Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Pénteken két gyönyörű blasztocisztát kaptunk vissza. Azt mondta a biológus, hogy nagyon szépek, egységes a felületük és 50 órán belül be is fognak ágyazódni.

Mágnes! Anna egyre szebb! A lakás meg csúcs. Bírom a nagy alapterületű helységeket!

KIcsibé, Pandácska, a csajok csodaszépek! Képeket, még, még!!!!!

Bbilonám! Na végre, itt a célegyenes!

Én egyelőre lightosan semmitteszek. Fáj a seggem a progiszuroitól, a pockom is fájdogál kicsit, remélema lakók miatt!

Nemsokára jön anyukám, és befogom főzni. A cukkinit már megrendeltem tőle!
Panna a kutyim átment kertészbe. Az összes virágomat kiszedi lassan, ami feketeföldbe van ültetve. Akkor pedig koromfekete fejjel rohangál az udvarban , gonosz vigyorral a pofáján, hogy juhéj, sikerült.
Megpróbálok képet tenni róla!

Domo! Van valami titok???? Amit csináljak, vagy amit ne, hogy velünk maradjanak a kis prücskök? Ja, sajnos nem tudtam megnézni őket. De arősen elképzeltem!

Puszika!

:lol:
zel
 
 


ZEEEEELEM, drága zel :lol: annyira de annyira örülök most, hogy már bent csücsülnek a csodaszép picikéid!!!!!!
vigyázz nagyon rájuk!
akkor így néznek ki, persze ők ketten vannak :lol:
Kép
puszipuszipuszi

Kép
kicsiboris
 
 


domo, szeretném látni a tesztedet :D lécciléccilécci, olyan jó látni :lol: nagyon-nagyon jó érzés hogy újra vannak kismamik :lol:

tényleg, tizu? hogy vagy?

jucmuc? sapé? odry drága de eltűntél :cry: babszim is...

katám raksz majd egy 'bővített táblát ha van egy csöppnyi időd?
köszike

Kép
kicsiboris
 
 

 
 

zel drága, akkor megkezdődött az új élet!
Mára akkor már beágyazódtak.
Befőzöd az anyukádat? Minek a cukkini? Ha meg te főzöl be, akkor kérdem én micsoda pihenés az? Én egészen máshogy csinálom, tudod könyv, tv ágyikó, hímzés, horgolás, séta a kertben. A kis mocsok hát nem tudja mennyit dolgoztál vele? És szét is cincálja a virágokat, vagy megpróbálod újra beültetni? Nálunk csak a villanypásztor segített, ami azon kívül volt az lerágattatott, vagy megétetett (málna, szilva, körte).
Pedig valami kutya nekünk is kéne, olyan macskairtó, elzavaró, de nyugodt semmitszétnemrágó.

trinky, drága ugye jelentkezel?

tücsökbogár, mi újság van?

kicsiboris mikor költöztök?
bbilona
 
 


zel:
nagyon drukkolok nektek, mostmár beindult a babaeső, úgyhogy neked is be kell férned a sorba Katával és Ilonával együtt :wink:

Ilonám:
A mellső fali lepény nem gond, elől vagy hátul tapadhat, igazából mindegy, csak jól tapadjon. Annyi hártányom lehet, hogy később érzem a magzatmozgást, Anna is mellső fali volt, és később éreztem, viszont előny, hogy könnyebben megszületik a lepény :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Hali!

Ilonám! Én most nem főzök be. Drágám teszi. Valami vegyesdzsemet rakott fel este. Amíg tehettem, addig kb 50 üvegnyi meggy, magozva is, meg cseresznyebefőtt került a polcra, meg kb18-20 üveg fekete-piros ribizli jam, meg cseresznye-meggy jam. A cukkinit enni akarom. Krumplival együtt karikára vágva kell annyi vízben főzni, ami épp ellepi, sóval ételízesítővel, meg egy csipet zsályával, mert annak elég erős az íze. Valami tutti köretnek! Ja, akkor egy felnőtt, nevelt kutyát vegyél. Ez a tízhetes főgonosz szelektív süket is!!! Az edényzörgést hallja. A nemszabad nem kifejezés nála, szerintem nem is sejti, hogy neki szól.
Tv, ágyikó, séta... De máááááááááááár unoooooooom! Tudod, én mindig valamicccccssssinálok!

