Sziasztok!
Annyi mesélnivalóm van, hogy egyetlen hozzászólással megtöltöm az oldalt!
Gyöngyi!
Itt is gratula!
Eszter!
Rengeteget fogytál! Még Attila is rácsodálkozott, pedig ő azt se szokta észrevenni, ha új frizurám van! Hogy csináltad? Szoptatás után nekem is aktuális lesz...
Hanna gyönyörű, egyértelműen anyja lánya! Csak az orra Ádámé, de az még alakulhat!
Én még nem leveleztem veletek amikor Borkadorka írt ide. Luca a mi gyerekeinkkel egykorú iker?
Mekkora?
Lyly!
Örülök, hogy minden rendben, remélem, így is marad! Bencust mennyire viselte meg a műtét? Hogy zajlott? Ti hogy bírtátok?
Pocaklakónak még mindig van ideje a mocorgásra, ne izgulj!
Anita!
Nekem fogalmam sincs, de én szőke nő vagyok...
Eszti!
Én is úgy tanultam, hogy a túl korai, komoly nyelvoktatás az anyanyelv kiművelésének és az anyanyelven való helyesírásnak a rovására történik, stb. DE! A saját és a környezetemben lévő számtalan példa nem erre utal. Általános elsőben csak horvátul (akkor még szerbhorvátul) tanultunk, a cirill írásmódot előbb ismertem, mint a latin betűset. Az osztály 20 fővel indult, ketten magyarul nem beszéltek, néhányan mindkét nyelvet beszélték, mert az egyik szülő magyarul, a másik horvátul vagy szerbül beszélt a gyerekkel születése óta, és volt egy lány, aki az óvodában tanult meg magyarul. A többség ott kezdte a nagyon intenzív nyelvtanulást (napi 20 új szó), első osztály téli szünetében már kötelező olvasmány is volt
. Ebben az iskolában a többség a gimit is itt végzi. Én soha nem érzékeltem, hogy aki innen került ki, annak bármiben is kára származott volna abból, hogy ezzel a rendszerrel, és ilyen korán tanulta meg a nyelvet.
Én Kevét szívem szerint oda járatnám óvodába, mert kislétszámú csoportok vannak, általam is biztonságosnak ítélt játékai, és a volt osztálytársnőm lenne az óvónénije, csak tőlünk messze van.
Igaz, hogy Attila kb. 20 méterre dolgozik, így ő tudná hozni-vinni, csak sajnálom a gyereket napi másfél óra utazásnak kitenni.
Melitta!
Jövő héten valamelyik nap egy tali? (Másokkal is persze, csak naaaaaaaaagyon szeretném már Szoficát látni!)
Rólunk:
Köszönöm a szülő kidobásával kapcsolatos válaszokat!
Megírom, mi történt, csak hogy mindenkinek erőt adjon a jogok érvényesítéséhez ha esetleg ilyen helyzetbe kerül.
Bátyámék két hónapos anyatejes kisfia elkezdett sugárban hányni (negyedik gyerek, úgyhogy nem ők reagálták túl). Addig nem is nagyon bukott, így ők azt hitték, hogy valami vírus, vagy ilyesmi. Mikor éjszaka és másnap reggel is megismétlődött, elvitték a gyerekorvoshoz, aki azt mondta, hogy a tünetek alapján gyomorszáj szűkület, másnap reggel
vigyék be a Tűzoltó utcai klinikára. Legjobb barátnőm unokatestvére ott gyereksebész (nagyon elismert a szakmában), így már hozzá mentek. Doki még éjszaka üzent a bátyáméknak, hogy ha úgy érzik, vigyék be a gyereket, hivatkozzanak rá, nehogy összeomoljon a keringése. Nem vitték be, mert addigra a sógornőm tartva a kiszáradástól már lefejt tejet adott a gyereknek kiskanalanként, így nem jött ki belőle. Reggel bevitték a gyereket, valóban gyomorszáj szűkülete volt, másnap reggel már műtötték is. A műtét után az intenzívre került a gyerek, ahol a szülő csak reggel 9 és este 6 között lehet bent. Nem akarták éjszakára otthagyni a gyereket, de végül mégis megtették (arra hivatkoztak, hogy ott csupa rákos kisgyerek van, akiknek a szülei nincsenek bent, meg hogy ez intenzív, itt minden babára jut egy ápoló). Első éjszaka jól telt, másnap kezdték a gyereknek adni a lefejt tejet apránként, jól reagált. Következő éjszaka is jól telt, kapta szépen a lefejt tejet, tegnap már szopott is, minden rendben volt. Doki lágyszívű volt, mondta, hogy ma