2008.07.18 16:05
Szerző: Anonymous
Csabi születésének története
Várandósságom utolsó napjai már nagy izgalomban teltek. Mindenki úgy gondolta, hogy babánk nem várja ki odabent a 40 hetet. Ehhez képest be is töltöttem azt… Ráadásul szülésznőm 2 nap szabadságra készült, így nagyon féltem, hogy máshoz kerülök, hiába választottam őt. Kislányom is egyre türelmetlenebbül kérdezgette: Mikor születik már meg a kistesó? Mindig kapaszkodókat keresett. Legutóbb arra jutott, hogy Csabika csak arra vár, hogy az ő – éppen mozgó – foga kiessen.
A kiírt időpont napján este megengedte, hogy kihúzzam neki. Úgy feküdt le tehát, hogy most már ez sem lehet akadály. Én amolyan lesz, ahogy lesz hangulatban feküdtem le. Csabika ugyanúgy pörgött a pocimban, mint máskor. Hajnalban, 3 óra 15-kor azonban arra ébredtem, hogy fájdogál a hasam. Félálomban arra gondoltam, ismét csak jóslóim vannak, ahogy már hetek óta. 3 óra 25-kor jött még egy, és 3 óra 35-kor a következő. Felültem az ágyban és gondolkodni kezdtem. Mintha erősebbek lennének a kontrakciók, mint keményedésnél. És ez már a 40+1 nap… A Streptococcus fertőzésem miatt pedig mielőbb be kell érnem a kórházba. Talán érdemes lenne indulni. De mi van, ha ismét csak jóslók? Hát, hazaküldenek. Épp meggyőztem magam, amikor éreztem, hogy csordogálni kezd a magzatvizem. Nem is kevés. A győzködésnek immár nem volt helye. Libabőrös lettem a felismeréstől: ma végre szülünk!!!
3 óra 45-kor jött a következő összehúzódás, egy nagyon erős. Lemértem, 50 másodpercig tartott. Tehát nagyon nem maradt idő. Azonnal felébresztettem Apát. Álmosan, de valahogy eljutott a fürdőszobába. Készülődtünk. Kislányomhoz az utolsó pillanatban mentem be búcsúzni. Gyorsan megpuszilgattam, és a fülébe súgtam, hogy ma még találkozunk, de akkor már láthatja a kistesóját is. Nagyira bíztuk, és indultunk.
Az út a kórházba csodálatos volt. Épp kelt fel a nap. Az utakon sehol egy autó, csak mi, és a hajnali csend. Amikor megérkeztünk, a kórház bejáratánál összeölelkeztünk, és megcsókoltuk egymást. Közben csicseregtek a madarak, és lágy szellő fújdogált. Nem akaródzott bemenni, de a gyors penicillin miatt sietni kellett.
A szülésznőm, Vera már várt minket. Férjem a váróban üldögélt, amíg Vera megvizsgált. 2 ujjnyi méhszájat, és tisztán csorgó magzatvizet állapított meg. Azt mondta fél órára CTG-re tesz, hogy lássuk a baba szívhangjait, és az összehúzódásokat. Kisfiunk frekije 120-130 között mozgott, a kontrakciók pedig 5 percesre váltottak, és továbbra is 50 másodpercig tartottak. Ezt a gép is kimutatta. 5 óra volt. A penicillint is megkaptam, és 9-re időzítettük a következőt. Vera levette rólam a tappancsokat, és felajánlotta a beöntést, ami az szülés utáni első napokban nagy áldás. Így elfogadtam, ellenben tartottam is tőle, mert az első szülésemnél brutálisan felerősítette, és felgyorsította a folyamatot. Nekem viszont most időre volt szükségem, hogy hasson a penicillin.
Végülis megkaptam. 2-3 percig tudtam csak visszatartani. Amennyire tudtam, szaladtam a mosdóba., onnan pedig már 2 perces fájásokkal jöttem ki. Az események innentől felgyorsultak. Apa átöltözött, majd elfoglaltuk álmaink szülőszobáját, az IKEÁ-sat. Vera meleg vizet engedett nekem a kényelmes sarokkádba, én pedig alig vártam, hogy elmerüljek benne. Ekkor már nagyon erős kontrakcióim voltak. Mielőtt bemásztam volna a kádba, Vera óvatosan megvizsgált. 3 ujjnyinál jártunk. Hívta az orvosom.
