Szia Andi!
Köszi a bíztatást, nagyon jólesik.
Sajnos azért nem tudom megbeszélni senkivel, mert se a családomnak, se a barátaimnak nem akarok csalódást okozni. Egy pappal már beszéltem párszor, de őt sem "nyúzhatom" nap mint nap.
Szóval a törénetem: a harmadik gyerekkel vagyok várandós tavasz óta. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, épp egy depressziós időszak közepén voltam, amit egyedül nyomtam le, mivel a férjemet nem igazán érdekelte, csak annyiban, hogy nem szexeltünk annyit. Fájt, hogy neki érzelmileg nem jelent annyit a szeretkezés, mint nekem, hanem csak tesztosztronszint-csökkentő akció, hogy ne legyen feszült. Nyáron volt egy amniocentézisem, ami előtt a döntési iőszakban szintén nem volt mellettem. Balatoni nyaralás alkalmával elég furán viselkedett, abszolút nem közeledett hozzám, de elfogadtam, hogy biztos az amniocentezis miatt vigyáz rám. Aztán volt egy éjszakai telefonhívás az itthoni szomszédunktól... utána már feszültebb lett, aztán pár nap múlva kibökte, hogy mi történt: amíg én lelkigyakorlaton voltam, a szomszéd nővel, aki mellesleg a barátunk (gyakran összejártunk velük), a nő férje meg Balatonon volt a gyerekeikkel, egyik este dumáltak, iszogattak, majd a nő megcsókolta, ő meg vissza. De csak ennyi történt. Én el is hittem neki, iszonyatosan fájt, de megértő voltam vele, és próbáltam neki segíteni. Aztán, amikor hazajöttünk kiderült, hogy min is buktak le a férjnél, ő megmutatta nekem azt a messengeres beszélgetést, amiből rájött, hogy lefeküdtek. A férjem még ekkor is azt mondta, hogy nem feküdtek le. És én hittem neki, mert egyszerűen nem tudtam róla elképzelni, hogy ezt meg tudta tenni. A nőt kellett felhívnom, aki minden szégyenérzet és lelkiismeretfurdalás nélkül közölte a telefonban, hogy igen, lefeküdtek. Hidegzuhanyként ért!!! Ezután volt egy hétvégénk, amikor úgy volt, hogy megbeszéljük a dolgokat. Kértem, hogy legyen velem őszinte, és mondjon el mindent. Anélkül ezt nem lehet lezárni. De vhogy nem állt össze a történet, és folyton azt éreztem, hogy itt többről van szó. Mivel a beszélgetések során, ha ezt felhoztam akaratlanul is ingerültté vált, e-mailben összefoglaltam neki minden gondolatomat. Ekkor állt elő a teljes történettel. Bár nem tudom, hogy a teljes történetet halloattam, mert a bizalmam ekkor rendült meg teljesen. Szóval kiderült, hogy már tavaly kezdődött, akkor feküdek le először, azt az esetet mesélte el nekem. Azóta 3 vagy 4x feküdtek le, nem emlékszik!!!! Nekem furcsa, hogy erre hogy nem lehet emlékezni.
Teljesen összetörtem, úgy érzem, belül meghaltam. Ő úgy tűnik, nagyon megbánta a dolgot, és igyekszik helyre hozni, de megint az van, hogy nem érez engem, észre sem veszi, hogy megjátszom, hogy boldog vagyok, hogy minden OK, még a szex is, beleértve az orgazmust (holott undorom van az egésztől). Már nincs kedvem beszélgetni... A gyerekeim viszont nagyon fontosak, mindenképpen békés családban szeretném felnevelni őket, és egyelőre így tudom "megoldani". Muszáj, mert egyrészt a hasamban is egy pici, aki sokszor nyugtalan, másrészt a kisfiamon is látom, hogy kicsit szorongó lett, és most, hogy megjátszom magam, jobban van.
A vicces, hogy tavaly júniusban lett elsőáldozó, és rá egy hónapra megtörtént az első eset. És simán elnyomta a lelkiismeretét. Aztán ősszel ismét lehetőség adódott, hogy se én, se a férj nem voltunk itthon, és éltek az alkalommal. Képtelen vagyok felfogni! Én meg a lelkigyakorlaton azt bizonygattam, hogy igenis létezik, hogy a házasságban egyre lángolóbb a szerelem, és nem alakul át "csak" szeretetté, és hogy a miénk példaértékű házasság.
Az is vicces az egészben, hogy a csaj egy frázisokkal teli e-mailben próbált bocsánatot kérni, és amikor visszajeleztem, hogy ez azért egy kicsit erős, még neki állt feljebb. A férj, meg megpróbálta megzsarolni az én férjemet, amikor még nem tudtam róla. Nem semmi... Amúgy nekik is két gyerekük van.
Szóval nem tudom, hogy lehet mindezt feldolgozni, túlélni, és újra bízni. Nem tudom, hogy tudok-e még újra szerelmes lenni, vagy csak békében "csak"-szeretetben élünk egymás mellett...
Neked mi a véleményed?
Bocs, hogy kicsit hosszúra sikerült.