délelőtt elengedi őket. Éjszakára hagytak bent 300 mili lefejt tejet, reggel mentek a gyerekért, erre azzal fogadták őket, hogy baj van, a gyerek éjszaka csak 50-et evett, azt is kihányta, a sebe be van gyulladva, és a hasa is kemény, az ügyeletes orvos már el is kezdte antibiotikumozni. Mire ők odaértek már kiütéses volt a baba. Befutott az ismerős orvos, aki megnézte, azonnal leállíttatta az antibiotikumot, mert a seb is, és a pocak tapintása is normális volt. Kérdőre vonta az ápolókat, hogy mi is történt valójában, és magyarázkodás közben az egyik elszólta magát, hogy a gyerek a tápszert hányta ki. Sógornőm kérdezte, hogy miféle tápszert, mire kiderült, hogy azt adtak neki, a lefejt tej meg a hűtőben vigyorog érintetlenül. A hányás+kiütés a tápszertől volt, allergiás reakció! Mikor a sógornőm felháborodott, hogy ez nem történhetett volna meg, ha ő bent van, még ki is oktatta őt az ápolónő, hogy mit pattog, csak egyszer kapott tápszert a gyerek, miért olyan nagy baj az, ő újszülött intenzíven dolgozott, ott is tápszerezik a gyerekeket! A történtek miatt nem jöhettek haza, de a doki kerített nekik egy teljesen külön szobát a sebészeten, most ott vannak. A másik három kisfiú meg egy hete lepasszolva.
Én eléggé ki vagyok akadva, mert bár nem velünk történt, de annyiszor eszembe jut, hogy a Déva is még milyen pici, és milyen szörnyű lehet most nekik.
Enyéim:
Déva hihetetlen ütemben fejlődik, bejárja kúszva a lakást, mindent megfog, megcsócsál. Döbbenten néz, mikor Keve ezt-azt elvesz tőle, mert nem szabad a szájába vennie. Kezdődik nála a szeparációs szorongás is (Kevénél nem volt). Kutyázik, éééééééééés ha mondjuk neki, hogy pá-pá, integet!
Én nagyon büszke vagyok magamra, mert hétfőn lesz Déva fél éves, és nem volt különösebb probléma a szopival. Esténként még csinálok egy szaporító fejést, ha kevesebbnek érzem a tejet, akkor délután is, és így minden rendben ment.
Kisasszony más több, mint 8 kiló. Kb. három hete néha megkínáljuk vízzel, de nem szokott kérni. Ma megvettem az első almáját, amiből majd ünnepélyes keretek között kostolhat.
Keve mostanra állt vissza a terhességem eleje óta a "normál" kerékvágásba. Előtte ugye nagyon apás volt, engem csak "megtűrt", és ezt gyakran éreztette is.
Mikor terhes lettem (még nem is tudtuk) egyik napról a másikra normalizálódott a kapcsolatunk, hirtelen elkezdett hozzám ragaszkodni, tőlem várt vigasztalást, melegséget, szeretetet, Attilával meg elkezdett (majdnem) úgy viselkedni, ahogy mások szoktak az apjukkal. Úgy három hete (nem történt semmi különös) lassan elkezdett visszaállni a régi rendre.
Mára ez odáig fajult, hogy többször elmondta, hogy nem szeret engem
, de mikor kérdeztem tőle, hogy tényleg nem szeret, vagy csak mérges rám, mert le szeretném fektetni, akkor azt mondta, hogy csak mérges, úgyhogy szerintem csak nem tudja még rendesen kifejezni az érzelmeit. Azért nem esett jól.
Keve trágárságai ellen nem használt, hogy nem vettük észre, nem hallottuk meg, így úgy döntöttünk, hogy beszélünk a fejével. Kiderült, hogy nem is tudta, hogy ezek a szavak mit jelentenek, és azt sem, hogy csúnya szavak. Elmagyaráztuk neki, hogy ezek csúnya szavak, és csak a buta gyerekek beszélnek így. Azóta csak nagyon ritkán csúsznak ki a száján, akkor is rögtön kapcsol, és zavarában vigyorogva a szája elé kapja a kezét.
Kérdés: A bili tisztításának mi a módja? Én pisi után csak ki szoktam öblíteni, van, hogy azt sem
, mert Keve ugye mindent maga intéz, és néha kimegy a fejemből, hogy használta
. Kaki után eddig Domestost csöppentettem bele, föltöltöttem vízzel, aztán 10 perc múlva kimostam, öblítettem. Ez így jó szerintetek, vagy sok, vagy kevés?
Jó éjt!