Kicsibé! Köszi a képet! Remélem, tényleg beágyazódtak már.
zel
 
 


Sziasztok!

Hát ez nem nagyon sikerül nekünk. A doki sem érti hogy miért, de nem akarnak beindulni ezek a tüszők. Most egyik oldalon volt egy 12-es, a másikon egy 13-as, meg rengeteg ici-pici, de sajna ez egyik sem jó semmire. Normál esetben szerdán lett volna a leszívás, de így nem lesz. Most még nyomom tovább az emelt dózisú szurikat, aztán pénteken meglátjuk, hogy lesz-e tovább. :cry: :cry: :cry:
Nem értem. Legutóbb is ugyan ilyen szurit kaptam, ráadásul sokkal kevesebbet és akkor a 12. napon már 20-22-es tüszőket tudtak leszívni.

Bocs, hogy ilyen negatív vagyok, de nem vagyok valami jó passzban. Vasárnap kimentünk a temetőbe a babáink sírjára és az összes, általunk kézzel készített díszt ellopták róla, a keresztre ragasztott kis katicákat meg letörték és persze szintén ellopták. Hát ember az ilyen egyáltalán? Mit csinált vele, hazavitte és odaadta a gyerekének? Egy világ dőlt össze bennem, én eddig bíztam benne, hogy van remény még ebben a világban, hogy nem annyira rossz, mint amilyennek látszik, de sajnos nem. Gonoszabbak az emberek, mint hittem. :cry: :cry: :cry:

Ne haragudjatok, de le kellett írnom.

tücsökbogár
 
 


oh tücsökbogár, ez kegyetlenség.., a szívem megszakad. Az emberek ostobák és lelketlenek.

Ezt a tüsző dolgot nem is értem, és nagyon szorítok, hogy péntekre megembereljék magukat és akkorák legyenek amekkora kell, na és nem több az optimálisnál!

Olyan jó lenne valahogy segíteni neked :roll:
bbilona
 
 


zel, megnyugtattál. Nem hiszem, hogy hosszútávon a semmittevés az ami jót tesz neked, de egy kicsit bírd ki még! Apa előtt meg le a kalappal, méghogy dzsemmet főz :shock: :D !
bbilona
 
 


Tücsökbogár!

Nagyon sajnálom :oops: Undorító emberek vannak :twisted:
küldök neked sok ++++++++


ZEL!
Lekötözlek az ágyhoz :lol:

Mágnes!
Nagyon szép a lakás,hogy érzitek benne magatokat?

Katata!
Az autóval mizu?

Bbilona!
Te hogy vagy?
m. reni
 
 


kicsiboris!

Borkát megzabálom ,nagyon édi?Étvágy?Mikortól fogod a napi 2alkalom hozzátápit?
m. reni
 
 


Tücsi,
ez hátborzongató, lelketlenség, szegénykém, elhiszem, hogy kiborultál. :cry:
Nem értem a tüszőcskéidet. :shock: Mi a turó lehet, hogy nem nőnek?? Remélem azért pénteken jobb híreket kapsz! Még azért van remény, ha a doki nem hagyatta abba a szurikat.

Boris,
rakok mindjárt egy táblát, de azt hiszem nem leszek mindnenel naprakész, szóval kérek mindenkit,hogy szóljon és javítok. :wink:

Reni,
ma reggel megvettük az autót, de sajna még nincs nálunk. Levizsgáztatják, rendszámot kap és csütörtökön vagy pénteken mehetünk érte. :D
katata
 
 


katata!

