Névtelen!
Ki az az őrült, aki egy ilyen problémát kamuzna magának???? Az ember boldog, ha nincs ilyen baja!
Mellesleg átérzem Mamszi lelkivilágát valamennyire, mert valaha én is ilyesmi voltam.
Az első komoly kapcsolatomban viselkedtem hasonlóan, bár az csak 1 évig tartott. 22 éves voltam, mégis kislányként viselkedtem. Úgy mentem bele a kapcsolatba, hogy tudtam, komoly kapcsolatot (házasságot) nem akar.
Csak azt kértem tőle, hogy szóljon, ha mást szeret, mert nem szeretnék másodmagammal a szeretője lenni.
Nem éltünk együtt, nem is találkoztunk naponta. Én rajongtam érte, gyerekes húzásokat csináltam: levélkék célozgatásokkal, hogy mikor töltünk együtt egy hétvégét, nem mertem hozzábújni az ágyban, csak araszolgattam felé, mintha véletlen lenne, hogy hozzáérek, nem mertem elmondani, hogy szerelmes vagyok belé, mert féltem, hogy megijed és elhagy. Tökéletesnek tartottam, felnéztem rá, ő pedig úgy kezelt engem, ahogy viselkedtem: gyerekként. Számonkért, megszidott. És én csak szomorúságot éreztem, dühöt nem. Képtelen voltam dühöt érezni vele szemben.
Végül mégiscsak volt valakije mellettem az utolsó 2-3 hónapban.
Ekkor józanodtam ki. Már nem bíztam benne és ez felnyitotta a szemem.
Nem könyörögtem neki, nem rendeztem jelenetet, csak elmondtam, hogy nagyot csalódtam, és sajnálom, hogy így alakult, de VÉGE és kívánom, hogy a másikkal jobban jöjjenek össze a dolgok. Persze a sírást nem tudtam megállni, de elvettem a dolog élét azzal, hogy azt mondtam neki: bocs hogy sírok, ez jön magától, ha feszült vagyok. Arra figyeljen, amit mondok. Így nekem is könnyebb volt higgadtam beszélnem.
Döbbenet volt az arcára írva! Azon döbbent meg, hogy a lánykából felnőtt nő lett, aki már nem alsóbbrendű partnerként beszél vele. Igazán szóhoz se jutott, csak hebegett valamit. És én diadalt éreztem, pedig engem hagytak ott!
Ezután ismerkedtem meg a leendő férjemmel, akihez már egészem másképp, felnőtt nőként álltam hozzá. Minden elvakító szerelemnél többet ér ez a mostani kapcsolat!
Az előző sráccal még most is tartom a kapcsolatot, de csak nagyon ritkán (2-3 havonta), és csak telefonon. Teljesen más a viszonyunk, azt hiszem, most jobban ismerem, mint mikor együtt voltunk. Most látom csak, milyen valójában, nics lila köd a szemem előtt. És tudom, nagyon rossz lett volna, ha mi összekötjük az életünket!
Mindezt azért írtam le Mamszi, mert szerintem te is sok mindenben magadra ismersz a fenti történetből.
Az a kapcsolat halott, bármilyen régóta is tart, ahol felek nem egyenrangúak. Ahol az egyik fél pitizik a másiknak. Mindegy miért, gyerekért, vagy együtt töltött hétvégéért. Vagy el merem nyíltan, szégyenkezés és félelem nélkül mondani az érzéseimet, vagy nem ő az az ember, akinek ezeket el kell mondanom.
A többiekhez hasonlóan és is a kapcsolatotokban látom a zűrt, és úgy érzem, nem beszélitek meg a dolgokat mélységükben.
Azt írtad, beszéltél már vele a gyerekkérdésről. De azt is megkérdezted, hogy MIÉRT csak később (anyagiakon kívül), és ha később, akor MIKOR????
Kérdezted-e tőle, hogy tisztában van-e a koroddal és a gyerekvállalás egészséges feltételeivel?
Bocs, hogy hosszú voltam, de ezeket le szerettem volna írni Mamszinak!
És izgulok érted Mamszi!
Tamara
csak jó volt ilyet hallani hogy van még olyan ember akinek tetszem is
Pedig milyen jo is az!!!
