Sziasztok!
Betti, de jól csinálod! Nálam is már régóta aktuális lenne a konyha-projekt... de gyerkőcökkel elég nehéz. Heti 1 napom van nélkülük, akkor csak a "basic" takarítást tudom épp hogy elvégezni. Most amikor meg elutaztak 5 napra, nem vitt rá a lélek. Csak pihentem, magammal foglalkoztam, nem a molyokkal
Amúgy a konyhaszekrényen kívül a sportra is szeretnék megpróbálni fókuszálni, vettem is egy pilates dvd-t (már ha ez sportnak nevezhető). Régebben callanetics-et csináltam, az az erőnlétemnek nagyon jót tett, valamennyire az alakomnak is (meg persze úsztam, de azt még nem merek). Állítólag a pilates is ilyesmi, csak jobb. Tudsz valamit erről??
Képzeljétek, egy barátnőm (egyik a négyből, akikkel együtt vártunk babát) megkért, hogy segítsek neki a börzén babahordozókendőt árulni. Csak 3 óra - mondtam, persze. De aztán rájöttem: akkor nekem csupa nagypocakos anyukának kellene tanácsokat adnom, meg elmesélnem nekik, hogy mennyire jó lesz a picikéjüknek, meg nekik is kendőzni... Erre még nem hiszem, hogy alkalmas vagyok. Úgyhogy lemondtam. Eléggé meg volt illetődve a csajszi. Talán nem kellett volna? És elkámpicsorodva kérdezte azt is: "Akkor velem sem fogsz találkozni?" Hát, nem tudtam eléggé hitelesen állítani azt, hogy "Dehogynem, szívesen, az más"...
A táblázatról - igazatok van, nem lenne valami szívderítő dolog. De amikor belegondoltam, egyszer csak láttam mindannyiunkat sok-sok szaladgáló, karonülő gyerekkel egy gyönyörű nagy zöld mezőn piknikezni, beszélgetni, nevetni. Sütött a nap... Nagyon szép volt. Majd megcsináljuk?
Nőgyógyász - nekem sem kell mennem hat hetes kontrollra. Én két héttel a szülés után mentem, amikor a dokim megjött szabiról, de nem volt hüvelyi vizsgálat. A dokim azt mondta, többet árthatana, mint használna vele. Viszont legalább 1 órát beszélgettünk - bár ő sem mondott annyit sem, hogy sajnálom (miért fáj ezt kimondania egy rovosnak???), érződött, hogy normálisan áll hozzám, a kérdezősködéseimhez. Így sokmindent megtudtam, és ez jó volt. (Idézőjelben.) Azt javaslom, írjátok össze a kérdéseiteket, a "Mi lett volna, ha..." dolgokat is: segíthet.
Csige, jól értettem, hogy nálad csináltak szövettant? Ez pontosan mit jelent, és mire jó? Én nem tudok róla, hogy akár nálam, akár a kisbabámnál csináltak volna ilyet.
Tünci, a kedvesem elvesztése is százszor nehezebbé teszi az egész helyzetet. Talán valahol korábban már említettem. Úgyhogy nincs remény egy valamikor eljövendő közös kisbaba képében, nincsenek az együttes mindennapok, a kettesben vigasztalódó éjszakák. Andris és Pieter majdnem egy időben ment el, és ezt eleinte annyira felháborítóan igazságtalannak éreztem - miért nem hagynak "békében" elköszönni a kisfiamtól először???!!! Nem is tudom, melyik fáj jobban. Egyszer az egyikük, másszor a másikuk. Most éppen Pieter, és valamiféle delejben telnek a napjaim és éjszakáim egyaránt, nappal soha nem vagyok ébren igazán, éjjel soha nem alszom igazán. Dallamok, képek és gondolatok suhognak körülöttem, és mind róluk kettőjükről szól. Néha úgy érzem, ennél magányosabb még soha nem voltam, és elképzelésem sincs, hogy hogyan lehet ilyen egyedüllétet ép ésszel elviselni. Minden nap többször elönt a sírás - vagyis csak elöntene, megindul, de nem mozdul tovább. Mert az utcán megyünk, a boltban vagyunk, főzni kell, játszani kell, pakolni kell, aludni kéne. Csak ez a napi rutin az, ami fönntart.
Amúgy a pszichológiát oktatókat a legkevésbé sem érdekli a hallgatók lelki világa (vagy talán 100-ból 1-et). Ilyen segítséget csak annyiból könnyebb kapni, hogy valamivel több gyakorló pszichológust ismerünk, mint más.
A gyerkőceim persze, tudnak a meghalt kicsi babánkról. Hála Istennek beszélnek, rajzolnak róla. Nemsokára fát is szeretnénk ültetni Andrisnak, ahová majd eljárhatunk az emlékét őrizni. Na de mit kezdjek egymagam egy 90 kilós csemetével?
Hogy hozzam el a faiskolából, hogy ültessem el?? A másik, talán még nehezebb kérdés, hogy hova? Eddig még nem találtam megfelelő és méltó helyet neki.
Remélem, jól vagytok, amennyire lehet.
Kisanya