Akkor ez gyors volt :lol: Legyen benne sok örömöd :lol: Majd egy fotót kérünk ahogy az új kocsikádban ülsz :lol: :lol:
m. reni
 
 


Itt a tábla, de tényleg előre elnézést, ha valami nem jó. :oops:


Kép
katata
 
 


Reni,
ok!!! :D
katata
 
 


tücsi,
teljesen elképedtem azon amit írtál..és kicsit el is könnyeztem magam mert ez döbbenetes és annyira rossz, hogy pont veletek történikn ez! próbáljatok meg kicsit elmenni valahová és kiszakadni ebből ami most van..
a tüszők:
én nagyon-nagyon bizakodom és légy szíves ne mondj még róluk :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: :!: mert megharagszom :roll: :wink: :lol:

kata ari vagy, köszönjük és jól emlékeztem, hogy andi és tamar teljesen eltűntek...nagyon kár..

zelem, hát te tényleg egy örökmozgó vagy :wink: tanusíthatom, amikor taliztunk akkor is pörögtél :lol: :lol: :lol: de most lassulj be légyszi 8) :oops: :P én is imádom a cukkinit, minden formában :lol:

reni, borka már másfél hónapja eszik délben főzeléket, két hete heti egyszer/kétszer húsosat is, du. uzsira gyümikét, nagyon ügyes ..nem gondoltam, hogy ilyen könnyen fog menni :wink:
és ami szuppi szerintem (had dicsekedjem ..olyan jó...:-), hogy a két szilárd kajci után gyümilevet iszik (még keveset) de pohárból :!: :P :lol: te mikor és mivel kezded? Borkám répapürével indított, meg is ette :lol:

mágnes nekem is mellső falon 'feküdt Borka és én is csak olyan sokára éreztem a picikémet mozogni viszont kb 2 perc alatt kicsusszant a szülés után (igaz a szülésznő erősen nyomta a hasam..)


tamar, odry babszi andika???????

Kép
kicsiboris
 
 


nekem nem kell kétszer mondani, hogy rakjak képet :lol:
Kép

Kép
kicsiboris
 
 


Sziasz!

Pihiztem!!!! Sokat!

Tücsök! Nem tudom, Tapolcán mit mondanak... Nálunk stimu kezdésétől zabálni kell a husikát és lokálni a bubimentes vizet.
A zabálás a 30-50 dekát jelenti( nyersen), egész napra leosztva. ( mármint nyersen kell lemérni, és legjobb párolva, sütve) A húsban lévő fehérje viszi a hormonokat. A sok víz pedig a felesleges hasüregi folyadék elszállításában játszik nagy szerepet, ami ilyenkor simán felgyűlik. Szóval tolj egy kicsit hússal, meg igyál sokat és meglásd, péntekre rendben lesz minden. ( Jelzem én napi 30-40 deka húst ettem és 2-21/2 l vizet ittam, amiből néha csaltam és csak másfél lett!)

Tündérbogyó Borka! Az a szép szeme!

Kata! Gratula a járműhöz! Tábla nálam korrekt.

Most megyek pihenek, és készítem a popómata progiszurira.

Csumika!
zel
 
 


Tücsi, kérlek ne add fel a reményt, péntek mesze van még, és biztos vagyok benn, hogy megnőnek a tüszőid. Tudod nekem is ilyen volt a stimu, már úgy volt, hogy abba kell hagyni az egészet, most meg még 4 lurkó van a fagyóban. Úgyhogy légy szíves bizakodj, még akkor is ha nagyon nehéz.

Sajnos nagyon sok olyan hülye ember van, - bár én őket nem embernek hívom, hanem ösztön lénynek - akik soha nem gondolkoznak, és nem fognak fel semmit, mert agyatlanok. Ám arra kérlek, hogy ne gondolj ezekre, hanem csak azokra, akik normálisak és szeretnek téged. Próbálj meg kikapcsolni, és nyugalmat találni, hiszen nemsokára ott lesznek a csemeték a pocakodban!!!! Ölellek......

