Zsuzsa!
Jó kérdés, engem is foglalkoztat. Tapasztalatom nincsen, csak elképzelésem
Azt tudom, hogy a versenysport nem kedvemre való, de sport majd lesz, leginkább az úszás, az rendszeresen (gondolom most
).
Valamennyire mindenképpen kell az ösztönzés, mert minden "foglalkozás" nehezen indul be, talán, mert az elején kevesebb a sikerélmény.
Nővéremnek van két lánya (14,12) őket elcipelték néptáncolni a Bihariba. Eleinte tiltakoztak, aztán valahogy belejöttek. Most, hogy évek óta táncolnak, nagyon szeretik, minden évben fellépés-fellépést követ, sokat utaznak, színházakban táncolnak különböző előadásokban, tehát sikerélmény van bőven
. Ha az elején a nővérem nem noszogatja-ösztönzi őket, akkor mára nincsen tánctábor, nem tagjai egy nagyon jó csapatnak, és bizony sok fontos dolgot nem, vagy nem ilyen formában tanulnak meg (népszokások-néprajz-testtartás-önfegyelem-kitartás, stb.)
Ők nem a néptáccal kezdtek, hanem a balettel. Rettenetes volt, elég hamar kiderült: nem a lányoknak való. Itt is csak azt tudom mondani, hogy ha a tesóm nem próbál meg egy másik mozgást, akkor nem találnak rá erre a táncra.
A tánc hozta náluk a hangszer-tanulást, az éneklést is, talán emiatt fontos, hogy mit is választunk "elfoglaltságnak".
Nekik bejött. Ettől én még nem tudom, mit kezdek majd a gyerekekkel.
Csi