Szia Gyöngyi!
33 éves leszek augusztusban. A redukciót azzal indokolták volna, hogy a hármas terhességnek jóval nagyobb a kockázata, mint a kettesnek és egészen biztosan koraszülöttek lesznek a babák. Viszont nekem az ismerettségi körömben volt egy lány, akinek hármas ikrei voltak és a 36. héten szült és mindhárom gyerkőc 2 kg felett volt, úgy gondoltam ez nekem is menni fog.
Amúgy már a második uh-n kiderült (kb. 4 hétre a beültetéstől), hogy három szikzacskó van, de akkor a doki még azt mondta, hogy még bármelyikük felszívódhat - bár mi ezt nagyon nem szerettük volna, ragaszkodtunk mindhármukhoz. Aztán mikor három pici dobogó szívecskét talált, akkor vetette fel a redukció lehetőségét és azt mondta a 12. hétig el kell döntenünk hogy akarjuk-e mindhárom babát. Hát persze hogy akartuk.
Nem vetélés volt, mindhárman élve születtek a 22. héten, de még annyira picurkák voltak, hogy csak nagyon rövid ideig éltek. Most vasárnap lesz egy éve.
A szülés - legalábbis amibe beavatott később a dokim - valószínűleg egy fertőzés miatt alakult ki. Azt csak én teszem még hozzá, hogy amit ő nagyon nem vett komolyan, pedig már minden korábbi laboreredményemen nagyon durva értékek voltak, de mikor rákérdeztem, hogy nincs-e valami teendő, mindig csak azt mondta, hogy nyugalom kismama, a hármas terhesség köztudottan megviseli az immunrendszert.... Sajnos én hallgattam rá, mert olyan jó volt a tudat, hogy az orvos szerint minden rendben van, én pedig nem voltam rosszul. Aztán egy héttel a szülés előtt elkezdtem barnázni, amitől nagyon megijedtem, egyből rohantam a dokihoz, aki ismét csak megnyugtatott, hogy csak nőnek a méhlepények, menjek haza és feküdjek. Hát én feküdtem, anyósomék ott őriztek és minden ágyba hoztak, hogy ne kelljen felkelnem. Miután gyógyszert viszont nem adott, nem mondta, hogy szedjek magnéziumot vagy bármi mást (sajnos otthon nem volt netünk, hogy egy kicsit utánaolvassak a dolognak), hát csak a fekvés bizony nem használt és egy hét múlva beindult a szülés.
Röviden ennyi a történetünk, szóval ezért veszítettem el a hitemet az orvosokban - egyenlőre a Török tanárúr az egyetlen, akiben még bízni tudok. Nem is tudom hogy lesz, ha sikerül az augusztusi lombik. Valószínűleg nem egy orvosom lesz... De bárcsak már ezen kellene gondolkodnom.