Zel, csatlakozom Ilonkához; beágyazódtak a babák. Azért bírd ki még ezt a kis "kényszerpihenőt", főleg ebben a melegben. Nagyon szorítok ám Nektek. A szurit neked is a férjed adja be?

Kata, óvatosan vezess ám a járgánnyal. Látom, már nincs két hét a költözésig..... Pakolsz már? Helyileg hol laktatok?

Ilonka, itt vagyok, csak a hétvégém nagyon sűrű volt. Keresztlányoztam, úgy szeretem a kis nyavajást. 8 hónapos, és nagyon huncut. Most viszont megjött, úgyhogy pénteken doki.

Boris, Mágnes, gyönyörűek a nőcik. Borka nagyon ügyes, hogy pohárból is iszik.
trinky
 
 


Na még pár képpel bombáznék, íme Zsebihal: :)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1214857782.3077.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1214857829.1758.jpg[/img]

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


sziasztok,

katat, szuper a tábla, gondolom lassan kiürül az alsó "rekesz"

szuperek a képek, már ami Borkát és a kis mágnest illeti.

trinky, akkor irány a fagyibabákért, hajrá!

zel, elrettentő 30-50dkg hús/nap, én nem vagyok vega, de ez hihetetlen soknak tűnik, akkor egész nap csak sonkát lehet nyalogatni :shock: Aztán meg jöhet a túróevészet. Erről eddig nem volt szó :D
Tudod azért is fura, mert a hús savasít, ilyenkor meg pont a lúgosítás kéne, na de mindegy ez a mit miért már követhetetlen nekem.
bbilona
 
 


zelem átadom borkának :wink:
ez rengeteg hús...én mondjuk szeretem nagyon a jó soványat:lol:
tényleg pihikézz mostan!!!

ilonkám kösssszi :lol:

mágnes jujj de irííííííííííííííígy vagyok, annyira imádom!!!
a kicsi popója a legédesebb azokkal az ebihal lábacskákkal :lol: :oops: :P

trin, hajrá péntek!!!

Kép
kicsiboris
 
 


Trinky,
Svájcban lakunk most, francia területen. Még nem pakolok, majd megyek dobozokat szerezni, amibe lehet pakolni és jövő hétfőn kezdem el. Elég lesz annyi idő is és így nem kell sokáig dobozokat kerülgetni. :wink:
És mi lesz a dokinál? Miről döntötök majd?

Mágnes,
édes ez a picuri, látszanak a kis ujjacskái. 8) Meg lehet számolni, hogy pont megfelelő van. :lol:

Zel,
én sem vagyok valami húsos, napi fél kg??? huhhhh, nem menne szerintem... :shock:
katata
 
 


Boris,
ez a Borka!!! :lol: :lol: Itt dártvéder volt éppen???? 8)
katata
 
 


Zel,
Annyi drukkot küldök, hogy egy évre betapasztja a babákat a pocidba :lol: Gyönyörűek lehettek, most szépen megkapszkodnak, majd meglátod!!!

Mágnes,
Zsebihal olyan édes :wink: Milyen picike még :D Ki csinálta az uh-ot? Hány mm?

Domo,
Én is szeretném a tesztedet látni :wink: Pozitív tesztről jöhet bőven kép :lol:

Tücsök,
Küldök neked sok tüszőnövelő drukkot!! Temetősre nem írok semmit, csak csúnyát tudnék :evil: Gusztustalan emberek vannak!!

Kata,
Gratula az autóhoz :) Azért óvatosan az utakon, annyi hülye van...

