Sziasztok!
Kezdem előlről. Elszállt.
Szóval a könyvről írtam azt a félreérthetőséget.
Az indiánok sokat hordoznak,kézben tartják a gyereket, ha igényli, viszont ha nem, akkor hagyják azt is. Élik az életüket. ennek a végeredménye nyugodt,kiegyensúlyozot gyerekek,emberek. nyugdtan kezelik a problémáikat, amik nem is igazán problémák számukra. Ja, és a gyerekek nem hisztiznek, nem akaratoskodnak...De ez annyira jól le van írva benne,ez csak pár szó róla.
No ehhez képest én is kendőztem a Bercussal , sokat volt kézben is,bár nem kizárólag hordoztam, volt azért babakocsizás is. Sokat mozoghatott, volt neki tér hagyva. Amit elronthattam, hogy nem éltem mellette az életem, leegyszerűsítettem mindent, akkor csináltam ezt azt, ha aludt.... hogy Vele foglalkozhassak, szórakoztathassam, taníthassam. (Ez sokáig működött) Most azt érzem,bár lehet, hogy a korból adódik, hogy a fejemre nőtt, és én vagyok az első számú játszópajti. Hiszti akaratos... Bár nem mindig jellemző,de vannak rosszabb napok.( valószínűleg amit írtam, egy rosszabb napon írhattam
)(lehet, hogy egy kistesó segítene a dolgon?)
Ezért írtam, hogy ezt a rész már csak javítgathatom vajon, vagy van rá módszer, ami hatásos indián módra.
Egyébként ezek csak úgy felmerültek Bennem, nem központi problémám a dolog, úgy vagyok vele,hogy bizonyos dolgokon keresztül kell esni a gyerekneveléssel kapcsolatban, nem igazán tudom kikerülni. De azért az indiánoknak jó, hogy nem hisztizik a gyerek.
Mennem kell megint, felébred a Bercike, indul a nap, meg kell ma a háznál is pakolni, mert lomtalanítás van.
Sziasztok!
szép napot.
Ildi