Sziasztok!
Először is egy kicsit a férjem védelmére szeretnék kelni. Kissé túlzóan fogalmaztam, mikor a főnöki magatartását jellemeztem. Igaz, hogy kemény főnök, de megbíznak benne az emberei. Muszáj kritikusnak, és néha keménynek lennie, mert elég elkanászodott állapotban vette át őket egy másik főnöktől. Megbíznak benne, mert ő mindig ad nekik munkát, és mindig fizet is nekik. Igaz, követel is.
Csak ezt a megkeményedett stílust ne hozná haza! Vagy a telefonban tudna váltani "családi" hangnemre! Sajnos ez nem megy. És már zavar.
Igaza van Szilvinek abban, hogy lehet panaszkodni, de minek? Hát hatni nem hat ott, ahol kellene, de nekem legalábbis nagy megkönnyebbülés, ha kiírhatom magamból a dolgokat. Utána több erőm van összeszedni magam, és változtatni, vagy változtatást kicsikarni.
Én nem adom fel.
Tisztában vagyok azzal, hogy itt nekem kell megtennem az első lépéseket. Emiatt egy darabig puffogtam, hogy miért már megint nekem, de aztán rájöttem, hogy ha én nem veszem kézbe a dolgokat, akkor tönkremehet a házasság, vagy sokat romolhat a helyzet. Ezt meg nem akarom. Büszkeség félretéve.
Ráadásul a topik címe is az, hogy ÉN hanyagolOM el a férjem. És mégis odáig fajult a dolog, hogy a legtöbben elkezdtünk a férjünkre panaszkodni (még ha jogosan is), magyarázkodni, hogy mi miatt is vagyunk mi olyanok vele, amilyenek...
Tehát ha MI hanyagoljuk el (vagy mi is), akkor igenis NEKÜNK kell tenni valamit, még ha nehezen is fogunk bele. És nem biztos, hogy a szexnél kell kezdeni....
Tudom, hogy a múlt már nem tér vissza, olyan sosem lesz a férjemmel, mint 8 évvel ezelőtt, de valamilyen más módon jó még lehet. Nagyjából elképzelésem is van arról, hogy mit szeretnék elérni, csak még az erőt gyűjtögetem, és az alkalmat várom, hogy belefogjak a nagy haditervbe.
A férjem szeret és ritka jó apának bizonyult. És én is szeretem. Nagyon sok nehézségen mentünk át együtt és nekem meggyőzően bizonyított.
Azt hiszem, mind a ketten kissé elfáradtunk, és süllyedünk.
De én már készülök nagy levegőt venni, és a hajánál (hajunknál) fogva kicibálni mindkettőnket az örvényből.
Ráadásul nagyon is pozitív dolgok történtek mostanában! Elkezdtem intézkedni olyan dolgokban, amik a férjemre vártak, de ő csak halogatta őket.
Fél éve tervezünk a fürdőbe egy polcot, de nem rendelte meg a leszabást(filléres dolog, 800,- Ft volt). Én most megrendeltem, 2 nap múlva itthon volt. Segítséget hívtam a felújítás utáni pakoláshoz, mivel már napok óta képtelen volt velem visszacipelni a szekrényt.(2 perc volt az egész.) Egy nap arra jött haza, hogy a helyén van.
Először meglepődött ezeken, aztán elkezdett lelkiismeret-furdalása lenni. Kérdezgette, hog ymost neheztelek rá ezek miatt? Nem ciki, hogy nem ő csinálta meg?
Én meg haláli nyugalommal csak annyit mondtam, hogy ne aggassza magát, csak megoldottam a dolgokat, úgy ahogy tudtam. Elég neked a te rengeteg munkád.(Ugyanis mindig erre hivatkozik.)
Azóta, hogy ezek történtek, a párom szárnyakat kapott és most ő hozza fel, hogy csináljuk meg ezt vagy azt.
Higgyétek el, a változás előbb vagy utóbb változást szül!!!
Most optimista hangot ütöttem meg, szerencsére általában ez jellemző rám, mégis fogok még idejönni panaszkodni! Szükségem van erre a leeresztő-szelepre. Néha sok a felesleges gőz.
Márti