Boris,
Nagyon ügyes Borka, hogy ilyen szépen eszik. Tündéri pofija van, szép, de ezt már írtam :wink:

Kép
Kép
Vendég
 


pandi aranyos vagy, köszi!!!és el kell, hogy mondjam megmutattam Dorkát a páromnak is, és ő is teljesen odavolt, hogy milyen szép!!!

csajok, borka beindult...a járókában folyamatosan hátrafelé toligálja magát...majd kiszakad a háló, nem tudom mit csináljak vele...lehet, hogy már nem akar bent lenni? de akkor meg hogyan :idea: tanácsokat kérek :lol: köszi

Kép
kicsiboris
 
 


Kicsiboris, Panda! A héten megpróbálom felrakni a fotót, csak még nem csináltam ilyet...
Olyan édesek a lányok :lol:

Tücsi, péntekre nőni fgnak!!! Szörnyű emberek vannak, fel sem foghatom...

Zel, aranyos vagy, hogy tőlem kérdezed, mi a siker titka. Én még fejben sem voltam képes betartani a dolgokat, próbáltam pozítiv lenni, de teli voltam kétséggel, és nagyon izgultam.
Talán vizet ittam eleget (nálam mindig 2 liter az alap), de húst csak normálisan ettem(12 évig vega voltam, sokat nem is bírok). Túrót összesen 2 dobozzal ettem két hét alatt...És ráadásul egy hét után visszamentem dolgozni.
úgyhogy te pihenj, és egyél sok húst, igyál sok vizet, és végig csak pozítivan :lol:
A progiszuri szörnyű, a fájdalom még most is van (azt hittem, majd megszokom), és a 12 hét végéig adni kell.

Trincky, akkor indul a fagyibaba? Lehet, hogy én is pénteken megyek UH-ra (vagy csütörtökön).

Ilona, a kivizsgálások elkezdődtek már?

Mágnes, Zsebi már most is nagyon cuki :lol:
domo
 
 


Kata, gratulálok a kocsihoz :lol:
a táblázatban javíthatod a koromat 30-ra, és hát 1 a lombikok száma :lol:
domo
 
 


domo drága, akkor kitartást a szurikhoz!
És amúgy hogy vagy?
Minden olyan mintha semmi sem történt volna?
Munkahelyeden tudják? És a család?
Erre igen kíváncsi vagyok, nekem szilárd elhatározásom volt mindig, hogy csak a 12. hét után ismertetjük a helyzetet a közvéleménnyel, de ebben a helyzetben..ez lehet megdől.

Most ment apa spermavizsgálatra, meg is csapolják kicsit (tudod hepatitis, AIDS stb. vizsg.), aztán én is megyek majd a 3. napon vérvételre, majd a 21. napon uh-ra és akkor eldől hogyan tovább.

A képek mindig jól jönnek, aranyosak a lányok, nagyon.
bbilona
 
 


Köszönöm mindenkinek a bíztatást!
Kicsit összekapartam magam. Nem mondtam le róluk, bízom a péntekben, de közben lelkileg próbálom magam arra is készíteni, hogy nem fog összedőlni a világ, ha nem jön egyszerre össze.
A husit nyomom amennyire bírom (én ennyit nem bírok enni, de az előzőnél sem bírtam) viszont a folyadékot bőven túllövöm, mert én olyan kacsa-féle vagyok. Igazából csak az a megdöbbentő hogy az előző lombiknál 17 egység szuri után már leszívás volt és minden rendben volt, most pedig csütörtök este már 37 egységnél fogok tartani. Fene se érti a szervezetemet... :?

Kata!
Gratula a kocsihoz!

