Kicsit elmaradtam, mostanra pótoltam az olvasást.
Virág!
Egy kicsit megijedtem! Akkor most nagyon rosszat tettem, hogy elvettem a lányomtól a cumit?
Leírom a történetet, hogy világos legyek.
A lányom mindössze 5 napig szopott, utána tápszeres volt, cumisüvegen nőtt fel. Kb. 2 hettesen adtunk neki cumit, mert nagyon nyűgös, sírós volt. Elfogadta, megnyugtatta.
Másfél éves kora óta már csak alváshoz használta a cumit, de ahhoz mindig. Ha kiesett a szájából, felébredt rá. (Szerencsére nem gyakran.)
Már több, mint fél éve fontolgatjuk a cumitól való megválást, mert láthatóan deformálódtak nemcsak a fogai, hanem az egész felső állkapoccsontja. Jártam vele fogorvosnál és ő tanácsolta, hogy minél hamarabb hagyjuk el a cumit és még van esély arra, hogy a maradó fogak normálisan jönnek majd ki.
Egyébként nem zavart volna cumi. A fogszabályozás sem zavar, de az állkapoccsont-deformálódás már nem játék. Arról nem is beszélve, hogy jó kis beszédhibának nézünk elébe, tipikus "cumisbeszédű": kidugja a nyelvét s kettőshangzóknál, c-nél, s-nél. (Az utóbbi időben néha nepközbenre is bevette és cumival a szájában beszélt.)
Én nem venném olyan könnyen ezt a fogszabályzó dolgot csak azért, mert Amerikában már szinte mindenkinek az van. És nem hasonlítanám a szemüveghaz sem! Ezek szerint nyugodtan ronthatja a gyerek a szemét, hiszen ott a szemüveg??????????
Szóval, mi elvettük a cumit. Vagyis nem mi, hanem a Mikulás vitte el. Elvitte a pici babáknak, akiknek még nincs és hozott helyette ajándékokat. Ezt ő is tudta előre és beéleegyezett.
Viszonylag könnyen vette az akadályt. Napközben ugyebár nem keresi, mert addig sem cumizott nappal, alvásnál meg tudomásul vette.
Egyszer ugyan felriadt és akkor nagyon sírt, de nem akarta, hogy vigasztaljam, egyedül akart lenni és sírni akart. Azt hiszem akkor siratta meg a cumit. A szívem majd megszakadt.
Egyébként azóta ki se mondja a cumi szót. Próbálja elfelejteni.
Mese után mellé fekszem és ott vagyok vele, míg elalszik. Hálás ezért a plusz babusgatásért. (Eddig egyedül aludt el.)
Virág! Akkor én most nagyon rosszat tettem? Tehetek valamit? Vissza már nem akarom adni, mert akkor a Mikulás-mesének anniy, és a fogai is tovább ferdülnek.