámér, de nem éreztem. Kicsit alacsonyra került a fejem és túl magasra feljött az érzéstelenítő. Akkor megemelték, és mindjárt jobban kaptam levegőt. Közben folyamatosan mérték a vérnyomásom és félpercenként kérdezgették, hogy érzem magam, minden rendben van – e? Aztán az anesztes fiú megkérdezte éreztem-e valamit? Mondtam neki, hogy nem, miért? Mire azt válaszolta, hogy csak azért mert most vágták át a bőrét. Most fejezze be válaszoltam neki, mert ha tovább részletezi én menten elájulok, pedig eddig még soha életemben. Utána már csak pár perc telt el amikor ismét megszólalt, most emelik ki a kisfiút. Szép nagy ahhoz képest, hogy ikrek Hihetetlen érzés elmondani nem tudom, mit gondoltam akkor. Majd elvitték és 2 perc múlva hallottam, hogy itt a kislány is, úristen mennyivel nagyobb. Mindkettőnek kitisztították az orrát és hallottam, ahogy felsírnak. Majd Lorenát odahozta a szülésznőm. Kértem, hogy Rubent is megnézném, őt is hozza ide. Kiment érte és visszahozta, bár nem volt könnyű, mert már anyukámmal és a párommal fotózkodtak. Odatette mind a két babám a mellkasomra én meg puszilgattam a kis magzatmázas fejüket. Csodálatos volt. Ezért megérte ébren lennem.
Innentől mintha vonszolták volna a perceket, azt hittem sosem lesz vége. Kérdeztem mennyi idő még? Kb.20-25 perc felelték. Lestem az órát, amire pont ráláttam. Elkezdett fájni a fejem. Nem tudom mit csináltak, de gyorsan elmulasztották. Aztán már csak levegőt kaptam nehezen és rémesen hülye érzések vették át rajtam a hatalmat. Alig vártam, hogy kész legyek. Nem éreztem sem fájdalmat, sem rángatást sem semmi olyat, ami rossz lett volna csak a levegőm volt kevés. Ami épp elég ahhoz, hogy ne érezzem jól magam. Közben a dokim és a személyzet mindenféléről beszél, pl: hogy fáj a dokim válla és most kapott lidocain injekciót. Meg hogy a Forma 1-ben sem normálisak, hogy 300-al száguldoznak körbe -körbe. Egyetlen egyszer hallottam, hogy latinul beszéltek valamit, de szerencsére nem értettem.
Amikor végre már csak összevarrták a bőröm, páran már kimentek a műtőből. Levették rólam a takarást és kérdeztem, mit csinálnak. Csak bekötjük a sebet, jött a válasz és én megnyugodtam. Rosszabbat vártam, lelkileg nagyon megviselt, hogy ébren felvágják a hasamat, de a gyerekeimért persze megérte. De ha valaha még műteni kell rajtam valamit, soha ne kelljen, tuti, hogy nem akarok spinális érzéstelenítést. A műtősfiú átpakolt az ágyra és betolt a szobába. Kaptam vagy 10 zacsi infúziót, és 6 óra múlva ki küldtek zuhanyozni is. Hát nem nyertem volna Olimpiát 100 m-en. De a nővérke sokat segített. Így azért valahogy boldogultam. A következő két napban úgy éreztem magam, mint akit belülről megrugdostak, de legalábbis összevertek. Még most is fájnak a belső szerveim, a vágás helye csak egyes pozíciókban húzódik.
Hát röviden ennyi, ami kikívánkozott belőlem. Biztos van, amit kihagytam, de a lényeget leírtam. Van két csodálatos babám: Ruben és Lorena .
, mindjárt teszek neked ide róluk egy képet. 