A csajok nagyon édesek! És Zsebike is nagyon gyorsan nő!

tücsökbogár
 
 


Ilona, köszi, jól vagyok, még mindig semmi tünet.
Csak Anyu és a húgom tudja, ők tudták a lombikot is, meg a párom anyukája. A 12 hetet lehet nem bírom ki, de még várok, hogy családnak elmondjam (a barátnők is hamarabb fogják). Nem vagyok babonás, és tudom, nem ezen múlik a siker :lol:
Munkahely majd talán szeptemberben megtudja 8)
de jó, hogy már elindultak a vizsgálatok :lol: Akkor kb. 1 hónap, és többet tudunk (nekem nem is volt előtte UH :? )

Lányok, holnap megyek UH-ra, ugye ilyenkor még hüvelyi UH-ra számítsak? Meddig?
köszi...
domo
 
 


Domo!

Nekem a 14. héten volt először hasi uh, addig csak hüvelyi volt.
Sok sikert holnapra, várjuk a híreket!

tücsökbogár
 
 


domo, azt mondta a doki, hogy a 21. napi uh alapján dönti el milyen kezeléssel indítsunk (Hosszú vagy rövid protokoll legyen). Neked mi alapján indult?

Nálunk titok az egész, a kollégák tudják (ők állandóan kíváncsiskodnak), a család megmaradt az örökbefogadásnál, és ez így jó.


zel, tanfolyam?
bbilona
 
 


Domo te is 30 vagy? Csak nem tegnap volt a szülinapod?

Ilonkám, sajnos én se tudom mi alapján döntik el, hogy milyen protokoll lesz, de úgy nézem, hogy pl.: akinek PCOs-ja van, annak általában hosszú. Szóval szerintem Neked rövid lesz. Akkor augusztusban már növeszted a pocid? Szuper!!!!! Ki a dokid? Sz, vagy W?
Mot én is csak a legszűkebb körnek mondom el, hogy beülti lesz, mert elég volt a szánakozásból.

Pandi, édes ez a lány, és a kis dolgos keze is gyönyörű! Úgy szeretem a párnás kezű babákat

:lol:
trinky
 
 


Trincky, 30 vagyok, de már március óta :? Te már elmúltál?
Pénteken mész?

Ilona, ránézett egy inszemes stimus lapomra, és azt mondta, próbáljuk meg a rövidet. Szerencsére igaza lett :lol:
Jó munkahelyed lehet, ha erről is beszélgettek. Régóta ugyanott dolgozol?

Tücsi, köszi, jövök holnap.
domo
 
 


domo, tuti hüvelyi lesz, nekem tök sokáig az volt, mert úgy minden jobban látszik :lol: :lol: kérünk képeket!!!! ügyes légy! :lol: :lol: :lol: :lol:

ilonkám annyira szurkolok nektek!!! te olyan klassz vagy :D mindenkinek szíve csücske, asszem leírhatom a csajok nevében is :oops: :P ...szóval igazán megérdemelnél már egy olyan szupi kismami jelzőt...tudod... :lol: :lol:

Kép
kicsiboris
 
 


kicsiboris, na ne ízéjj má!
Na jó ami igaz az igaz már tényleg jó lenne az a kismama jelző, (vagy főnév?), de azt hiszem ez itt mindenkire igaz, úgyhogy nem veszem teljesen egyedül magamra:-)
Azért köszi!

domo, aha, már értem, az én dokim annyit mondott a papírjaimból, hogy tán hosszú lesz.
Igen már több mint 5 éve itt vagyok, pont mióta babát szeretnénk.
A főnökeim szerencsére szeretnek és nagyon jól állnak a dologhoz, szerintük ez az első és legfontosabb, és ha vége a gyesnek visszavárnak, szóval szavam egy sem.
Azért mákod van, hogy nem vagy álomkóros, vagy rosszullevős! :D

trinky, mikor is lesz az a beültetés?
Mi a Szűcs dokihoz kerültünk. Azok a szigorú tekintetű dokik is biztos jók.
bbilona
 
 


Trinky,
szólj ám, ha szeretnél bekerülni a táblába!!

