Sziasztok!
Én ma annak örültem (egyebek közt), hogy újra van internetünk. Már két hónapja annak hogy elköltöztünk, és akkor még abban sem voltunk biztosak, hogy valaha lesz itt net. Most meg már használom is. Igaz, már a jelszavamat is szinte elfelejtettem. De majd azért összehozom valahogy.
Megírom, milyen főbb örömeim voltak az utóbbi hónapokban: beköltöztünk a házba, szuper jó. Ennek hatására a fiam szép lassan rászokott a sokáig-alvásra, és már vagy két hete nem kel hajnalban, sőt reggel nyolcig is elalszik, délután szintúgy jó sokáig húzza a lóbőrt. Az ágyában, a saját kis szobájában. Remélem, mindez nem csak átmeneti állapot. Örülök még annak is, hogy a szomszéd házban a barátaink laknak, a lányuk Ádám legjobb barátnője, és most szinte éjjel nappal együtt vannak, szóval vége az unatkozó nyűglődésnek.
És aminek még nagyon örülök: jön a kistesó, július hetedikére ígéri magát, szóval most kilenc hetes.
Ezekez képest szinte apróságnak tűnik, hogy helyettem a mosogatógép mosogat már két hónapja. De ez is nagy öröm, minden este újra és újra örülök neki.
Szóval nálunk most örömeső volt, én meg sem érdemlem.
Nagyon kívánom, hogy nektek is részetek legyen hasonlókban.
Én most azt se bánnám, ha itt megállna az idő. (Persze bánnám, hisz hugi/öcsi aligha akar bennmaradni, meg hát én se akarnám hogy ott maradjon.) A fiam abban a korban van, amikor szerintem minden baba a legaranyosabb. Beszélni tanul, még kedves, bújós, de már nagyon eleven és poénos, rengeteget nevetünk rajta. És amióta alszik eleget, azóta semmi gond nincs vele, tkp. még ilyen aranyos gyereket nem is láttam, mint amilyen ő. Kezelhető, pajkos, vidám, sose sír.
Még ha a fagy beköszöntene, és hipphopp eltűnnének vele a csúf betegségek, akkor lennék 100 % -ig boldog...
Bocsi, hogy ilyen szómenésem volt, de hát két (vagy annál is több) hónap alatt felgyűlik.
Adrienn (ha még emlékeztek rám)