Sziasztok!
Következik a beszámolóm.
Bocsánat, hosszú leszek!
Hétfőn, 20-án reggel valami barnás trutyizás kezdődött. Kósa ugye aznap szabad, így az asszisztensnővel, Zsuzsikával beszéltem, ő mondta, hogy jelentkezzek a szülőszobán. Bementünk, megvizsgált egy doktornő, a méhszáj zárt volt, de persze azért fölvettek (négy nappal a terminus előtt voltam). Aznap őrültekháza volt, rengeteg szüléssel, úgyhogy elég későn jutottam CTG-re, valamikor délután. Na persze nem mutatott semmit. Nem voltam valami jókedvemben, az takartam, hogy történjen már valami, és ne kelljen napokat a kórházban dekkolnom. Este 8-kor újabb CTG - szintén semmi, pedig akkor már érezgettem fájásokat. 9-től figyeltem, hogy rendszeressé váltak a fájások, 7-8 percesek voltak. Innentől kezdve az órát lestem. Nagyon jól megálllapítható volt, hogy ez más a vajúdás kezdete, mert ahogy ment előre az idő, úgy lettek egyre erősebbek a fájások, lassan a derekamra is átsugárzott, és lassan 6 percesek lettek. De egyáltalán nem volt vészes, az egyes fájások között még el is tudtam bóbiskolni. Töprengtem, hogy mikor menjek a szülőszobába (egyszer Kósa azt találta mondani nekem még pár hete, hogy akkor induljak be a kórházba, amikor 5 perces fájásaim lesznek). Nem akartam, hogy visszaküldjenek aludni. 2-kor aztán a WC-n kiderült, hogy elment a nyákdugó, meg a barnás trutyi is elég nagy mennyiségűvé vált, úgyhogy fogtam magam, átmentem. Marika volt az ügyeletes. Föltett a CTG-re, kb. 20 percre, ekkor volt olyan negyed 3. A CTG-ben egy életre csalódtam
, ugyanis nem mutatott abszolúte semmit. Marika azt mondta, menjek majd vissza aludni, ebből lehet, hogy másnap estig sem lesz semmi, és addig nem cszászároznak, míg nem indul be a szülés (mondtam persze neki, hogy biztos császár lesz, illetve a felvételkor is regisztrálták ezt). Kicsit csalódott voltam, és picit mérges is Marikára, mert én annyira éreztem, hogy ez már az!! Elkeserített, hogy csak a gépnek hisz.
A CTG végén azért megviszgált, azt mondta, egy picit nyitva van a méhszáj, maradjak. Innentől kezdve egy-két perc alatt intenzíven erősödtek a fájások, lement a vérnyomásom is, majdnem elájultam. Mellettem vajúdott egy másik kismama, de már a kitolási szakaszhoz közel, hát pszichésen angyon rosszul hatott rám, ahogy hallgattam... Ráadásul úgy éreztem, egyedül fetrengek, és a kutya se törődik velem. Ez persze nem így volt, de akkor mégis borzasztóan egyedül éreztem magam. Marika vizsgálata után néhány fájásra egyszercsak elment a magzatvíz. (Kb. háromnegyed 3 - 3 óra között). Na, innentől 2 perces, elég durva fájásaim lettek, nekem legalábbis fájt rendesen, úgyhogy innentől kezdve a hangomat is hallattam.
Nem akartam én kiabálni, de hát muszáj volt.
Persze, én biztos császárra készültem, úgyhogy lélekben nem voltam erre fölkészülve, na meg légzéstechnikáról sem tudtam semmit (legközelebb végigülök egy tanfolyamot
). A magzatburok megrepedése után kb. negyed órával - 20 perccel megvizsgált egy orvos (ja, közben Marika riasztotta Kósát), akkor már 3 és fél ujjnyira kitágultam. Kósa kb. fél 4 körül érkezett meg. Vittek is a műtőbe, előkészítettek, bemosakodtak, spinális érzéstelenítésre nem volt idő, így hát gyorsan elaltattak. Az utolsó gondolatom az utolsó fájás közben az volt, hogy mindjárt vége, és ha fölébredek, meglesz az én kicsi fiam! Az ébredés nem volt jó, mérges voltam, hogy miért keltenek föl ilyen hamar, amikor még biztos nincs vége, mit kell velem szórakozni.
Nagyon fáztam és fájt a hasam és kómás voltam. Az őrzőkben nem volt hely, úgyhogy a saját kórtermembe (első emelet) vittek vissza. Itt mondta a párom és Anyu (akiket két féjés közben a magzatvízután risztottam, és akik épp a műtét kezdetére értek be), hogy 3 óra 54 perckor megszületett Dani, és az én szülés előtti 50 kilómhoz nem lett kicsi a 3120 grammjával, 55 centijével. Nagyon jó volt egyébként, hogy a saját szobámba kerültem vissza, mert a szobatársaim rengeteget segítettek, hiszen nekik kutya bajuk nem volt (ellentétben az őrzőben a többi műtöttel), betakartak, itattak, mindent megtettek, és persze a nővérek is bejöttek gyakran. Nem aludtam vissza a műtét után, és lassan kitisztult a fejem is.
6-kor, a reggeli szoptatáskor hozták Danit.
