Sziasztok!
Köszi Lányok a gratulációkat!!!
Katicaaaaaaaaaaaaa!!!!! A fürdőszobában voltam, épp wc-n.
Hallottam, hogy valaki benyit, és mondja, hogy "nincs itt", vagy vmi ilyesmit, de mire kiszóltam volna, már nem volt ott senki. Sajnálom, jó lett volna összefutni!
Jaj, hát nem semmi egy szülésem volt, ha ezt valaki elmeséli, el sem hiszem neki.
Szóval mint írtam, reggel rögtön 5 perces fájásokkal kezdtem, olyan 1/2 9 körül. Aztán mikor írtam, már 3-4 percesek voltak. Lezuhanyoztam, nem múltak. Még hezitáltam, hogy hívjam-e a szülésznőt, de végülis felhívtam, ez olyan 1/4 10 körül lehetett. Akkor már fix 3 perces fájásaim voltak, és nagyon erősek. Majd végül még elmentem wc-re, és 3/4 10-re már a kórházba értünk. Ott recepció, majd a Gerő főorvos úr megvizsgált, kikerekedett a szeme, és mondta, hogy nincs méhszáj. Irány a már ismerős 1-es szülőszoba, előkészítésre nem volt már idő, burokrepesztés (ekkor már 1-2 perces fájások voltak), és azonnal jöttek a tolófájások. Végül hivatalosan 10.20 perckor (mikor az sms-t küldtem, még csak 10 óra volt a papíron), a 4. vagy 5. fájásra megszületett Simi a már ismert méretekkel. Tök jó volt, mikor a 2. nyomás után már megfoghattam Simi fejét, el sem hittem, hogy már ott van! Nagyon furcsa volt megfogni a kis gyapjas fejecskét.
Elvileg lett volna gátmetszés, és utólag is mondta a doki, hgy akár lehetett volna, de mivel nagybaba volt, és Marci születése sem volt egyszerű, nem akartak kockáztatni. De nagyon pici a vágás, egyáltalán nem is érzem, úgyhogy végülis mindegy.
Annyira gyorsan ment minden, hogy Évikének alig volt ideje átöltözni, 2 nyomás között futott ki, a helyettesítést sem tudta megoldani (aznap épp az osztályon volt), hanem a szülőszobáról ment ki az ottan ügyeletes szülésznő. Gerő doktor meg szegény mire felfogta volna, hogy mi itt most megszálltuk, már csak azon kaphatta magát, hogy varrhat is össze.
Iszonyatosan intenzív és fájdalmas volt, de megérte, mert gyorsan túl lettem rajta. Szegény férjem meg nem úszta meg, és végignézett mindent, mert Ő és a doki tartotta a lábamat. De azt mondja, hogy nagyon érdekes volt, és egyáltalán nem viszolygott (Marci születésénél a fejemnél állt, és még a fejét is elfordította, hogy ne lásson semmit), hanem látta, ahogy egy új élet tört a világra, és ez nagyon szép volt. Furcsa, mennyire megváltozhat egy ember véleménye, ha a körülmények rákényszerítik.
Gerő doktor és Ignáthné Évike nagyon rendesek voltak, le a kalappal mindkettő előtt! Igaz, sok dolguk nem volt, de a Doktor úr másnap, 20-án bejött hozzám, hogy mi a helyzet, megnézte a sebemet, meg elmondott egy csomó dolgot, hogy milyen különbségek várhatóak a 2. szülés után. Egyszóval meg sem éreztem a dokibácsim hiányát, pedig nagyon féltem tőle, hogy milyen lesz nélküle. Az is igaz, hogy ha itthon is lett volna, nem ért volna be!
Egyébként nagy mázli, hogy épp aznap jött anyós, hogy kitakarítson nálunk, a férjem is itthon volt, mert ha valamelyikre is várni kellett volna, úgy jártunk volna, mint Czakocáék!
Csak 2 rossz dolog van, egyik a szülés következménye, a másik meg Simikével kapcsolatos: olyan gyorsan szültem, hogy a 2 férfi annyira nyomta vissza a lábamat, hogy a szeméremcsontom elmozdult, és most alig bírok járni, a lábaimat nem tudom felemelni, csak nagyon erős fájdalom árán. Állítólag hetek, mire regenerálódik. Így nagyon nehezen megy az öltözés, a lépcsőzés, a járás, és még az ágyon is alig tudok megfordulni. Alacsonyabb helyről felállni meg percekbe telik. Ezt leszámítva fizikailag jól vagyok, más nem fáj, mintha nem is szültem volna. Komolyan.
Simi meg képzeljétek, olyan óriási evő, hogy az már a ló másik oldala. 1-2 órűnként eszik, nem is keveset, a melleim már annyira fájnak, hogy minden mellretétel hangos "basszus" vagy "k.va életbe" felkiáltással kezdődik, majd leizzadok, és alig várom, hogy abbahagyja. Persze egyszerre mindkét mellet kiszívja, így 1-1 etetés 30-40 percet is igénybe vesz, majd 1 óra múlva kezdődik minden előről. Ráadásul olyan mohó, hogy rengeteg levegőt nyel, így folyton abba kell hagyni a szopit, büfiztetni, majd ismét mellre tenni, újabb felkiáltásokkal. Ma először a fejemben megfordult, hogy átállok a tápszerre, ezt nem bírom. Persze nem fogok, de a gondolattal eljátszottam.
Marci meglepően jól fogadta Simit, másnap voltak bent a kórházban, akkor meg volt illetődve, anyós ölében ült végig, majd pár perc múlva mutatta, hogy akkor menjenek haza. De azóta is emlegette itthon "Himit", és mikor hazajöttünk, el volt tőle ragadtatva. Szerintem még élvezi is a szitut, hogy végre nem egyedül vana szobájában, egyáltalán nem zavarja, hogy szoptatok, vagy Simit büfiztetem, éli az életét, néha odajön, mond nekem valamit, vagy megsimogatja az öccsét. Szegénykém szerintem már hozzászokott, hogy velem nem lehet úgy játszani, így ez nem jelentett akkora csalódást.
Hát, ennyit rólunk.
Visszaolvastam, de bocs, most nem válaszolok, kihasználom az alkalmat, és megyek aludni egy kicsit.
Képeket majd teszek fel, csak még ki kell őket válogatni, majd átméretezni.
Jó éjt mindenkinek!
Ha legközelebb is szól megpróbálom rádobni a bilire. Bár elég kevés idő áll a rendelkezésemre... 
szék messziről 
szék közelebbről
Meg lehet ragasztani, de Szonja nem nyűtte annyit, hogy ennyit birjon csak...
ne zavarjatok, írok! 
kis hajléktalan...
Hogy lehet egy szülő ilyen felelőtlen??? Pasik.... 
Hiába mondtam neki, hogy inkább kiabálja, hogy hajrá-hajrá! nem volt hajlandó. Remélem, hogy hamar elfelejti ezt a szót. 
ops. .oops:
