Sziasztok! Én is vagyok, igaz mostanában mindenhol csak olvasgatok.
Virág! Persze, hogy egyben lesztek, hidd el nem szeretne az a baba még annyira kibújni. Ha pedig esetleg nem fordulna meg és a dokid nem pártolja a faros természetes szülést, akkor gondolj nyugodtan rám, hogy másodszorra nekem is sikerült. Vannak bizonyos homeópátiás szerek, amik segíthetnek, esetleg érdemes lenne keresni vk szakértőt.
Krisz! Remélem felszívódott az a fránya ciszta, még jobb lenne, ha más lenne ott helyette.
Éva! Ez a költözés jó lehet, illetve nem maga a költözés, hanem utána. Már én is úgy várom, hogy itt hagyhassuk az albérletet. A lakásunkat már eladtuk (pont mikor Maja született, úgyhogy nagy mák, h előtte kiköltöztünk), egyenlőre tépelődünk, hova tovább.
Zorának, sok puszit küldök, remélem sikerül levenni a gépről azt a csöpp kisbabát (láttam én is képen wiwen).
Én a magam részéről jól vagyok, bár pont tegnap csináltam egy terhességi tesztet
, mert már napok óta többször rámtört a hányinger, görcsölt a méhem és sokszor megszédülök, de semmi. Nem tudom, mitől lehetett ez , talán a fáradtságtól????
Maja már egész jó alvó volt, szinte többször aludta már végig az éjszakát, mint Ben, de kb másfél hete megfázott, akkor mindig felkelt arra, hogy nem kap levegőt, azóta meggyógyult, de még mindig kell, van, hogy 1 óra után. Nem tudom, mitől lehet. Ben pedig továbbra is szarul alszik. Itthon már hanyagoljuk a pelust, egyre ügyesebb.