(A freemail-emmel nekem is gondjaim vannak.)
Az első kérdésedre azt hiszem nem tudok rendes választ adni, még szóban is nehezen menne.
Látom, a másodikra sem.
)
De általában félek "olyankor", az biztos. És azt sem tudom, hogy okkal félek-e, vagy csak pl. kimerült vagyok és ezért hülyeségek jutnak eszembe? Nem tudom, nálam ez nem igazán tiszta - szerencsére.
Én azt sem tudom, hogy idegen-e, vagy sem. Csak találgatok.
Szerintem kapcsolatba akarnak lépni velünk, nem ijesztgetni elsősorban. Rossz lehet, hogy már nem "tehet" az ember testben, ahogy addig. És a szeretteit nem ölelheti többé, ahogy mi sem őket.
Talán örülnének, ha imádkoznánk a lelki üdvükért. Egyszer ezt úgy próbáltam magamnak magyarázni, hogy amikor imádkozom fényes folyosó nyílik a fejem felett az égbe, az Istenhez. És akkor ez megmutatja nekik azt az utat, amit haláluk óta nem találnak, vagy nem mernek végigmenni rajta.
És akkor megnyugodhatnak. De lehet, hogy az egész hülyeség, nem tudom!!!
Főleg, mert egyes szeretteim jelenlétét akkor is érzem, ha már sokat imádkoztam értük...
Most olvastam valahol a neten, hogy a megholtak szeretnek továbbra is rokonaikkal maradni. De akkor biztos nem akarnak ijesztgetni.
És hogy mit tehetünk ez ellen? Szerintem az ilyen képességek ajándékok. Kérhetjük, hogy fejlesztődjenek talán, de talán "vissza is adhatjuk". Nem tudom, de ha mindez félelmet kelt, az nem jó.
Állítólag a Bibliában 365-ször van benne az, hogy "ne félj". A Dűnében meg az van, hogy "a félelem a kis halál". Szóval ha félsz, küldd el őket.
Ilon
U.i.: nem mindig tudok üzenetet küldeni, tegnap éjjel sem sikerült, de jövök, ha írsz.
Nincs is szívem lecserélni a profilt, pedig van újabb kép is. Egyébként fényképészre többet nem költünk, mert ő sem csinált jobb képeket.
alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
