Na, most hagytam abba bőgést
Nagyon felzaklatott az oviban a vezető velem kapcsolatos hozzáállása.
Múlt hét csütrötökön szülői volt. Mindig ott voltam, és ezután, ha tehetem, ott is leszek. De ezen az egyen nem tudtam megjelenni, mivel épp ebben az időben kellett az orvoshoz mennem, és hát enyhén szólva, az aggodalmon kívül más nem nagyon járt az eszemben akkor.
Ezt azóta már megbeszéltük az óvónőkkel, hogy miért nem mentem, és megértették, és azóta is többször megkérdezték, hogy "Jól vagy?" Tényleg őszintén érdeklődőek.
Erre ma a vezető odajön hozzám, és a maga mindig is kekec stílusában számonkérőleg megkérdezi, miért is nem jelentem meg a szülőin. Elkezdem mondani, hogy miért, de gondoljátok, hogy meghallgatott? Rám nézett, mint egy csúszómászóra, megvonta a vállát, legyintett, és elvonult, egy olyan arckifejezéssel az arcán, amit nem is tudok minősíteni.
Eleve rosszul esik az ilyen magatartás, de így kismamaként... Ráadásul épp a kismamaságommal, a magzatommal, esetleges komplikációkkal kapcsolatosan várnék több empátiát. És ez, hogy meg sem hallgat. Ott hagy a folyósó közepén. Ez milyen?
Bementem aztán az irodájába, de elment, nem tudtam már semmit mondani neki, de hú... Nagyon akartam, bár tudom, akkor ott is elbőgtem volna magam, annyira rosszul esik az ilyesmi.
Ma épp Anyu megy Liluért. Hát, miután hazaértem, és látta, hogy ráz a zokogás, azt mondta, ő ezt nem hagyja ennyiben. Mondtam, megoldam majd én. Nem, neki én a lánya vagyok, és ő az ilyet nem hagyja. Úgyhogy ma délben biztos lesz pár keresetlen szava a vezetőhöz. (Olyan anyatigris, mint én, pedig már felnőttem
) De ha én látom legközelebb, én is fel vagyok készülve, mit mondok majd neki. Addig talán meg is nyugszom
Bocs, hogy ez most így kijött, de tudom, ti mindig megértetek
Véda