Domo,
nagy drukk az uh-ra. Majd szólj, hogy mikor szeretnéd, hogy feljebb tegyelek a táblába! :wink:

Ilonka,
mikor lesznek eredmények?
katata
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk, életjel!

Panda, nagyon szép Dorka.

Katám, már csak kilenc nap!!!

Domo, nagyon várom az eredményt!

Bbilonám, még nem jelezték a tegyesztől a tanfolyamot. Azt mondták, ha meglesz a létszám, szólnak. Talán szerencse, hogy nem vagyunk olyan nagyon sokan a megyében, akik babára várnak. Most kicsit "ráérünk". A mostani eredménytől egy csomó dolog függ.

Puszika!
zel
 
 


Ja, kicsit nézegettem a naptáramat. Holnap kéne a mensimnek érkezni! :lol:
A leszívás a ciklusom 19.napján volt, a beülti a 23.-on. Ez egy gigaciklus lesz. Tekintettel a terhesség és a szoptatás hosszára!! :lol:
zel
 
 


Zel!

Jajj de jó hogy jöttél!!! Reményt adtál nekem ezzel a 19. nappal. Akkor talán ha holnapra megemberelik magukat a tüszőim, akkor hétfőn leszek a 18. napon, így talán még összejöhet a leszívás.
Remélem jó másfél-két éves lesz a ciklusod!!! :wink:

Öribabás tanfolyamhoz: mi is kis megyében lakunk és fél évig sem jött össze a tanfolyam, akkor bejelentkeztünk egy másik megyében, ott két hónapon belül elindult a tanfolyam. Kérdezzetek rá, hogy nálatok van-e mód erre.

tücsökbogár
 
 



Tücsi,
össze fog jönni a leszívás. Komolyan mondom, holnapra nagy tüszőid lesznek.

Zel, hogy vagy? Legalább másfél évig ne jöjjön meg. Fogsz tesztelni?

Domo, mi a helyzet? Tegyél képet :!: :!:
Amúgy, most múltam 30 :oops: :oops:

Ilonka, szerintem 14-i héten lesz a beülti. Most vagyok az 5-ik napon.

Lányok, felvetődött a találka gondolata a múltkor. Elvetettük? Vagy esetleg összejövünk valamikor?
trinky
 
 


tücsökbogár:
Zsebike úgy fogant, hogy a ciklusom 27. napján volt peteérésem... :wink:

zel:
Egy darabig ne vegyél tampont.. :wink:
Sógornőm anno bevásárolt fél évnyi tampon adaggal, aztán 2 hétre rá kiderült, hogy pcakos.. :D

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


zel, tetszik ez a gigaciklus. Szeretném lekoppintani, no ha engedélyezed :wink:

katata, apa eredménye holnap lesz meg.

trinky, akkor 2 hét és te is édesanyuci lehetsz! Nagyon szorítok!
Most kell valami gyógyszer?
Ja a találkozóban én is benne vagyok!

tücsökbogár, nagyon jó lenne, ezerrel szorítok, hogy hamarosan a kis tücsköket nézegethessük :D
Gondolom tűkön ülsz a holnap miatt!
bbilona
 
 



Tücsi,
holnapra sok sok ++++++++++++++++++++++++++ energiát küldök! Izgulok!!!!
katata
 
 


minden rendben, doki szerint gyönyörű terhesség :lol: :lol: :lol:
Kata, nyugodtan feljebb rakhatsz, tudom, hogy minden rendben lesz :lol:
kaptam fotót, még ma megpróbálkozom a feltöltéssel

Ilona, szerencsés vagy, hogy ilyen helyen dolgozol!
Majd írj, hogy mi lett az eredménye a párodnak!

Tücsi, sok drukk megy holnapra+++++++++++++++++

Kicsit izgultam ma az UH előtt, de most már minden rendben :lol:
domo
 
 


Kép Kép Kép

Kép
domo
 
 


Sikerült :lol: fent a kis fekete Ő :lol:

Kép
domo
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?