2003.11.19 19:35
Szerző: Anonymous
Nekem egészen más tapasztalatom volt a mai napon. Az orvosom beküldött UH-ra, hogy a már 2 hete is nagyon nagy babám pontos méretét megállapítsák így a szülés várható ideje előtt 2 nappal. Mivel hosszú évek és keserves megpróbáltatások után mesterségesen jött létre a terhesség, ezért duplán izgulunk miatta. Tény, hogy gyakorló gyógypedagógusként is százszámra szembesülök a különböző - többek között a szülés közben elszenvedett traumák következtében létrejött - értelmi fogyatékos gyerekek sorsával, emiatt talán kissé jobban aggódom az átlagnál. (Az vesse rám az első követ, aki nem így tenne.)
Szóval a mai napom: Mivel nagyon sokan vártunk ultrahangra, és biztosnak tűnt, hogy a ctg vizsgálat előtt nem kerülök sorra, ezért jeleztem az ápolónőnek, hogy a szomszéd szobai vizsgálat után még visszajövök. Mire visszaértem, 3/4 12-re, már egy lélek sem volt ott. Az ápolónők nagyon kedvesen keresték kolléganőjüket, aki nem került elő. Jött még két sorstársam, és türelmesen vártunk. Nemsokára megérkezett egy kedves orvos (a nevét nem írom le, mindenesetre nem az UH-ra beosztott, mint később kiderült), aki kettőnket behívott. Sajnos, mivel ekkora hassal már nem vagyok olyan fürge, csak második befutó voltam. A másik hölgy súlyos esetnek tűnt, ezért elvitte az orvos. Közben megérkezett a beosztott orvos egy családdal a másik ajtón. Bűbáj stílusban vizsgálgatta az ismerős babáját (ami ellen nincs is kifogásom, legfeljebb, hogy fél órán át tartott, kiegészítve a videokazetta összes eddigi felvételének elemzésével). Amikor végre sorra kerültem, az asszisztens jól lecseszett, hogy mit keresek a függöny mögött az öltözőben. Utána a doktorunk kb 10 másodpercig vizsgált, majd intett, hogy mehetek. Közben folyamatosan telefonált. Amikor megszakadt a vonal és rákérdeztem a gyerkőc méretére, csak annyit mondott: nagy. Kérdem én: Mit kellett volna tennem, hogy az orvos köszönjön, hozzám szóljon. Vettem volna ki a mobilt a kezéből? Sajnos pont a lényegre nem derült fény: mekkora a baba? (már két hete is négy kg volt). Egyénként korábban is furcsálltam, a ctg-k alkalmával: ha a vizsgálat alatt beviharzik egy orvos, és ott ül két félig levetkőzött nő egy szobában, vajon miért nem tud köszönni. Csak morogna valamit, nézne embernek, nem pedig levegőnek. Ezek nem kerülnek semmibe. Lehet, hogy ma akkor vizsgált volna meg rendesen engem is az illető, ha bankjegyet lobogtatva megyek be az uh-ra? Bevallom, eszembe sem jutott, hogy már itt is kellene.
Hogy miért írtam ezt a szörnyű hosszú hozzászólást? Mert mindezt végignézte a férjem is, aki legalább annyira felháborodott az egészen, mint én, de a felháborodásunkon túl óriási félelmet érzünk a szüléssel kapcsolatban. Félünk, hogy a kezelőorvosomat csak akkor értesítik, vagy akkor avatkoznak be komplikáció esetén amikor eszükbe jut, vagy kedvük lesz. Persze tudom, hogy nagyon sok nagyon jó és nagyon kedves orvos is dolgozik a kórházban, sajnos a műtéteim miatt volt szerencsém hozzájuk is. Emiatt kiszolgáltatott helyzet miatt csak reménykedünk, hogy ne pont egy ilyen fásult, ideges, mogorva ember legyen ügyeletben.
Bocsánatot kérek a hosszú hozzászólásért.
B.