Kettesben maradtunk Apával. Belekucorodtam a meleg vízbe, és átadtam magam a fájásoknak. Rettenetes erősek voltak, de a víz úgy ellazított, hogy az élüket tompábbnak éreztem. Így jobban tudtam koncentrálni. Néhány perc múlva megérkezett a doktor úr is. Miután gátvédelemre készültünk, elmagyarázta, hogy a hagyományos – de szintén barátságos – szülőszoba felszerelése erre alkalmasabb, így jó lenne oda átvonulni. Elfogadtam. Nehéz szívvel, de kiszálltam a vízből. Amíg megtörölköztem 2 iszonyú erős fájásom volt. A doktor úr megkért, hogy feküdjek le a franciaágyra, hogy megvizsgálhasson. Legnagyobb örömünkre a méhszáj már 4 ujjnyira tágult. 2 fájást megvártunk így fekve, az orvosom pedig közben a kezével segítette a baba fejét beilleszkedni a szülőcsatornába. Csak néhány percig tartott, de borzasztóan fájt, ahogy a fejecske jó helyre fordul. Ráadásul közben Csabika is törtetett előre. Éreztem, ahogy lábaival nekifeszül méhem boltozatának.
Újra fel kellett állnom. Könyörögtem Verának, és Apának, hogy siessünk, mert érzem, nagyon közeleg a vége. A klasszikus szülőszoba ágyán elhelyezkedve azonnal jött az első tolófájás. Vera megnézett. Teljesen elsimult a méhszáj, végre nyomhattam. Doktor úr az egyik, férjem a másik oldalamon tartotta a lábam, Vera közben a gátat masszírozta, védte parafinnal. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy nyomjak, ill. tartsam vissza, ha ők erre kérnek. Igyekeztem nagyon helyesen tolni előre a babát, de rettenetesen nagy erőt kellett kifejtenem ehhez. Jól esett, hogy bíztattak, szerintük kitűnően csinálom. Egy pillanatra még a kezem is odavezették, hogy érezzem, kint van már a feje búbja. A következő tolásra kigördült a fejecske, és kisfiunk el is kezdett nyekeregni, holott a teste még bent volt. A gátvédelem miatt egy tolófájást el kellett sóhajtanom, majd hagyhattam, hogy kigördüljenek a vállak, és a testecske. Vera csak ennyit tudott mondani: Te jó ég, mekkora vagy?! Azonnal rám tették, bebugyolálták, mi pedig öleltük, pusziltuk Apával. A szülőszobát beragyogta a nyár reggeli napsütés. 7óra 45 perc volt. Vera mosolyogva újságolta, hogy nem kellett vágni, és csak egy kis repedésem lett. Végtelenül boldogok voltunk. Orvosom is nagyon megdicsért, de én fáradtan, kissé kábán csak azt hajtogattam, hogy ez csapatmunka, team munka volt.
Csabika csodálása közben megérkezett a csecsemős. A szobában álló asztalon látta el a babánkat, aki valóban nagyra nőtt. 4380 gramm, és 59 cm volt! Nem hittünk a fülünknek, mindenki csak ámult. Azt mondták, így még nagyobb érdem, hogy természetes úton, és gátvédelemmel hoztam világra. Visszakaptam őt, hogy megszoptassam, majd Apa karjaiba került. Közben orvosom, és Vera rendbe hoztak engem. 4 öltést kaptam a repedésre, ami csak felszíni volt, így nem fájt annyira, mint a metszés 6 évvel ezelőtt.
Mielőtt felkeltem volna, Vera egy nagy tálcával jelent meg. rajta tejeskávé, kenyér, kalács, méz, vaj, sajt. A reggeli jól esett kimerült testemnek, a figyelmesség pedig a lelkemnek. Talán ennek köszönhető, hogy evés után felálltam, és szép lassú tempóban, de átsétáltam a szobámba.
Ez a szülés maga volt a Csoda. Hálás vagyok, hogy ezt átélhettem. Nehéz felfogni, de olyan szép, és igaz: két gyermekes boldog anya lettem!!!
Véda