Sziasztok!
Hasonló esetek nálunk is vannak. Boris már 3,5, de igen korán ébredt öntudatra, így elég régóta álljuk a sarat, több-kevesebb sikerrel. Olykor hörgök az idegtől (párom szerint akár egy trashmetálénekes is elbújhatna mögöttem), olykor tök nyugisan bírom kezelni a dolgot.
Ami nálunk eddig bevált (van köztük olyan, ami már nem, de bizonyos időszakra abszolút jellemző volt):
- nagy levegő, kifúj, beszív, kifúj, beszív (mármint mondogatni neki, meg mutatni is, általában 2 perc alatt lenyugodott, volt, hogy ő jött oda, hogy anya, nyugtass le)
- állni felette és hagyni, hogy elüljön a vihar. Ha túl durva, esetleg felvenni és megölelni, bár mint Snoopy esetében, ez is néha sikertelen volt (tekergés). (No, meg persze okos nénik, bácsik mindig tudnak valami irtó eszeset benyögni, dehát a kibicnek semmi sem drága, nem ő fog vele élni kamaszkorában...
)
- ha hiszti bevág, anya is rákezd. Eredmény: totális döbbenet, majd sűrű szégyenkezés felmenője miatt, felszólítva azt, hogy hagyja abba, de ezalatt ő már el is feledkezik a saját nyűgéről. (Mondjuk, ilyenkor nem szoktak beszólni, csak kiröhögnek.
)
- ha hiszti kezdeti tünetei jelentkeznek, anya utasításba adja, hogy jól látható helyre dobja le magát, valamint kéretik láb és kézpüföléssel erősíteni a hatást. Gyermek természetesen közli, hogy szó se lehet róla, és sürgősen befejezi a dolgot.
- kegyetlen módon közlöm vele, hogy ettől rém idegbeteg leszek, és ha háromra nem hagyja abba, vagy kimegyek, vagy hörögni fogok... Általába a "rom"-ra befejezi.
- anyai idegek kitörése, totális megkattanás elkerülése végett.
Röviden ennyi. Röhögés nélkül olykor nem bírom ki, de szerintem ennyi belefér. Ja, hiszti után mindig elmondom neki, hogy a hisztiből nem értek, mert ilyenkor nem beszél érthetően. És hogy inkább beszéljük meg... (Persze, ehhez még nem fűzök sok reményt...)
Ami nálunk a legvicesebb helyzeteket adja, hogy kölök irtó gyorsan eltanulja azt, amit nem tűr meg a nyomdafesték. Egyszer Nyíregyházára mentünk, és halál ideg voltam alapban, de még rá is tolattam egy szalagkorlátra (gyermek ekkor 2 éves volt). No, mivel minden idegem szanaszét állt, enyhén feldúlt állapotban kipattantam a kocsiból, hátramasíroztam, jól fenékbe billentettem és kieresztettem egy B...m.g.a.k.I-t. Utána lenyugodva visszaültem és szépen leértünk. A gyerek utána még hónapokig mondogatta magában, ha valami nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna (honnan tudják, hogy kell konzekvensen használni?). Akkoriban többször fennállt nálunk a fulladás veszélye, de kibírtuk, elhagyta. Aztán a bölcsi óta nincs mit tenni,már nem válik be ez a módszer, mert ott a rászólással még direkt tudatosítják a gyerekben, hogy nem szép, amit mond.
De a legjobb az volt, amikor a nagyikám teljesen ki volt kelve magából, hogy a gyerek miért mond olykor csúnyákat. Mondtam neki, hogy nem kell hozzá sok, elég egyszer véletlenül valamit elkottyantani mellette, rögtön jegyzi. Ez épp apáméknál történt, Boriska derékig kutatott a konyhaszekrényben. Kb. a fentiek elhangzása után 5 perccel nagyikám apám egyik mondatára úgy reagált, hogy Elmész te a francba! Erre a konyhaszekrényből rögtön jött a reakció: Elmész te a francba.
Nagyikám persze próbálta menteni a menthetőt, és magyarázni kezdett Borinak: Nem, Borika, nem, elment a francia kislány.
Mire Bori hangja ködösen a szekrény mélyéről: Elment a francba a kislány.
Na, ez volt az az eset, amikor visítva röhögtem...
)
Puszi:
Dia