Nagyon csúcsos volt a feje, úgyhogy rendesen készült már a születésre.
Végül jó volt, hogy altattak, mert mozoghattam, egyik oldalamról a másikra fordulhattam, és délután már fölkelhettem. Egy csecsemős mellre tette a babát, aki rögtön ráharapott a dologra, ebben az volt a jó, hogy rögtön megéreztem, mit is kell éreznem, amikor dolgozik.
Szinte egész nap aludt, de azt mondták, ez az első nap természetes.
Másnap sikerült fölkerülnöm a harmadikra, kétágyas szobába (addig teltház volt). Szerintem nagyon szép a szoba, én meg voltam vele elégedve. Az egyetlen rizikó a fönti szobákban, hogy milyen lesz a szobatárs... Mert nekem katasztrofális jutott, egy életunt, mosolytalan lány. A kisbabájára sem tudott mosolyogni, és egyáltalán, szörnyű volt. (Aznap, mikor hazament, délelőtt még a takarítónő is mondta neki, hogy mért nem mosolyog már, mire ő: "Minek örüljek?" Pedig látogatta a párja, a szülei, tehátnem úgy tűnt, hogy magára van hagyatva.) Nekem ráadásul hiányzott az első emeleti nyüzsgés, ahol szinte mindenki mindenkit ismert egy nap után, egymásnak szurkoltunk, a felépülőfélben lévők látogatták meg a többieket és öntöttek erőt beléjük... A harmadik emelet ezzel szemben csöndes, steril. Legalábbis nekem. Persze nem bántam meg, hogy ott voltam, sőt. Mert a szoba komfortos, a látogatók jöhetnek, és ami fő, a kisbabám egész nap velem lehetett. (Az eső emeleti rooming-inről nagyon nem jókat hallottam.)
A nővérekkel abszolút meg voltam elégedve. Igaz, nem is volt semmi probléma, tehát nem kellett sokszor a segítségüket kérnem. Az elsőn is nagyon aranyos volt, aki a a szülés napján segített, a harmadikon meg mindenki nagyon-nagyon aranyos volt. Tényleg csak jót mondhatok. A csescemősök nagy része is mindig készségesen válaszolt, ha kérdeztünk. Igaz, tényleg nem mondanak maguktól semmit, és nem kérdezik, hogy minden rendben van-e. De! Ketten vannak műszakban 25-30 babával. Nemhogy el kell látni, pelenkázni, etetni őket, de amikor szülés van, a kitolásnál ill. a császáros kiemelésnél ott kell lenniük és ellátni a babát. Közben időben hozni--vinni őket szoptatásra, az érdeklődő látogatóknak bemutatni az ablaknál az újszülötteket (akik - saját szememmel láttam - néhány perces várakozás után sokszor pofátlanul be is nyitnak és be akarak menni a csecsemőosztályra!), a hazamenőket kiadni stb. Közben az anyukák várják őket az ezernyi kérdésükkel. Na most ha szülés van, akkor az egyetlen másik csecsemősre marad az összes munka. Jogos a kimamák kifogása, hogy ők az utolsók, de tényleg meg lehet érteni, hogy ennyi munka mellett képtelenség negyed órákat ott állni és segíteni a szoptatásnál. Úgyhogy én is azt ajánlom, hogy mindenki a lehető legjobban készüljön fel a "szakirodalomból", ami a szoptatás elméletét illeti, ill. ha tud, akar, fogadjon szülésznőt. Nekem szerencsém volt (igaz, rengeteget olvastam a szoptatásról), a második naptól a babás szobában Dani jóformán egész nap szopizni akart, és bár féltem, hogy nem lesz-e kisebesedés, szoptattam kitartóan.
Így hamar meg is jött a tej, igaz, Dani is aktív volt (sok kisbaba nagyon aluszékony).
Az egyetlen, ami kicsit rossz volt, hogy a négy napos hétvége miatt orvos jóformán alig nézett ránk, sőt, orvost sem igen láttam. Nyilván csak ügyelet volt. Persze nem volt semmi baj, de akinek nincs választott orvosa, és valami problémája van, az nem tudom, kinek tehetett volna föl kérdéseket..
Ennyi a történetünk.
Összességben nekem nagyon pozitív élmény marad ez a néhény bent töltött nap. A sebemről még annyit, hogy 5-6 nap után már nem is éreztem, semmilyen mozdulatnál nem fájt, mintha nem is műtöttek volna. (Ami azért nagyon furcsa nekem, mert a két és fél évvel ezelőtti műtétemnél, amikor ugyanitt vágtak - és ugyanaz az orvos -, hetekig görnyedten jártam.
Még valami!
Kósa a műtétél megkukkantotta a petefészkeimet, és úgy tűnt, a terhesség tényleg nagyon jót tett nekik, talán elmúlt a betegségem, a doki azt mondta, minden esély megvan rá, hogy a következő baba spontán sikerüljön!
(Merthogy ez lombik volt.) Legkorábban egy év múlva lehet kísérletezni a műtét után.
Most már tényleg eldugulok! )
Majd jövök! Fénykép is lesz hamarosan!
Vigyázzatok magatokra, a babáitokra, puszi
Pindur