(Nnnnaaaaaaaa...)
manóci!
Nagyon sajnálom, hogy megint rátok tört valami kórság!
Ezek amúgy is mindig megviselik az embert, akár kicsi, akár nagy, de egy ekkora kis Pöttöm Hannát (
) meg pláne. Gyógyuljatok meg minnél hamarabb!
Köszi a tippet, de nálunk a problémát az okozza, hogy egy nagy és egy kis szobánk van. A nagyba költöznénk ki, a kisebb meg lenne a gyerekszoba. A legjobb a 1+2 fél szoba lett volna, de ez sem gázos így, csak a bútorok túl nagyok a (vendégek fogadására is alkalmas nappalivá) variáláshoz, ugyanakkor meg nem szívesen válnánk meg tőlük. Most gondolkodhatom, hogy melyik ujjamat harapjam meg.
(Galéria sem játszik) No mindegy, majd lesz valahogy, elvégre úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna!
Érdekes, általában nekem is jár az agyam, hogy mikor, mit hogyan lehetne/kéne átvariálni, de a dekorálás az valahogy nem az én műfajom. (Azt nem is tudom mi az, hogy saját kezűleg csinálni valamit, annyira nincs kézügyességem. Rajzolni is max. egy négyzetet, egy kört és egy háromszöget tudok. Esetleg ezek variációját.
) A tréfás tapéta, a játékosra festett fal, a gyerekmintás függönyök, dísz tapétacsík meg a hasonlók sosem "vonzottak" (bár, másnál szeretem nézni
), inkább a szobát mint olyat rendezem be úgy, hogy az nagyon barátságos, kellemes legyen, akár tizenévekre is. (5 évenkénti festés, mázolás "kötelező", de nem én vagyok az, aki sűrűn változtatja a szoba alaphangulatát. Nemrég újítottuk be a függönyöket mindkét szobába, és ezek fent is lesznek minimum 10 évig az tuti! Pusztán csak azért, mert még akkor is jól fognak kinézni, és menni fognak a bútorokhoz, amik -döntően- szintén megvannak már most is. Az előző lakásomat, gyakorlatilag egy az egyben "áthoztuk", kivétel a konyhabútor, mert az itt beépítve volt. Szóval, idestova több mint 12 éve nézem magam körül ugyanazokat a cuccokat, mindegyiknek tudom a "történetét", és nem unom őket. [Olyannyira, hogy nem is tudom nélkülük milyen hamar tudtam volna megbarátkozni az új kéróval. Lehet, hogy hülyének néztek, de nekem kifejezetten segített, hogy velem jött minden, a mosógéptől kezdve az utolsó ruhaakasztóig.
]) Szóval, egyszerre szeretem az állandó dolgokat, de ugyanakkor mégis mindig változtatok egy kis ezt-azt. (Most nem azért a húszasért, de komolyan mondom, hogy mindig úgy nyitottam be a kis lakásomba régen, hogy örültem, hogy látom. Még volt, hogy köszöntem is neki: "Szia, Lakás!"
)
És még egy dolog, amiért hálás lehetek a sorsnak: teljesen szabadkezet kaptam mindenben, ugyanis ezek a dolgok teljesen hidegen hagyják a férjemet. (Meg persze ideje sem nagyon van rá, hogy azon járassa az agyát, hogy mi, milyen legyen.) (Azért, mondjuk néha jól esne egy dícséret, hogy: "Ez tényleg szép lett, jól néz ki, barátságosabb!", vagy valami hasonló, ahelyett, hogy: "Nekem jó volt úgy is".
Pedig már próbáltam neki ábrázolni neki, hogy amiről ő beszél az a lakás, amiről én, az pedig az OTTHON.
) Szóval, hajrá szabadkéz!
(Már csak egy jó kövérre tömött pénztárca kéne.
Nem hagytam el véletlenül valamelyikteknél...?
)
timóca!
Ezt most úgy értsem, hogy annyira idegesít a zene, hogy inkább fel sem jössz...?
Remélem, ti is mihamarabb kilábaltok a betegségből!
A cumiról jut eszembe. KisNyúl mindig bevágta a játszócumiját a kiságy és fal közé. Amikor meguntam a sok kihalászást, kiraktam a játékai közé. Na, azóta használja. Az ágyban egyáltalán nem kellett, de most ki-be rakosgatja a szájába, úgy galoppozik fel-alá. Más esetleg nagyjából ilyenkor hagyja el, ő meg most kezd rászokni.
(Úgy látszik, örökölt némi hajlamot az anyjától a dolgok fordított sorrendben való végzését tekintve...
)
(Amúgy, ha jól skubiztam, akkor az ötödik foga is kifigyel lassan. Ja, és persze mindent rág - a kifejezetten e célra vett hűtőrágókák kivételével. Pedig azokat szerette régen.
)
Amitől viszont a hajam hullik mostanában: neki állt a fogait csikorgatni nappal. Na, nem mintha olyan stresszes lenne az élete, hanem mert ez olyan jópofa. Szerinte. Szerintem nem. Van valakinek tippje, hogy még az előtt leszoktassam róla, mielőtt rászokna?
(Épp elég, ha néha az apjától hallom éjszaka
)